A Szentlélek eljövetele templom felszentelésének évfordulóját ünnepelték a kárpátaljai Dolhán

Külhoni – 2024. június 5., szerda | 14:32

Május 26-án, Szentháromság vasárnapján Lucsok Péter Miklós OP megyéspüspök mutatott be koncelebrált ünnepi szentmisét a munkácsi egyházmegyéhez tartozó Dolha település Szentlélek eljövetele titulusú temploma felszentelésének 25. évfordulóján.

A közös ünnepre a rókamezei zarándokok, valamint Sztepán Ljáh görögkatolikus parókus is megérkezett híveivel. A szentmisére kézzel készített szíveket hoztak, melyek az Isten iránti szeretetüket jelképezték. „Elődeink szeretettel építették a templomot, ahol Isten szeretete költözik a szívünkbe. Azóta jövünk el az Úrhoz, leborulunk előtte, igyekszünk gondját viselni ennek a helynek, ahol az Istennel találkozunk” – olvashatjuk a plébánia Facebook-oldalán.

Szentbeszédében Lucsok Miklós püspök János apostol szavait idézte: „Isten a Szeretet!”

„Hol van a szeretet?” – tette fel a kérdést a főpásztor; majd a szeretet különböző megnyilvánulásairól beszélt, mint például a jelenlét, az ellenségért mondott ima.

Isten szeretete minden pillanatban eláraszt bennünket. Ahhoz, hogy azt befogadjuk, meg kell nyílnunk.

Jézus azért jött, hogy segítsen megnyílni a szeretetre. Ő megtanít arra, mi a szeretet, és eszközöket adott nekünk ahhoz, hogy megnyíljunk erre a szeretetre – mondta a munkácsi püspök. – Szeretünk-e annyira, mint Jézus? Mit tudunk tenni azért, hogy úgy szeressünk, mint Jézus? „Szeressétek egymást, imádkozzatok ellenségeitekért, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak. Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ne féljetek!” – mondta tanítványainak Jézus.

„A szentmise, amelyre ma összegyűltünk, Isten nagy műve – folytatta szentbeszédét Lucsok Miklós megyéspüspök. – Egy olyan helyre jöttünk, melyet azért építettek fel, hogy Istenre összpontosítsuk figyelmünket, hogy befogadjuk azt a szeretetet, mely jelen van a Szentháromságban. Így megtapasztalhatjuk, megízlelhetjük ezt a szeretetet, majd elindulhatunk mi is másokat szeretni.”

A szertartás végén a főpásztor megszentelte a keresztút stációit, amelyeket a plébánia híveinek adományából vásároltak meg a templom részére.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria