A szentség fontosabb, mint a hivatal – A Redemptoris mater enciklika

1987. december 22-én a római kúria előtt mondott beszédével II. János Pál pápa minden bizonnyal sokakat meglepett. Arról beszélt, hogy hite és végső sorsa révén Mária jeleníti meg az Egyház belső lényegét, azt, hogy miként kell élnie az Egyház tagjainak, s milyen végső sors vár rájuk. Ezek a kijelentések első hallásra talán nem feltétlenül tűnnek meglepőnek, ám súlyos következményekkel járnak:

a pápa nyomban ezután annak ecsetelésére tért rá, hogy az Egyház lényegét megtestesítő Mária alapvetőbb és fontosabb, mint Péter,

a hit és az életszentség Máriához kapcsolódó dimenziója alapvetőbb és fontosabb, mint a hivatal és a hatalom Péterhez kötődő dimenziója, sőt az utóbbi csak az előbbiért van. Más szóval a hivatal,

a struktúra és a hatalom csak azért létezik az Egyházban, hogy az életszentségnek ahhoz az eszményéhez igazítsa az Egyházat, amely előzetesen már alakot öltött Máriában.

Péter és Mária, a hivatal és az életszentség természetesen nem állítható szembe egymással, nem ellentétei egymásnak, de az utóbbi mégis kiválóbb, s belsőbb kapcsolatban van a keresztény hivatással, mint az előbbi. A pápa még egy név nélkül említett „mai teológus” idézésétől sem riadt vissza (tudjuk, hogy Hans Urs von Balthasarról van szó), aki azt állította, hogy

„Máriának nincs igénye apostoli hatalomra, mert más és nagyobb hatalommal rendelkezik”.

Szokatlan szavak ezek az apostoli hatalom és az egyházi hivatal különleges birtokosának számító pápa szájából, de pontosan illeszkedtek ahhoz a programhoz, amellyel II. János Pál meghirdette az 1987 pünkösdje és 1988. augusztus 15-e között húzódó Mária-évet. Az 1987. március 25-én kiadott Redemptoris mater enciklika már sokat megelőlegezett a decemberi beszédből, és több olyan dimenziója is volt, amely a Mária-év egyéb eseményeit is áthatotta.

Vegyük csak például II. János Pál 1987-es németországi útját, amelynek során május 1-én boldoggá avatta Edith Steint, a Keresztről nevezett Terézia Benedikta kármelita nővért, a nagy filozófust, hitvallót és vértanút. A Redemptoris mater hangsúlyosan Sion leányaként, az Ószövetség hitének beteljesítőjeként tárja elénk Máriát, aki „népének (messiási) várakozásában nőtt fel” (15), a zsidó nép leánya volt, és egyetemes jelentőségűvé vált. Az Edith Stein boldoggá avatásának alkalmával mondott beszéd hasonló szellemben kezdődött: „Ma mélységes tisztelettel és szent örömmel köszöntjük a boldog férfiak és nők között a zsidó nép leányát, aki gazdag bölcsességben és bátorságban.”

A Redemptoris mater azzal is kidomborítja Mária zsidóságát, hogy párhuzamba állítja a zsidó nép ősatyjával, Ábrahámmal (14),

ahogyan az egész Mária-év is azért kezdődött 1987-ben, mert a hagyomány szerint a fiatal názáreti zsidó lány tizenhárom éves volt, amikor igent mondott az angyalnak, azaz Krisztus születésének 2000. évfordulójához közeledve a Mária-központú felkészülésnek tizenhárom évvel korábban kell kezdődnie.

A Redemptoris mater körüli hónapok másik jeles eseménye volt Szent Vlagyimir kijevi fejedelem megkeresztelkedésének 1000. évfordulója. Ennek alkalmából Euntes in mundum universum kezdettel a pápa apostoli levelet írt, amelyben megemlékezett a keleti szlávok kereszténységének ezeréves történetéről. Ezért talán nem meglepő, hogy a Máriáról szóló enciklika (a hatodik a pápai körlevelek sorában) szokatlanul hosszan mutatja be az ortodox keresztények Mária-tiszteletét, a bizánci világon kívül külön megemlítve a koptokat, az etiópokat és az örményeket is (31), részletesen ismertetve a Mária-ikonok típusait, és szeretettel megemlékezve az orosz földről, ahol „egyszerű”, „bölcs” és „szent” emberek élnek (33). Hogy az Egyháznak nem is annyira könnyű „két tüdővel”, keleti és nyugati tüdővel lélegeznie (34), azt a pápa 1988 elején is tapasztalhatta, amikor világossá vált, hogy nem számíthat meghívásra az ezeréves évforduló hivatalos moszkvai ünnepségeire. A meghívás hiánya azonban a legkevésbé sem bizonytalanította el, s két olyan gesztust is tett, amely hivatali tekintélyének teljes tudatáról árulkodik: egyrészt június 7-i keltezéssel levelet írt Mihail Gorbacsovnak, amelyben diplomáciai lépéseket sürgetett a szovjet katolikusok érdekében, másrészt a moszkvai vatikáni küldöttség élére Agostino Casaroli bíboros államtitkárt nevezte ki, amivel egyértelműen kifejezte, hogy nemcsak egyszerűen az orosz ortodox egyház vendégeként érkeznek a katolikus méltóságok a Szovjetunióba. A vatikáni küldöttség ukrán görögkatolikus püspökökkel is találkozott, ami természetesen a legkevésbé sem volt magától értetődő, ahogyan az sem, hogy a három hónappal korábban kiadott Magnum Baptismi Donum kezdetű levél az ukrán katolikusok hősies kitartását dicsérte.

Az 1988. augusztus 15-én megjelent Mulieris dignitatem zárja a sort a Máriáról szóló enciklika azon témáival kapcsolatban, amelyek fontosak voltak a kiadását megelőző és követő hónapokban. A nőiség lényege, a női szerep és a nőiség kibontakoztatása régi nagy kérdése volt Karol Wojtyłának, aki a női méltóságnak szentelt levelében is rámutatott a nőket sújtó hátrányos körülményekre, de azt sem hagyta említés nélkül, hogy

a nők „felszabadítása” nem történhet a férfiakra jellemző tulajdonságok és jellegzetességek felvételével.

Az a sajátos „katolikus feminizmus”, amely kifejeződik a lengyel pápa könyveiben és dokumentumaiban, Edith Steinhez is visszakapcsolódik, aki saját korában kivételesen sokat gondolkodott a nőiség mibenlétéről és a nők megfelelő képzéséről.

A Redemptoris mater a zsidóság, az ortodox kereszténység és a nőiség kiemelése mellett is elsősorban azért állítja középpontba Mária alakját, mert „kettős kötelékkel” (5) szervesen összefügg Krisztus küldetésével és az Egyház valóságával. II. János Pál lényegében azt állítja, hogy magának

az Egyháznak és minden keresztény embernek azért szükséges megértenie Máriát, mert ily módon önmagát érti meg mélyebben.

Mária útja, amely az enciklika középponti tartalma, az egész Egyház és minden hívő ember útja: Mária lényegileg és megszüntethetetlenül jelen van az Egyház útján és a lelkek történetében (25), más szóval Mária hitében az Egyház minden közössége és minden tagja saját hitének életével találhatja szemben magát (28). Aki megérti, hogy róla magáról van szó, amikor Máriáról van szó, óhatatlanul másként olvassa az enciklikát, mintha csupán egy különleges és kivételes nőt látna Jézus anyjában.

Ez az egészen személyes kapcsolódás akkor válik különösen húsbavágóvá, amikor a Redemptoris mater sötétebb tónussal is beszélni kezd Máriáról. Arról hallunk ugyanis, hogy komor és fájdalmas anyaság várt rá (16), nem volt mentes „a szív nehézkességétől” és a hit éjszakájától (17), sőt átélte a „hit kiüresedését”, a hit kenósziszát (19), s csak ezzel együtt nyerhetett el újfajta anyaságot, sajátíthatta el az anyaság új értelmét (20–21). Ha figyelembe vesszük, hogy

az Egyház ettől a Máriától tanulja meg az anyaságot (43) és ehhez a Máriához próbál hasonlóvá válni (44), akkor ugyanúgy elgondolkodhatunk, mint akkor, ha Mária észrevétlenségéről (3), rejtett életéről (17) és a „kicsinyek” közé tartozó életállapotáról olvasunk.

Az enciklika már egy érdekes átmenetnek is tanúja. Talán az utolsó olyan pápai körlevél, amelyben szerzőjének hívő figyelme kendőzetlenül megmutatkozik, miközben már zsinati dokumentumokból is sokkal többet idéz, mint az előző öt enciklika, vagyis az egyéni szempontok és a személyes meggyőződések érvényesítése mellett már erőteljesebben a hagyomány és egyházi tanítás története felé fordul. A lengyel pápa szintén 1987-ben kiadott hetedik körlevele már egy újfajta szellemiséghez fog átvezetni minket.

*

A Redemtoris mater enciklika teljes terjedelmében, magyar nyelven ITT érhető el.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír