A szenvedélyektől mentes élet jelenti az igazi szabadságot – Előszenteltek Liturgiája Debrecenben

Hazai – 2023. március 21., kedd | 11:59

Március 15-én Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök végezte az Előszenteltek Liturgiáját a Debrecenben. Tanításában kiemelte: csak akkor lehetünk szabadok, ha mentesítjük magunkat szenvedélyeinktől. Nagyböjt harmadik vasárnapján, a kereszt ünnepe lévén, az Attila téri főszékesegyházban a szentély előtt hangsúlyosan is láthatóvá tették az élet fájának is nevezett keresztet.

A vasárnapot követő napokon a vecsernyei olvasmányok a nagy vízözön utáni időszakról szólnak, így Noéról is, aki az erőszak és ízléstelenség sokféle megnyilvánulása után igaz embernek mutatkozott – mondta Orosz Atanáz püspök tanítása elején. – Ám a Teremtés könyvének mai első mondatai mintha ünneprontóak lennének.

A megelőző olvasmányban már a szivárvány is megjelent fölötte, jelezve az ég és a föld közötti békességet, majd egyszerre megtudjuk erről az igaz emberről, hogy szőlőt termesztett, lerészegedett és lemeztelenedett. Pedig tőle vártuk, hogy a nagy katasztrófa, a vízözön után végre egy igaz ember tiszta lapot nyit, és igaz marad mindörökre.

Hosszú volt a bűnök sora, amelyekről az előző hetek olvasmányaiban hallottunk – emlékeztetett a főpásztor. – Az első emberpár bűnbe esése óta elszaporodott az erőszak, sőt szinte láncreakcióvá vált. Káin és Ábel története példája annak, hogy amíg az ember a tulajdonhoz akar szenvedélyesen ragaszkodni, addig az erőszak nem nyugszik el. S az egyik erőszak kiváltja a másikat. Hallhattunk azokról a szörnyű esetekről, amelyek először az Isten fiai közül elbukott angyalok körében történtek, aztán az emberek között is egyre gyakrabban megestek azok a cselekedetek, amelyeknek se vége se hossza e földön.

Az igaz embertől vártuk volna a helytállást, de az igaz Noé is csődöt mondott. „Mégis a Teremtés könyvének üzenete, hogy az élet megy tovább és valaki felé tart, s ez a valaki a kereszthódolás hetében itt áll a szemünk előtt.

A szent keresztet látjuk, amelyen a Megváltó Krisztus mint egyedüli igaz, bűntelen emberfia mindnyájunkért meghalt. Ő az, aki megváltott és megvált bennünket az erőszak őrült láncreakcióiból.”

Egyedül Ő az, akitől a rettenetes háború idején enyhülést és változást várhatunk – hangsúlyozta a miskolci megyéspüspök. – Ő az, aki megszabadít a bűnös kívánságok, szenvedélyek láncreakcióiból is.

Amikor Krisztus Urunk keresztje elé állunk, megköszönjük, hogy függőségeink ellenére is ennyire szeret bennünket. Jézus azért halt meg, hogy megváltson minket ezektől a függőségektől.

Amikor a kereszt előtt állunk, felénk is elhangzik a kérdés: rabok legyünk, vagy szabadok? El kell dőlnie, hogy csak úgy templomba járunk, vagy megváltozunk; bevalljuk azokat az apró vagy nagyobb függőségeinket, amelyek telefonunkhoz vagy bármilyen ételhez, italhoz kötnek bennünket, és változtatunk életmódunkon. Nagyböjti énekünkben is arról hallottunk ezen az estén, hogy a szenvedélyektől szabad élet jelenti az igazi szabadságot Isten fiai számára – fogalmazott Orosz Atanáz püspök.

Rabok legyünk, vagy szabadok tehát? Mindannyian szabadon szeretnénk ünnepelni a keresztre feszített Urunk, Megváltó Jézusunk föltámadását. Új emberként, aki leteszi a régi embert szokásaival, szenvedélyeivel és bűneivel együtt, hogy immár Isten és emberek kedvéért mindenki szolgálatára és hasznára helyesen éljen – mondta a főpásztor.

Tanítása végén a szónok arra buzdított, hogy határozzuk el: Isten segítségével új emberként várjuk a megváltás húsvétját, és másokat is megörvendeztetünk ezzel a teljes megújulással.

Szöveg: H. Varga Eszter

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Schön Sára/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria