A szenvedés alakít – Betegek és idősek szentmiséje a debreceni Szent László-templomban

A betegek lelkipásztori ellátását általában a területileg illetékes plébániák végzik; a kórházakban ez a kórházlelkészi szolgálat segítségével történik. A betegség és annak türelmes elviselése, noha az ember sokszor lázad ellene, más embertársaink lelki segítésének eszköze. Jézus különös módon figyelt a betegekre; azzal, hogy meggyógyította őket, jelezte, milyennek akar látni minket Isten az ő országában: egészségesnek mind testi, mind lelki szempontból. A betegségben megtapasztalt gyengeség ráébreszt arra, hogy leginkább Istenre és szeretetre van szükségünk. A betegek, öregek és árvák gondozása mindenkor a keresztény közösség döntő ismertetőjele volt. A karitatív és szociális gondozáson túl a betegeknek lelki erőre és vigaszra is szükségük van. Nursiai Szent Benedek vallotta: a betegek gondozása kell hogy az első helyen legyen keresztény életünkben.

A betegek szentsége erőt ad a szenvedés elviseléséhez, egyesíti a beteget Krisztus szenvedésével önmaga és az Egyház javára, esetleg hozzásegít a gyógyuláshoz, és a beteg a bűnök bocsánatát is elnyeri, ha nem tudott gyónni. A halállal nem ér véget életünk, hanem más módon folytatódik, ezért fontos, hogy szeretteink ne haljanak meg a bűnbánat szentsége és a betegek szentsége nélkül.

A betegek kenetét minden megkeresztelt felveheti, amennyiben egészsége valamilyen oknál fogva kritikus (életet és egészséget veszélyeztető betegség) állapotban van, vagy műtét előtt áll, illetve az idősek is. A szentséget a pap szolgáltatja ki a homlok kézzel történő érintése (áldás) és azt követően a homlok és a kezek imádság közben történő megkenése által.

A betegek kenete vigaszt, békét és erőt ad; összekapcsolja szenvedéseinket Krisztus életének misztériumával. A betegek kenete sokaknak gyógyulást, haldoklóknak erőt ad, és bűnbocsátó hatása van.

Március 16-án a debreceni Szent László-templomban bemutatott szentmisén Tokodi László homíliájának elején felolvasta Babits Mihály Psychoanalysis Christiana című versét.

Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:

ilyen szentek vagyunk mi

Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?

Krisztus urunk, segíts meg!

Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.

Bár ilyenek lennénk mi!

Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!

Krisztus urunk, segíts meg!

Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk – s így ér a félig-kész Halál,

s akkor mivé leszünk mi?

Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.

Krisztus urunk, segíts meg!

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

Szenvedésre lettünk mi.

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.

Krisztus urunk, segíts meg!

Ahogyan nincs kifaragva a szentek hátulja – a barokk korban így készítették el a templomi szobrokat –, úgy mi is ilyenek vagyunk: mi is mást mutatunk, mint amik vagyunk,

nem vagyunk még kifaragva, nem vagyunk készen. A szenvedés alakít minket. Jézus így akar minket faragni – széppé akar minket faragni, hogy szentek legyünk. 

Jézus, akin nem volt mit faragni, még ő is szenvedett – fogalmazott szentbeszédében Tokodi László OP. – A mi szenvedésünknek is van célja, és akkor lesz értelme, hiszen nem a miért a kérdés. Meg kell adjuk magunkat a faragónak, hogy esélyünk legyen a szentségre. Jézus által leszünk bűnösökből szentekké – ez az üzenete minden szentmisének.

A homília után a keresztségi fogadalom megújítása következett, majd a betegek szentségének kiszolgáltatásával folytatódott a szertartás.

A szentmise záró áldása után egy rövid agapéra invitáltak mindenkit.

Szöveg: Berényiné Felszeghy Márta koordinátor/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír