A teremtés szépsége Isten ajándéka
A múzeumok az emlékezet, a szépség és a történelem helyei, amelyek elősegítik a nemzedékek közötti találkozást, előmozdítják a kultúrát és az emberi kreativitást – szólt a múzeumok igazgatóinak hetvenfős csoportjához Leó pápa. Emlékeztette őket, hogy az Egyház az évszázadok során különleges figyelemmel követte és értékelte a művészet különböző formáit.
A művészet által az ember saját tehetségével formálja és alakítja az anyagot, vagyis a teremtett világot, amelyben Isten képmásaként él.
A találkozón a Szentatya az anyag témájáról, a tárgy és a műalkotás közötti kapcsolatról elmélkedett. Úgy fogalmazott: az „anyag nem más, mint egy ránk bízott ajándék”. Ezt a művész mesteri tudásával átalakítja, és mások számára is ajándékká teszi. Így válik a teremtés szépsége a kultúra fejlődésévé.
A szépség az Istenhez vezeti az emberiség szívét
Ferenc pápa teremtésvédelemről szóló Laudato si’ kezdetű enciklikáját idézve XIV. Leó emlékeztetett, hogy „Maga Jézus is a kezével dolgozott. Naponta érintette az Isten által teremtett anyagot, hogy kézművestudásával formát adjon neki.” Az anyag képlékeny, így lehetővé teszi, hogy a művész elképzelése szerint formálja, kifejezze intuícióját és alkotásán keresztül testet öltsenek érzelmei, álmai.
A művészet valójában olyan kreatív folyamat, amelyen keresztül az emberiség Isten teremtő művét utánozza, miközben transzcendens jelentéssel tölti meg az anyagot. A szépség egyben az Istenhez vezeti az emberiség szívét és elméjét.
Az anyag emlékezet
A Szentatya beszédében arra is kitért, hogy az anyag emlékezet. A múzeumokban őrzött művek történelmi korokról tanúskodnak, nemzedékről nemzedékre kihívások elé állítják az emberiséget. A múzeumi tárgyak a múlt bölcsességét őrzik meg a jelennek. Éppen ezért
az Egyház a művészetet nem puszta esztétikaként értelmezi, hanem az evangélium hirdetésének formájaként, amely a szépségen keresztül valósul meg.
Leó pápa beszéde végén gratulált a múzeumok igazgatóinak, és megköszönte, hogy értékes munkájukkal védik az emberiség örökségét. Sok sikert kívánt a kezdeményezéseikhez, és az Úr áldását kérte rájuk, szeretteikre és munkatársaikra.
A találkozón jelen volt Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeum igazgatója, valamint Giandomenico Spinola művészeti-tudományos igazgatóhelyettes.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria










