A szépségben a lelkünket is széppé akarjuk formálni – Megáldották a felújított nemesapáti templomot

Hazai – 2021. június 13., vasárnap | 15:41

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, június 12-én Udvardy György veszprémi érsek megáldotta a külsőleg teljesen felújított nemesapáti Szent Miklós-plébániatemplomot, majd a hegyoldalban felállított fénykeresztet is.

Az eseményen jelen voltak Szeghy Csaba Tamás és Kovács Sándor plébánosok, Mózsa Csaba állandó diakónus, valamint Mérnyei Sándor polgármester is.

Szeghy Csaba Tamás zalaszentgróti (volt nemesapáti) plébános köszöntőjében emlékeztetett, az itt élő emberek számára mindig nagyon fontos volt, hogy a falunak temploma legyen. „Sok-sok összefogásnak, sok-sok kéznek az eredménye, hogy most itt állhatunk és gyönyörködhetünk a felújított templomban.” A korábbi plébános külön is kifejezte köszönetét a főpásztornak a Veszprémi Főegyházmegye segítségéért és támogatásáért.

Az érsek köszönetet mondott a plébánosnak, a képviselő-testületnek, az adományozóknak, a szakembereknek és mindazoknak, akik részt vettek a templom felújításában. „A megújult templom segít, hogy egyben megújítsuk a lelkünket is. Fontos, hogy településeinken legyen hajlék az Istennek, ahová mi magunk is betérhetünk és fordulhatunk a Jóistenhez, és fontos, hogy mindez szép legyen, mert a szépségben a lelkünket is széppé akarjuk formálni” – mondta Udvardy György.

A templom megáldását követően került sor a szentmisére. „Mindenki, aki befogadja a Szentlélek sugallatát, mindenki, aki Krisztus módjára, a Szentlélek erejében akar élni, az valójában templommá, istenhordozóvá, Istent dicsőítő hellyé változik” – mutatott rá a főpásztor homíliája elején.

A veszprémi érsek szentbeszédében kiemelte, fontos, hogy mindig legyen erőnk ahhoz, hogy a mindennapi küzdelemben és döntésben ki tudjuk mondani az igent, és el tudjunk távolítani mindent, ami nem Krisztus, ami nem az ő tanítása. A Boldogságos Szűz Máriára példaként tekintünk, és kérjük anyai közbenjárását, oltalmát mindehhez. Szükség van erre, hogy az igen az igen legyen mindig, egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül, a nem pedig egyértelműen nem az életünkben.

Udvardy György hangsúlyozta, mennyire nagy szükségünk van a templomra, ahová mindig be tudunk térni, hogy megnyugodjon a lelkünk, ahol leborulhatunk, hogy imádjuk az Istent. „Ez a templom, mivel már messziről is látszik, figyelmeztet bennünket arra, hogy itt van az Isten hajléka, és óriási dolog, hogy ő tényleg itt van: az Eucharisztiában, a vasárnapról vasárnapra elhangzó evangéliumban, a homíliában, a szentségek ünneplésében, a testvéri közösségben, a kimondott vagy ki nem mondott imádság szavainak elfogadásában. Ő itt van és vár!” Udvardy György érsek homíliájának végén arra buzdított, hogy építsük lelkünk templomát!

Az elbocsátó záróáldás előtt a főpásztor útravalóként hangsúlyozta: „Amikor Egyházunk megáld bennünket, akkor egyben küld is minket. Azt mondja: amit átéltél, aminek részese vagy, aki te magad vagy, add tovább; menj és légy áldás mindazok számára, akiknek az örömhírt, Isten jóságát tudod megjeleníteni!”

A szentmisét követően került sor a hívek adományából állított fénykereszt megáldására. Mérnyei Sándor polgármester ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott, remélik, a fénykeresztet „megvilágítja az elméket, gondolkodásra készteti az embereket”. A polgármester elmondta, semmilyen anyagi forrás nem állt rendelkezésükre, így teljes mértékben a hívek adományából készülhetett el közel 1,3 millió forintból a fénykereszt, mely 1 méter 25 cm széles és 7 méter 38 centiméter magas; szibériai vörösfenyőből készítette Bors Zoltán zalaszentgróti asztalosmester.

Ez a fénykereszt nemcsak azok számára Jézus hatékony jele, akik itt ezt emelték, hanem mindazoknak is, akik a távolból láthatják – fogalmazott a veszprémi érsek, majd megáldotta a keresztet.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria