A versenyre összesen 35 intézményből, a Vajdaságból és a határon túlról 108 gyermek jelentkezett. A szakmai zsűri előzetes értékelése alapján közülük 50 tehetséges versmondó jutott a döntőbe, ahol több kategóriában mutathatták be felkészültségüket és előadói képességeiket.
Az idei verseny központi témája Szűz Mária, Égi Édesanyánk volt, emellett az édesanyák alakja és az anyaság megjelenése is hangsúlyosan szerepelt a magyar és világirodalom lírai alkotásaiban. A résztvevők ezekhez a témákhoz kapcsolódó versekkel készültek.
A verseny szakmai zsűrijének elnöke Józsa Gáspár, a Szabadkai Püspöki Hivatal vezetője volt. Munkáját Miklenovics Aranka versmondó, Bíró Tímea író, költő, újságíró, valamint Csipak Szarapka Dóra gyógypedagógus segítette.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődött, majd az alsós, felsős és sajátos nevelési igényű tanulók kategóriáiban hallgathatta meg a közönség a versenyzők előadásait. A közös agapé ideje alatt a zsűri meghozta döntését, ezt követően pedig sor került az eredményhirdetésre és a díjak átadására.
A szervezők köszönetüket fejezték ki a felkészítő pedagógusoknak, hitoktatóknak, szülőknek, önkénteseknek, és valamennyi támogatónak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.
*
Eredmények
1–2. osztályosok kategóriája
– Bronz minősítés: Bozó Kinga (Kevermes), Búrány Hunor (Zenta), Gogolák Kata (Szabadka), Gutási Johanna (Óbecse), Milánkovity Milán (Csantavér), Szűgyi Martin (Felsőhegy)
– Ezüst minősítés: Fajka Tamás (Zenta), Nagy Kanász Johanna (Óbecse), Pander Adél (Mohol), Tóth Mia (Felsőhegy)
– Arany minősítés: Gálfi Máté (Óbecse), Kiss Lea (Óbecse), Uglár Auróra (Topolya)
– Kiemelt arany minősítés: Nagy Abonyi Martin (Felsőhegy)
3–4. osztályosok kategóriája
– Bronz minősítés: Junga Sarolta (Szabadka), Kenyeres Leila (Kispiac), Maravity Hanna (Szabadka), Sóti Luca (Zenta), Torda Bence (Csantavér), Török Luca (Zenta)
– Ezüst minősítés: Haskó Maja (Hajdújárás), Kovács Dorka (Zenta), Lassú Edina (Csantavér), Móricz Fruzsina (Szabadka), Vinai Maxim (Pacsér)
– Arany minősítés: Soltis Leon (Szenttamás)
– Kiemelt arany minősítés: Szekeres Gréta (Szabadka)
5–6. osztályosok kategóriája
– Bronz minősítés: Rak Dóra (Bajsa)
– Ezüst minősítés: Cérna Bence (Zenta), Dietrich Lilianna (Szabadka), Faragó Júlia (Magyarkanizsa)
– Arany minősítés: Barkóci Fanni (Csantavér), Egyed Nimród (Hódmezővásárhely), Kopasz Réka (Zenta), Lassú Edvárd (Csantavér)
7–8. osztályosok kategóriája
– Ezüst minősítés: Lippai Kristóf (Kevermes), Törköly Zsóka (Péterréve), Zsibrita Lia (Hódmezővásárhely)
– Arany minősítés: Mucsi Lili (Zenta), Nagy Kanász Lilien (Óbecse)
Sajátos nevelési igényű tanulók kategóriája
– Bronz minősítés: Péter Tivadar (Pacsér), Kiss Krisztina (Óbecse)
– Ezüst minősítés: Kárpinszki Ervin (Óbecse)
– Arany minősítés: Ábrahám Edit (Szabadka)
– Kiemelt arany minősítés: Kolompár Vanessza (Zenta)
Forrás: Borbély Szabó Réka/szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége
Fotó: Borbély Áron
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


















