A szeretet hullámhosszán: Boldogságkeresés és szexualitás

Mostani előadásom címét Christopher West tavasszal magyarul is megjelent, a test teológiájáról szóló könyve címétől kölcsönöztem.

Christopher West nős ember, öt gyermek apja, népszerű amerikai morálteológus, neves előadó, világiaknak és szeminaristáknak is a II. János Pál nevéhez fűződő test teológiáját teszi hozzáférhetővé széles hallgatóság számára. Boldog családi életet él feleségével és öt gyermekével. Eszmélődéseiben nemcsak II. János Pálra, hanem XVI. Benedek – előző alkalommal általam is idézett – első enciklikájára (Az Isten szeretet) is gyakran hivatkozik.

A könyv a vágyról, vágyakozásról szól: a szexualitásban, Éroszban testet öltő vágyakozásról, a Végtelen szomjazásáról, a szerelemben és a szexuális kapcsolatban feszülő boldogságkeresésről. „Istennek a férfiakként és nőkként élvezett boldogságunkért alkotott tervéről.” Tehát örök rendeltetésünkről.

Ebben a távlatban – az örök célra irányítani vég nélküli vágyakozásunkban – világítja meg a helyesen értett szexuális erkölcsöt. A szerző saját tapasztalatán túl elsősorban a Szentírásból és keresztény misztikusok írásaiból merít, főleg pedig – mint említettem – II. János Pálnak A test teológiája c. eszmélődéseiből, illetve Karol Wojtyła Szerelem és felelősség c. merész könyvéből.

Mielőtt továbbmennék, megjegyzem: néhány évtized óta a szakirodalom a vágy (désir), vágyakozás fogalmát használja, amikor a szexuális életről beszél. A vágy/vágyakozás kifejezés idealista eredetű: a csillag felé sóvárgás, várni valamit a csillagoktól. Itt vágyakozás a szerelemre, egyesülésre, a kölcsönös önajándékozásra. De a szerelmi vágyban ott van az ösztönös (meg)kívánás, tehát valami állatias is: a hím kívánja a nőstényt, és fordítva. Isten kezdetben így teremtette az embert férfinak és nőnek, akik egy test lesznek, biztosítják a faj fenntartását. (Ter 2, 24) Ugyanakkor emberi szinten a szexualitás túlszárnyalja a fajfenntartás biztosítását.

II. János Pál írja (Familiaris consortio, 1881, § 11): „A fizikai önátadás hazugság lenne, ha nem lenne a teljes személyes önátadás jele és gyümölcse.” Az Éroszban benne van a sóvárgás a végtelenre. West írja: „Az emberi szexualitás végső irányultsága az emberi szív sóvárgása a végtelenre. Ezért az emberi szexualitás az örökkévalóság jele.” (Lorenzo Albacete, fizikusból lett katolikus pap, idézi West, 23) És még ugyanott idézi Karol Wojtyłát: „Sok-sok gyengédségre van szükség a házasságban, ebben az életközösségben, ahol nemcsak a testnek van szüksége a testre, hanem főleg egy emberi lénynek egy másik emberi lényre. (…) Az érdektelen gyengédség megmentheti a szerelmet különféle veszedelmektől, amelyek az érzékiség önzéséből és az élvezethajhászásból fakadnak.”

Most még idézem Jean Guitton katolikus filozófus (VI. Pál hajdani barátja) mélyre ható szavait a házassági szerelemről és hűségről: „Az igaz, hogy a házasság a szerelem eredménye, de még igazabb, hogy a szerelem a házasság gyümölcse. A szerelem művészete egyáltalán nem a gyönyör receptjeinek összessége, ahogy ezt Ovidius, Catullus és a szabadosság mai szóvivői gondolják, hanem az a tudomány, amely megőrzi és növeli egy hosszú emberi élet folyamán az ifjúság annyira illanó szerelmét. Mert a szerelem, mint minden normális érzelem – a mély azonosság ellenére is, amelyet a hűségeskü fejez ki – állandó átalakuláson megy át.”

A férfi és a nő kizárólagos, felbonthatatlan és termékeny testi-lelki kapcsolatát a Teremtő akarta (Ter 2, 24). Krisztus pedig e nagy titkot az Ő és az Egyház misztikus kapcsolatához hasonlította (Ef 5, 21- 32; vö. Mk 10, 6-12; 1Kor 7, 10-11). Krisztus nagy méltóságra emelte a szerelmet a házasságban: a testi kapcsolat a kegyelmet közvetítő jel a házasság szentségében. (Vö. Gaudium et spes, 48-49)

A házasfelek együttműködnek a Teremtővel, részt vesznek a teremtés művében, amikor új emberi lényeknek adnak életet.

Megtartóztatás/szüzesség – keresztény lelkiség – misztika

A szerelem/házasság keresztény szemlélete után röviden szólnunk kell egy másik állapotról: a cölibátusról, amelyre a katolikus papok vállalkoznak, illetve az Isten országáért vállalt szüzességről, amelyre a szerzetesek fogadalmat tesznek a szegénységre és az engedelmességre szóló elkötelezettség mellett.

A megtartóztatás (szüzesség, tisztaság) gyanús a mai szekularizált, materialista társadalomban, a cölibátust szabadon választókat is egyenesen a neurózis mezejére utalják. Másrészt bizonyos lelkiségi hagyományokban (így például a keresztény szerzetességben) egészen különleges státust adtak az önként vállalt szüzességnek. A 4. század egyházatyáinál elszaporodtak a szüzességet magasztaló művek.

A különböző filozófiai és vallási áramlatok (judaizmus, iszlám, buddhizmus) különbözőképpen értékelik a cölibátust; a római katolikus egyház – a latin szertartásban – a papszentelés feltételének tartja. (A görögkatolikusok nős férfiakat is szentelnek.) Egyes férfiak és nők szerzetesi fogadalommal is elkötelezik magukat az Isten országáért vállalt szüzességre. Természetesen valaki más indítóokokból is lemondhat a házasságról és a szexuális életről.

A keresztény lelkiség képviselői, amikor lelki/misztikus tapasztalataikról beszámoltak, a szerelem, sőt az erotizmus nyelvezetétől kölcsönözték a szavakat és metaforákat. Ez a szimbolizmus főleg az ószövetségi Énekek énekére megy vissza. De a próféták is alkalmazzák Isten és Izrael kapcsolatára, a választott nép hűtlenségének ostorozásakor. Az Újszövetség pedig – láttuk – Krisztus és az Egyház szeretetegységét érzékelteti vele, vagy az isteni Ige és az emberi természet egyesülését a Megtestesülésben.

Órigenész (3. század) az Énekek énekét kommentálva az Ige és a lélek, vagy az Ige és az egész Egyház egységét fejtette ki. Később is továbbél az Egyház lelkiségi hagyományában a jegyesi misztika nyelvezete. Gondoljunk itt Avilai Szent Teréz írásaira vagy Keresztes Szent János költeményeire.

Chistopher West professzor írja: „A szentek több kommentárt írtak az Énekek énekéhez, ehhez a szégyenérzet nélküli erotikus költeményhez, mint a Biblia bármely másik könyvéhez. Többet, mint az evangéliumokhoz. Többet, mint Szent Pál összes leveléhez. Miért? (…) Ha az evangéliumok »az összes szent könyvek szívét alkotják« (KEK, 125, 139), akkor a misztikusok az Énekek énekére, mint a »bibliai hit lényegére« (XVI. Benedek, Az Isten szeretet, 10) mutatnak rá. Itt férhetünk hozzá nagyon különleges módon az »örök nektárhoz«, és ízlelhetjük meg azt. Itt csatlakozhatunk az isteni esküvői ünnephez, a szerelmi lakomához. Itt adhatjuk át magunkat a sóvárgott elragadtatásnak és gyönyörűségnek.” (Christopher West, Boldogságkeresés és szexualitás. A test teológiája. Kairosz, Bp., 2014, 52-53)
Keresztény szempontból tekintve a nemek szexuális kapcsolatában nemcsak adottságról van szó, hanem feladatról is, amelynek megvalósításában a biológiai adottságok (hormonok), az érzelmi töltések, az erotikus vágyakozás alakításában fontos szerepe van az akaratnak.

Xavier Thévenot írja a Lelkiségi szótárban (Dictionnaire de Spiritualité) a „szexualitás” szócikkben: „Az akaratnak van bizonyos hatalma a fantazmák, tekintetek, gesztusok, érzelmek, magatartások felett, de – ellentétben azzal, amit számos lelki író el akar hitetni – nincs teljes hatalma! A szexualitás annyira begyökeresedett az alany fejlődésébe, és annyira kondicionálja az adott kulturális környezet, aszerint, hogy miként tekinti a testet, férfi és a nő kapcsolatát, hogy az akarat bizonyos korlátokba ütközik (a szexuális vágy) követeléseivel szemben. Számolni kell tehát több személynél bizonyos szexuális regresszióval vagy olyan ellenállhatatlan vonzalommal, ami ellenkezik az evangélium követelményeivel, és néha azt a benyomást kelti, hogy a személy lelki küzdelme megbukott. Feledni ezt a tényt azzal a kockázattal jár, hogy az alanyt szinte a megszállottságig menő beteges aszketikus küzdelembe vetjük. Sőt, talán a reménytelen beletörődés magatartásába hajszoljuk, feledve azt, hogy az életszentség nem esik szükségszerűen egybe a kényszergondolatok és kényszercselekvések (pulziók) fölötti teljes önuralommal, hanem a személy a küzdelemben a Lélekre hagyatkozva igyekszik kiegyensúlyozottan integrálni a pulziókat, elismerve az akarat gyengeségét a szexuális vágyakkal szemben, vagyis teljesen tudatosítva az emberi végességet.”

A szexualitás fentebb említett misztérium-jellege – a vallások tanúsága szerint – az istenivel kapcsolatos. Ezért a keresztény lelkiség rámutat az emberi szexualitás és Isten megtapasztalása közti kapcsolat kétértelműségére. E kapcsolatok gyakran tévedéshez, sőt perverzióhoz is vezettek; egyrészt azért, mert összekeverték Istent és a szexet, vagy ellenkezőleg: teljesen szembe állították őket egymással.

Másrészt az Érosz, az igazi szerelem elemzésével jelentős teológiai reflexiók születtek a Szeretet-Isten létére és cselekvésére vonatkozóan, illetve a Szeretet-Isten teológiája megengedte, hogy az emberi szerelemből kiindulva közelítsék meg e misztériumot.

Erről a következő alkalommal szólunk.

Magyar Kurír