A szeretet nem fogy el soha – Szent Kamill ünnepét tartották Ajakon

Kishírek – 2024. augusztus 9., péntek | 13:18

Szent Kamill ünnepét tartották együtt a gyermekekkel, fiatalokkal, felnőttekkel, idősebb testvérekkel, szerzetesekkel az Úr Jézus oltára és keresztje körül augusztus 3-án Ajakon, a Nagyboldogasszony-templomban. Az eseményről Mária Dóra, a Boldogasszony Iskolanővérek debreceni közösségének elsőfogadalmas nővére írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

Ez volt az első Szent Kamill-ünnepem Ajakon. A kedves nővértársaimhoz érkeztem nyaralni, és azért, hogy együtt ünnepeljünk.

Leginkább az a szeretet fogott meg, ami lelkileg érezhető volt, ahogyan az ünnep egységet teremtett közöttünk – az a szeretet, amelyet a füleinken keresztül fogadhattunk be a szívünkbe, Gráf Zoltán segítségével; az a szeretet, amelyet fizikálisan próbáltunk megjeleníteni egy kis előadás keretében a gyerekekkel, fiatal felnőttekkel és a nővérekkel együtt Szent Kamill életéhez kapcsolódóan.

Ez a szeretet a szentmisében teljesedett ki, amelyet Szenes István atya, a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség tagja celebrálásával élhettünk meg közösségben.

Ezt követően szeretetvendégség várt minden résztvevőt.

A műsorunk egyik dalának refrénjében azt hallhattuk, hogy: „A szeretet nem fogy el sosem”. Itt, Ajakon pont ezt éltem meg, hogy ez a szeretet valóban nem fogy el sosem, mert ahogy a nővérek, a kedves testvérek, a gyermekek, a görögkatolikus testvéreink szeretete egybefonódik a Kereszt körül, abból mindig jut bőven mindenkinek nap mint nap, aminek én is részese lehettem.

Isten áldását kérem erre a kedves, befogadó és szeretetteljes közösségre! Kívánom, hogy még sokáig keressék együtt, fogadják be, és osszák meg Jézus szeretetét, amire a mai világnak olyan nagy szüksége van.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Római Katolikus Egyházközség, Ajak

Fotó: Hasulyóné Rutkai Éva

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria