A szeretet sodrásában – Keszthelyen látható a t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely kiállítása

A négy éve működő műhely elindítóit – Bittsánszky Lottit, Magyar Krisztinát és Tremmel Hudik Katalint – alkotó és művészetközeli emberként az a szándék vezette az alapításkor, hogy keresztény módon gondolkodó képzőművészek alkotó közösségévé váljanak, csoportként is megmutatkozva a képzőművészet nyelvén szóljanak hitükről, Istenről, spirituális hidat képezve a képeik üzenetét befogadók és Isten között. Ezzel a missziós lelkülettel a 72 Tanítvány Mozgalom alapelvéhez, az evangelizációhoz is illeszkednek, tanúságot téve a világban Isten éltető lélekkel teli jelenlétéről – hitük szerint erre kaptak meghívást. A műhely elnevezése – „t’ARS” – is arra utal, hogy a művészet által társai lehetnek egymásnak és munkatársai Jézus Krisztusnak is, aki a lelkek megmentésére jött a világba. Az eltelt négy év kiállításai, megmutatkozásai, riportok és visszajelzések azt mutatják, hogy igencsak szükséges ez a hang, ez a jelenlét. A műhely gyarapszik, ma már szerte az országból vannak tagjai, mintegy tízen.

A keszthelyi kiállításra nyolc alkotó – Balogh Eszter üvegtervező iparművész, Greguskáné Pál Patrícia mozaikművész, Magyar Krisztina grafikusművész, Kabay Tilda, Mecséri Ildikó, Németh Katalin Anna, Sütő György és Tremmel Hudik Katalin festőművészek – művei érkeztek.

A megnyitó a műhelyre jellemző „t’ARS-algó” formában zajlott, inspiráló és elgondolkodtató, elmélkedésre indító bevezető gondolatokkal, végül kötetlen beszélgetéssel folytatódott. Először Osvald Bálint, a Balaton Színház igazgatóhelyettese köszöntötte a jelenlévőket, majd a t’ARS részéről Magyar Krisztina grafikusművész beszélt a műhelyről.

A megnyitón Pálné Szelencsik Klára vezényletével a keszthelyi kármelita bazilika Kis Szent Teréz kórusa énekelt.

Ezt követően Kardos Laura művészettörténész mondta el spirituális tartalmakra hangolt megnyitóbeszédét.

Először Picassót idézve a képek életéről és változásairól, a befogadókban folytatódó alakulásáról beszélt. Kifejezte, hogy ezen az estén a jelenlévőknek adatott meg a lehetőség, hogy az itt látható művekbe „itt és most” életet leheljenek, részesévé válva az alkotás folyamatának. Ha nyitott a néző és befogadó, létrejöhet egy belső értelemben vett találkozás.

Szent Ferencet és a San Damiano festett corpusát említve rávilágított, milyen fontos inspirációk is érkezhetnek egy-egy műalkotás által, akár az Egyház megújításához mérhető, hasonló nagy fordulatokat okozva. A kiállított képekre utalva megjegyezte: ahogy Szent Ferenc a megváltó Krisztussal találkozott az elhagyott kápolna szentélykeresztjében, akár hasonló találkozásra hívhat itt is a kereszt jele: az üvegablakon kirajzolódó, a kápolna tetején magasodó, a végtelen jelét hordozó, vagy éppen a fényből születő kereszt.

Ahogy Ferenc megkapta a hivatást, hogy megújítsa az Egyházat, úgy

egy keresztény művész is hivatást kap arra, hogy saját bensőjének kifejezésével létrejött alkotásai segítségével hirdesse a keresztény értékeket, ahogyan ezt a csoport hitvallása is megfogalmazza

– mondta a művészettörténész.

Kardos Laura kiemelte, hogy több alkotáson is milyen fontos szerepe van a kezeknek, mind az emberi kezeknek, mind Isten kezének: az imára kulcsolt, vagy éppen az egymással összefonódó kezek, a gyermeket tartó kezek, vagy azok a kezek, amelyek visszatükrözik a falevelek erezetét vagy a kopár faágak vonalait, mind fontos szerepet töltenek be az egyes képek részletei között.

A kéz a kapcsolatot jelképezheti, az egymással és Istennel kialakított kapcsolatot, és talán a saját bensőnkkel valót is. A kezek ugyanakkor tartanak, védenek, biztonságot nyújtanak – ahogy Isten keze is. A művek elénk tárják Isten teremtő kezét és az Úr gondviselő kezét: a teremtő kéz alkotott mindent, a gondviselő kéz pedig kísér minket az életünk során: „Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak” (Iz 42,6). „Én rejtettelek el a kezem árnyékában” (Iz 51,16).

A másik motívum, ami nagyon fontos szerepet játszik a művek többségén, az arc: az emberi csakúgy, mint az isteni. Az ószövetségi istenarc az ember és az Isten kapcsolatát jeleníti meg – ha Isten az ember felé fordítja arcát, az a legnagyobb kegyelem, a legmélyebb kapcsolat Isten és ember között, ha azonban elfordítja vagy elrejti arcát, az a legnagyobb szerencsétlenség, ami érheti az embert. Az Újszövetség istenarca már Jézus arca, akit ugyan ma még csak mintegy tükörben, homályosan látunk, de a feltámadáskor majd színről színre. A kiállításon is megjelenik a tükörben látható Jézus-arc, ami rímel a Szent Pál 2. korintusi levelében olvasható szakaszra: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, mindnyájan ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3,18).

Kardos Laura hozzátette, az emberi és isteni arcok nem csak itt kerülnek néha nagyon közel, szinte az eggyé válásig közel egymáshoz, már a teremtéskor elhangzott: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”.

A művészettörténész felidézte a műhely ars poeticáját:

A művész nem is tud másképp tenni: alkotása által saját magát adja; így minden művész megnyilvánulása egyben tanúságtétel hite mellett.”

A beszédek között több kórusmű is elhangzott a Kis Szent Teréz kórus előadásában, valamint egy népdalcsokor Greguska Tamás (hegedű) és Töttő Vilmos (tekerőlant) tolmácsolásában.

A kiállítás címével – Sodrásban – és tematikájával a Műhely az Ars Sacra idei mottójához kívánt csatlakozni: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Titeket…”, utalva ezzel

annak a szeretetnek a sodrására, amely által Isten jelen van a világban, mozgásban van, nem pihen, nem közönyös, nem néma, hanem folyamatosan javunkra cselekszik, jót tesz velünk és általunk.

A tárlat október 22-ig látható a Balaton Színház nyitvatartási idejében Keszthelyen, a Fő téren.

Forrás: Magyar Krisztina/t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely

Fotó: t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely

Magyar Kurír