A szeretet udvarába hívott Szent Miklós Nyíregyházán

Hazai – 2014. december 9., kedd | 11:53

Szent Miklós udvarába várták december 6-án a Hajdúdorogi Egyházmegyében az érdeklődőket, hogy az egyházközségi és intézményi sátrakban sokszínűen mutassák be a segítségnyújtás élő formáit, és a közösségépítés erejéből merítve folytassák az adventi készületet. Az egyházmegye tudósítása.


December 6-án és 7-én megtelt a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöksége és a Papnevelő Intézet közös udvara. Az egyházmegyében hagyománnyá vált Szent Miklós udvara elnevezésű rendezvényére teljesen átalakult a környezet: színpad és feldíszített sátrak, s a bennük lévő külső és belső „szeretet-megnyilvánulások” jelezték, hogy ez a tér Szent Miklós szellemisége jelenik meg itt ezen a két napon.

A befogadó és nyitott szeretet udvarát élhettük meg e két nap imádságaiban, eseményeiben, találkozásaiban egyaránt A Szent Miklós püspök példája nyomán követendő önzetlen szeretet, a krisztusi öröm és közösségépítés erejéből meríthetett mindenki, aki belépett ebbe az udvarba, belekóstolt a különböző egyházközségi és intézményi sátrakból áradó vendégszeretetbe – fogalmaznak a szervezők.

Szent Miklós udvara célja, hogy sokszínűen bemutassa a segítségnyújtás élő formáit, hogy példázza, miként tudjuk egymást, a velünk élő szegényeket és rászorultakat megajándékozni, támogatni, hogy tudatosítsuk, mindannyian rászorulunk Isten irgalmára és erejére.

A rendezvényen Szent Miklós követe megajándékozta a gyermekeket, s közben a színpadról a papnövendékek éneke, a Szent Miklós Iskola műsora, az AcapellArt kórus hangversenye, majd a Szakolyi Görögkatolikus Ápoló-Gondozó Otthon színjátszó körének és a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyermekeinek műsora kísérte az együttlét programját.

Másnap Nyíregyházi Görögkatolikus Társszékesegyház búcsújával folytatódott a rendezvény. Szent Miklós udvara a Szent Damján Kórus, a Lautitia Vegyeskar és Pál Dénes koncertjével várta a látogatókat.

A résztvevők az Egymillió csillag a szegényekért kezdeményezés gyertyájának meggyújtásával bekapcsolódtak a rászorultakat támogató segítségnyújtásba.

Szent Miklós követei már december 5-én is úton voltaka Hajdúdorogi Egyházmegyében: Kocsis Fülöp püspök tett látogatott el a szolnoki Szent Tamás Általános Iskolába, hogy Szent Miklós napját együtt ünnepelje a gyerekekkel. Az intézmény tanulói és tanárai az iskola kápolnájában gyűltek össze és a püspök atya vezetésével a harmadik imaórát végezték el. Ezt követően a városi gyertyagyújtáson fellépő diákok adták elő műsorukat.

Fotó: Hajdúdorogi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria