Húszéves a szlovák tábori püspökség

Kitekintő – 2023. március 6., hétfő | 12:50

Alapításának huszadik évfordulójáról emlékezett meg a Szlovák Katonai Ordinariátus március 2-án Pozsonyban. A magyarországi Katonai Ordinariátust Alácsi Ervin János alezredes, általános helynök, valamint Markovics Milán Mór őrnagy, vezető tábori lelkész képviselte.

A huszadik évforduló alkalmából március 2-án, csütörtökön délelőtt a Szlovák Köztársaság Fegyveres és Rendvédelmi Erőinek ordináriusa, František Rábek püspök ünnepi szentmisét mutatott be a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban, majd  nemzetközi rendezvény keretében emlékeztek meg a Szlovák Katonai Ordinariátus két évtizeddel ezelőtti megalapításáról.

Szlovákiában a fegyveres és rendvédelmi erők valamennyi ágának (hadsereg, rendőrség, katasztrófavédelem, pénzügyőrség, büntetés-végrehajtás, hegyimentők) lelkipásztori ellátása a katolikus tábori püspök joghatósága alá tartozik. Ennek a rendkívül összetett, ám hatékony rendszernek a sikerességét mutatja az is, hogy számos egyházi, valamint állami méltóság vett részt az eseményen szerte a világból.

Az ünnepségen jelen volt az olasz Triveneto régió több püspöke, élükön Francesco Moraglia velencei pátriárkával; Nicola Girasoli, Szlovákia apostoli nunciusa; Timothy Paul Andrew Broglio érsek, az Amerikai Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke, aki egyben az USA katonai ordináriusa is. Számos egyházi méltóság és tábori lelkész volt jelen Ausztriából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, Csehországból, Belgiumból, Németországból, Horvátországból és Izlandról. A szentmisén mások mellett részt vett Ivan Gašparovič, a Szlovák Köztársaság korábbi elnöke, Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter és Roman Mikulec belügyminiszter.

A szentmise végén Nicola Girasoli apostoli nuncius felolvasta Ferenc pápa erre az alkalomra küldött jubileumi köszöntését és üdvözletét, valamint tolmácsolta a Szentatya apostoli áldását. A szentmise utáni jubileumi ünnepségen a magyar és szlovák katonalelkészek együttműködésének és a kölcsönös megbecsülésnek kiépítéséért Alácsi Ervin János alezredes, általános helynök kitüntetést vehetett át, mely az évek óta közösen szervezett zalavári Cirill-Metód-ünnepségek okán nagy elismerés a magyarországi tábori püspökségnek és a Magyar Honvédségnek.

Az ünnepi esemény lehetőséget teremtett a magyar katonalelkészeknek arra, hogy tovább szélesítsék a magyarországi Katonai Ordinariátus vallásdiplomáciai tevékenységét, így számos közös jövőbeli programot, képzést és látogatást sikerült egyeztetni, valamint aktuális kérdéséket megvitatni más ordináriusokkal, közöttük Broglio érsekkel és Rábek püspökkel.

Forrás: HM Katolikus Tábori Püspökség

Fotó: Markovics Milán Mór őrnagy; Alácsi Ervin János alezredes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria