A Szűzanya kezei közt a csomók is oldódnak

Aki rendszeresen jár úszni, a medencéből kilépve hajnali rohanása közben meggondolatlan mozdulatok áldozatává válhat. Nem kellő türelemmel leoldva az úszónadrágot, elég egy hirtelen erősebb húzás, és mindjárt makacs csomó keletkezik a madzagon. Meg is tetézheti is a helyzetet, ha a kötés kellően szoros: a vizes nadrág ekkor szinte mozdulatlanul ragaszkodik gazdájához, aki viszont a munkaidő fenyegető közelségétől nyomasztva már igencsak szabadulna tőle. Egy apró göcsört, és mekkora bosszúság, idegesen átélt percek! Ha még menthető a helyzet, vágószerszámok vagy és izomból való elszakítás nélkül, akkor persze érdemes türelmesen nekiállni, és ügyesen kimozgatni a csomót. Micsoda megkönnyebbülés, ha egy kicsit is érzi a medence hajnali „hőse”, akit most épp saját ügyetlenségének kudarca döngöl földbe, hogy milyen felszabadító élmény, ha hosszas küzdelem során lassan mégiscsak kezd engedni a csomó, és nem kell barbár megoldásokhoz folyamodnia.

Üdvösségünk történetének hajnalán is egy szerencsétlen, mindannyiunk életére kiható csomókötéssel találkozunk: a bűnbeeséssel. A II. században e témával már Szent Iréneusz püspök és egyháztanító is foglalkozik, szépen elénk tárva, hogy Isten, mintegy „ellentétes mozgással” milyen gondosan gyógyítja azokat a sebeket, amelyeket az ősszülők bűnbeesésének „rossz mozdulata” okozott. Úgy, hogy Isten hasonló személyeket megújult küldetéssel lát el, vagy hasonló elemeket újra felhasznál. Miről is van itt szó?

Az első ember, Ádám engedetlenségének következményeit az Új Ádám, az Emberfia engedelmessége hozza helyre. Ádámnak az akkor még szűz Éva társa volt a bűnben, Krisztusnak pedig az Új Éva, azaz Szűz Mária lesz vele hűen együttműködő társa az üdvösség művében. Az őstörténeti dráma egyik fontos eleme az édenkert közepén álló fa, a jó és rossz tudás gyümölcsével, mely halált hozó lesz. Az Istennel való barátság helyreállításában pedig egy másik fának, a keresztfának lesz fontos szerepe, melynek gyümölcse viszont életadó: Urunk áldozata. Éva bukása halált hozó és gúzsba kötöző volt, így az ősszülő „halálunk okává” (causa mortis) lett, míg az Új Éva, Krisztussal való együttműködése révén „üdvösségünk okának” (causa salutis) nevezhető, akinek igenje által kezdődik szabadulásunk Krisztusban. Az édenkert negatív szereplője a hazug kígyó képében kísértő bukott angyal, a sátán, mint gonosz közvetítő, bűnre csábító. Megváltásunk hajnalán pedig egy szent közvetítő, Gábor angyal köszönti a názáreti Szüzet. Nem is akárhogyan: Üdvözlégyet (Ave) mondva neki, mely épp az Eva fordított olvasata! Az édenkert bezáruló kapuja Üdvözítőnk kereszthalálával nyílik meg számunkra, immár az el nem múló boldogság mennyei hazájaként, melyhez Egyházunk ajtóként tekint a Szűzanya csupán egyszer feltáruló méhére, hiszen annak szülöttje lesz Üdvözítőnk. Krisztus halálával, mely Ádám „halálának halálát” okozza. A kegyelem védelmétől immár elesett, meztelenségükön kínlódó ősszülők helyébe megjelenik a keresztség által a kegyelem menyegzős ruháját hordó ember.

A mai környezettudatos magatartásból ismert recycling (újrahasznosítás) gondolata tehát – igaz, más tartalommal – bizonyos értelemben már az óegyházi teológiában is felsejlik: mint láthattuk, Isten képes a kudarcot vallott elemeket, mozzanatokat mintegy „újra felhasználni”, megújult küldetéssel ellátni az általa művelt helyreállító, gyógyító, üdvözítő cselekvésben. Iréneusz szépen foglalja össze a fentebb mondottakat:

Éva engedetlenségének csomóját Mária engedelmessége oldotta fel. Mindazt, amit Éva hitetlensége folytán összekötözött, hitével Mária oldotta fel” (Az eretnekek ellen, 3,22).

Az „üdvösségünk oka” kifejezés persze helyes értelmezést igényel. A Szűzanya készséges együttműködése Fiával az üdvösség művében nem avatja Máriát isteni személlyé, megváltónővé, üdvösségszerzővé. De páratlanul fontos küldetéssel ruházza fel, mely nem merül ki csupán abban, hogy élete minden pillanatában „kegyelemmel teljes”, és hogy a Megváltó Szülőanyja. Ő üdvösségünk művében később is aktívan együttműködik Fiával, anyai szívvel szorosan összeforrva vele a világmegváltó szenvedésben. Sőt, korábbi közbenjárását a mennyei dicsőségben is folytatja mindannyiunk javára.

Egy csomó erőszakos kezelése, tudjuk, nem javít, hanem tovább ront a helyzeten. Ám a türelmes női figyelem, a gondos, gyengéd kezek sokszor „csodát művelnek” a csomók makacs világában. Hány csomót oldozgat meg csendben, türelemmel egy-egy családanya vagy nagymama, akit mindig megtalálnak a családtagok viharverte, összekuszált ruhadarabjaikkal. És mennyi feloldásra váró göcsört jelentkezik életünkben, melyekről esetenként egészen, vagy részben, máskor pedig egyáltalán nem mi tehetünk: családi vagy munkahelyi konfliktusok, házassági vagy hivatásbeli krízisek, megoldhatatlannak tűnő döntéshelyzetek, váratlan gondok, megrendülő egészség, gyász, csalódások és kudarcok – megannyi bogoznivaló… És mennyit számít, ha a türelem határát túllépve valaki higgadtan mellénk áll, és megkérdezi: segíthetek? Kívülről szemlélve, higgadtabb fejjel talán épp a segítőkész fél tud tenni azért, hogy a belső görcsök eltűnjenek, és a bogozó kezek segítségével fellélegezzünk, mert feltűnt a megoldás felé vezető út.

Életünk csomóinak igazi megoldója Isten. A megoldás pedig a vele együttműködő emberben keresendő, aki önmagán vagy másokon úgy segít, hogy beavatja Istent a problémákba.

Mária is együttműködik Istennel, hiszen ő nemcsak János apostolnak lett édesanyjává, hanem nekünk is, akik a keresztséggel Krisztus titokzatos testének tagjaivá lettünk. A Szűzanya nem veheti át Isten helyét, de a maga módján hathatósan segít, hogy a csomók erőszakos mozdulatokkal való kezelése helyett békés, egységteremtő megoldásokat keressünk. Hogy életünk belső vonulatain a talán már hosszú ideje ott ékeskedő csomók egykori helye is kisimuljon, gyógyuljon, és ne kínáljon újabb lehetőséget bogok keletkezésére ugyanott.

Van, aki érzékeny arra, hogy hitünkben ne állandóan kisgyereknek érezzük magunkat, akinek édesanyja köti ki az összecsomózott madzagjait, cipőfűzőjét. Ne tekintsük magunkat magatehetetlen lurkóknak, Istent minden megoldó égi apukának, a Szűzanyát pedig ilyen anyukának! Jogos igény, hogy ne legyünk infantilisek a hitben, és a Mária-tiszteletben sem. Ám két dolgot ne felejtsünk: Mária a kegyelem rendjében mindenkor Édesanyánk marad, aki számít ránk, és akire felnőtt fejjel mi is számíthatunk. Egy érett ember is kérhet segítséget barátjától, házastársától, vagy épp anyjától, ha nem lát rá kellőképpen egy csomóra, vagy tudja: a másik jobban rá tud fogni, elérni azt, vagy ügyesebb a keze. Nem is beszélve arról a gyengédségről, a régi gyermeki ráhagyakozás perceit hirtelen felidéző „csodáról”, melyet még egy felnőtt ember is örömmel élhet át újra, amikor engedi, hogy idősödő édesanyja segítsen neki valamiben, amíg megteheti.

Égi Édesanyánk a mennyben már nem öregszik, és türelme sem fogy el. Mindig szeretettel vár, akkor is, amikor életünk csomóinak sokaságával keressük fel őt imáinkban. A Szűzanyára mi is tekinthetünk úgy, mint „bogoldóra”, aki életünk összekuszálódott szálait szíves készséggel segít egyengetni. Jusson eszünkbe csendes, szerető anyai jelenléte, valahányszor megbénítva érezzük magunkat életünk újabb és régebbi, vagy kiújuló gondjainak göcsörtjei által. Ne feledjük:

Jézus Anyja, aki a világ üdvösségének művében hatékonyan és szorosan Fia mellett állt, minket, szeretett gyermekeit sem fog magunkra hagyni, valahányszor anyai kezeibe ajánljuk életünk itt-ott csomóssá vált fonalát!

Fotó: Vatican Media, Lambert Attila; portré: Merényi Zita

Magyar Kurír