A tábori kórház a gyakorlatban – Tomáš Halík a kereszténység helyzetéről 2.

Hogy miben látom a kereszténység életesélyét a mai korban? A keresztben és a feltámadásban. Az Egyház válságai passio continuát, a kereszt folyamatosan megmaradó titkát jelentik. A személyes megtérések és az Egyház reformjai resurrectio continuát, folytatólagos feltámadást alkotnak. A feltámadás pedig meglepő átalakulás.

Alaposabban át kell gondolnunk és kreatívan át kell ültetnünk a gyakorlatba Ferenc pápa nagyszabású elgondolását, mely szerint az egyház „tábori kórház”. Ferenc pápa joggal állította, hogy a szinodális folyamatnak nyitottnak kell maradnia: olyanoknak kell lennünk, mint Ábrahám, aki a hit bátorságával indult útnak, noha nem tudta, merre vezet.

A tábori kórháznak biztos intézményi háttérre van szükség, amely megfelelő gondoskodást tud nyújtani: diagnózist, prevenciót, terápiát és rehabilitációt. A teológiának spirituális diagnózist kell felállítania a korról, s a pusztító ideológiák, a populizmus, a nacionalizmus és a fundamentalizmus ellen védő „immunrendszert” kell kialakítania.

A lelkipásztorkodásnak lelki kísérést kell biztosítania, a közelség kultúráját, a másik meghallgatásának és megértésének kultúráját. Meg kell tanítanunk az embereknek, hogy miként juthatnak el a kiengesztelődésre és a megbocsátásra

– például azokban a társadalmakban, amelyek diktatúrák és autoriter rezsimek alatt szenvedtek. Biztosítanunk kell csöndes helyeket és a lelki megkülönböztetés művészetét.

Fontos, hogy minden dologban felfedezzük Istent, minden kultúrában, minden társadalomban. Lendületet adhatnak nekünk azok az evangéliumi történetek, amelyekben emberek a Feltámadottal találkoztak, aki megváltozott, sokszor anonim alakban lépett hozzájuk.

Éppúgy felismerhetjük a Feltámadottat, mint Tamás apostol, ha nem fordítjuk el szemünket a világ sebeitől, éppúgy, mint az emmauszi tanítványok, ha figyelünk az úton mellénk lépő idegenre.

És ne feledjük el a himnusz szövegét: „ubi caritas et amor, Deus ibi est”, ahol szeretet és jóság, ott van Isten.

Világunkban Isten a hit, a szeretet és a remény cselekedetei által van jelen. De

a hitet nem keverhetjük össze a vallási meggyőződéssel, a reményt az optimizmussal, a szeretetet az érzelmekkel.

A felszínen élt élettől a mélyből fakadó élet felé kell tartanunk, az önközpontúság és a „külső Isten” felől a belső forrásként felfogott Isten felé.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír