A Templeton-díjas Jáki Szaniszlóra emlékeznek születése centenáriumán

Megszentelt élet – 2024. február 5., hétfő | 17:01

Február 9–10-én Jáki Szaniszló bencés szerzetes szellemi hagyatéka és életműve áll majd a győri emlékkonferencia középpontjában. Az eseménynek a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium ad otthont.

A konferenciát a győri Széchenyi István Egyetem Vallás és Tudomány Kutatócsoportja és a Szent Mór Bencés Perjelség szervezi; az elhangzott előadások kötetben is napvilágot látnak a jövőben.

A konferencia programját és a regisztrációs lehetőséget ITT találják az érdeklődők.

Jáki Szaniszló OSB, a méltán világhírű bencés szerzetes olyan személyek mellett nyerte el a Templeton-díjat, mint Kalkuttai Szent Teréz, a dalai láma vagy Alekszandr Szolzsenyicin.

Az Egyesült Államokban megjelent könyvei halála után is formálják a közgondolkodást, elsősorban a vallás és tudomány kapcsolatának elemzésében. Jáki Szaniszló Nobel-díjasokkal levelezett, és Szent II. János Pál pápa ugyanolyan szívesen forgatta a műveit, mint XVI. Benedek.

Annak ellenére, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István-emlékplakettjében részesült, és Győr város díszpolgára lett, a Stanley L. Jaki név a nemzetközi tudományos életben ismerősebben cseng, mint hazánkban.

E méltatlan helyzet orvoslására Jáki Szaniszló születésének 100. évfordulóján konferenciát rendez a győri Széchenyi István Egyetem Vallás és Tudomány kutatócsoportja a győri Szent Mór Bencés Perjelséggel karöltve február 9–10-én a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium dísztermében. A konferencián közel két tucat neves hazai kutató mutatja be az életmű egy-egy szeletét, vagy azt továbbgondolva reflektál korunk kihívásaira. Témák a teljesség igénye nélkül: tudomány és etika, mesterséges intelligencia és az emberi agy, a tudomány határai, az abortusz etikai kérdése. A tudományos problémafelvetéseket személyes visszaemlékezések színesítik, amelyek közül kiemelkedik Bogányi Gergely emlékhangversenye.

*

Jáki Szaniszló László 1924-ben Győrben született, majd 1942-ben belépett a bencés rendbe, akárcsak két testvére, Zénó és Teodóz. 1948 júniusában Pannonhalmán szentelték pappá. 

Elöljárói Rómába küldték tanulni, majd a negyvenes évek végén kialakult politikai helyzet miatt, szintén elöljárói utasításra, több rendtársával együtt külföldön maradt. A fiatal bencések feladata a magyar bencés kongregáció megmentése volt egy kis nyugati diaszpórában, felkészülve arra, hogy akár évtizedek múlva a magyarországi bencés rendet hazatérve újraalapítsák.

Jáki Szaniszló Rómában a Szent Anzelm Egyetemen doktorált, és később az Egyesült Államokban telepedett le; Magyarországra 1964-ban térhetett vissza először, már amerikai állampolgárként.

Mivel egy rosszul sikerült mandulaműtét következtében hangszálai meggyengültek, a tanítással felhagyott, és fizikát tanult; a Nobel-díjas Victor F. Hess vezetése mellett doktori fokozatot szerzett. A hatvanas évek második felétől tudományos pályája gyorsan ívelt felfelé;  a legnevesebb egyetemeken tanított vagy végzett kutatásokat (többek között: Seton Hall, Princeton, Yale, Harvard, Sorbonne, Oxford vagy a római Pápai Gergely Egyetem).

Elsősorban tudománytörténeti, valamint a hit és tudomány viszonyának elemzésére irányuló gondolatai tették világhírűvé, de teológiai és filozófiai gondolatai is kimutatható hatást gyakoroltak II. János Pál és XVI. Benedek megnyilatkozásaira.

Rangos elismerésekben részesült: 1970-ben megkapta a Rockefeller Egyetem Lecomte du Nouy-díját, 1987-ben pedig – a tudomány és a vallás közötti kapcsolat építése terén végzett munkájáért – elnyerte a Templeton-díjat, az ezen a téren kapható legjelentősebb kitüntetést, olyan személyek mellett, mint Kalkuttai Szent Teréz, a dalai láma, Desmond Tutu vagy Alekszandr Szolzsenyicin.

2009-ben, a legújabb könyvét bemutató római előadása után Madridba utazott barátaihoz, ahol szívinfarktus következtében elhunyt 2009. április 7-én, 84 esztendős korában. A Pannonhalmi Főapátságban temették el.

Forrás és fotó: Szent Mór Bencés Perjelség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

1969SzeminaristakéntWoodside Priory School2008200420062008, VatikánEgy 2007-es megbeszélés alatt2004