A textilművész lélekmadara – Szekeres Erzsébet kiállítása Kaposváron

A gödöllői műteremből érkező, aprólékos műgonddal készített textil faliképek és grafikák gazdag népművészeti örökségünkre irányítják rá a figyelmet, megidézve a négy évvel ezelőtt elhunyt erdélyi néprajzkutató és népzenegyűjtő életművét.

Szekeres Erzsébetnek, a Magyar Örökség- és Pro Cultura Christiana-díjas textilművésznek, Gödöllő díszpolgárának a szakrális és népi motívumkincset oly nagy előszeretettel megjelenítő munkáival a közelmúltban több alkalommal is találkozhatott a közönség: a kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban Imádságos tiszta forrásból címmel kerültek paravánra míves alkotásai, és a Szent Margit-templom kiállítótermében is bemutatkozott már. Jelenleg a tavaly megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából született grafikai sorozatából nyílt itt tárlata.

A vegyes technikával készült, mintegy kéttucatnyi alkotás mindegyike ámulatba ejti a szemlélőt. Csodálatra méltó, hogy Szekeres Erzsébet milyen sokféleképpen tudja látni és láttatni az Eucharisztiát. Valamennyi munkáját puritán szín- és formavilág, művészi alázat jellemzi, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztusra irányítva a figyelmet – reformátusként. A bélyegterveiről, könyvillusztrációiról is ismert iparművész vallja: egy az Isten.

E páratlan és megrendítő kiállítási anyag arra int: ember, vigyázz, mit teszel, s ha elszakadtál a vallástól, Istentől, térj vissza hozzá! Jézus feláldozta magát mindannyiunkért, megváltott bennünket a bűntől, tud minden hajszálunkról, és szeret bennünket. Életünk koordinátarendszere a kereszt; Isten lehet a legfőbb reményünk és kapaszkodónk a 21. században.

A kaposvári Kormányhivatal Galériában kiállított, kézzel varrott, gyapjú-, selyem- és fémszállal készült, porcelán- és üveggyönggyel sűrűn díszített textilképek, illetve grafikák varázslatos világba vezetnek bennünket. Oda, ahol katartikus erővel hat a szó, száll a dal, ahol minden ágnak, levélnek, fának, madárnak, sírhantnak megvan a maga szimbolikája és üzenete. Ahol a balladai gyászban is erősödik a lélek. Az ősi forrásból táplálkozó alkotó népköltészetünk fájdalmasan szép műfajára, a balladára irányítja a figyelmet, megidézve Kőmíves Kelemen, Kádár Kata, Fehér László, Rózsa Sándor, a cséplőgépbe esett lány, a három árva, a halálra táncoltatott lány, Márton Szép Ilona vagy Szabó Julcsa alakját. Arany és ezüst változatban megjelenik a páva is, megcsendítve bennünk a Fölszállott a páva vármegyeházára kezdetű somogyi népdal dallamait, és emlékezetünkbe idézve a somogyi erdőrengetegben egykor élt betyárok nehéz sorsát.  

A Kallós Zoltán emlékének ajánlott, Lélekmadár című, harminchat darabból álló válogatás ünneplőbe öltöztette a kiállítás helyszínét, ahogyan a látogatók szívét és lelkét is. Szekeres Erzsébet évtizedek óta ezt teszi, s ezt tette Kallós Zoltán is, aki sokak példaképe lett határon innen és túl. A Kossuth-nagydíjas néprajzkutató számos önálló kötet, tánctudományi tanulmány, néprajzi közlemény szerzője, több tucat hangzóanyag szerkesztője, kiadója, az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom egyik életrehívója. Kodálytól kapott magnójával járta a vidéket, hogy vallomásokat, népmeséket, mondákat, népballadákat, népdalokat rögzítsen, és megmentse az utókornak néptáncok dallamkincsét, játékok, népénekek, imák szövegeit. A Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjának adattárában tizennégyezer magyar népzenei felvétele van letétben. Szülőfalujában, Válaszúton bámulatos népművészeti gyűjteményt hagyott hátra. Tisztában volt azzal, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk. Az eleinktől ránk maradt tárgyi és szellemi kultúra könnyen köddé válna, és örökre kitörlődne a kollektív emlékezetből, ha nem lennének gondos őrei és továbbadói ennek a felbecsülhetetlen értékű, hatalmas kincsnek, amelyet úgy hívunk: magyar népművészet, tárgyalkotó és szellemi folklór. Benne helyet követel magának madár és virág, fiú és lány, szerelem, születés és halál; felidéződik öröm és gyász, munka és jókedv a napszakok és az évszakok ritmusa szerint. Egyszóval ott van benne a rend, amely igencsak hiányzik a 20–21. századi ember életéből, jóllehet paraszt őseink hétköznapjainak és ünnepeinek egyaránt megvolt a maga ideje és rendje a hozzájuk kapcsolódó szokásokkal együtt. Ezek tartották össze a családokat, a kisebb és nagyobb közösségeket, ezek éltették a hagyományokat, és nem hagyták elapadni az életet jelentő forrást.

A kiállításon egy olyan kiválóság alkotásait láthatjuk, aki alapszakmája szerint agrármérnök, ám örökre eljegyezte magát a művészettel. A nyolcvanon túli textilművész évtizedek óta gyűjti, feldolgozza, gyarapítja és átörökíti a magyarság népi, történelmi, kulturális és szakrális értékeit, keresztény hagyományait. Életművében jól megférnek egymás mellett bájos mesefigurákról készült, könyvillusztrációvá lett rajzai, meseszőnyegei, az Árpád-házi szenteket és boldogokat bemutató szövött kárpitjai, a magyar nép mondavilágának szereplőit és a világvallások szimbólumait megjelenítő, varrott textilképei, égig érő életfákat, jól vagy kevésbé ismert népmesei hősöket ábrázoló alkotásai. Elvontabb munkái szintén figyelemreméltóak: történelmi eseményekre, sorstragédiákra, az ég és a föld közötti párbeszédre irányítják a figyelmet, elmélyítik magyarságunkat, nemzettudatunkat, s megkönnyítik a befelé és felfelé hallgatózást, amelyre mindennél nagyobb szükségünk van.

Szöveg: Lőrincz Sándor

Fotó: Kovács Tibor

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. február 6-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.