A többi kegyelem – Kortárs képzőművészek Pilinszky János ihletettségében

Első ránézésre érdektelennek tűnő fénykép ötlik a gyanútlan látogató szemébe. Három figurát, két nőt és egy fiút láthatunk hátulról lefényképezve a kiállítás plakátján, a két nő esernyőt tart a kezében. Az erős ellenfényben igazából nem sokat láthatunk belőlük, talán egy alacsony mellvéd előtt állnak, és néznek valamit. Esetleges, komponálatlan képpel van dolgunk; antifotó, mondhatnánk, tulajdonképpen nem szól semmiről. De azért mégis? Ha valaki látta a Műcsarnokban a Pilinszky János fényképeiből rendezett kiállítást (mi is írtunk róla a Mértékadó hasábjain), akkor tudhatja, hogy a költő szenvedélyes fotós is volt, persze a maga amatőr módján. Ötletszerűen, elkapott jeleneteket ragadott meg, exponált a fényképezőgépével Pilinszky,

a képek esetlegessége, a tudatos kompozíció hiánya azonban az ő esetében nem ártott, hiszen éppen ez adta az életszerűséget, a látvány „valódiságát”.

Ezt a képet nem Pilinszky, hanem Vattay Elemér fényképész, műgyűjtő készítette, ajándékozta a költőnek, amelyet aztán évekig szobája falán őrzött, és amelyet az üveg nélküli tárolás az idők folyamán erősen megviselt. Bevonta a por és a cigarettafüst, a képen kisebb karcolások is vannak, és a negatív film sérülései is borítják. A fotót retusálták, oldalán kissé szakadt, alsó szegélyén és sarkain szögektől eredő lyukak vannak.

A képről 1976-ban azt írta Pilinszky Vattaynak:

Úgy látszik, van valami közös a »látószögünkben« … hiszen napernyős képed például szinte esszenciális megfogalmazása gyerekkoromnak.”

Az 1912-ben közadakozásból épült Párbeszéd Házában, a Horánszky utcában rendeztek nagyszabású kiállítást kortárs művészek munkáiból, Infinitívusz címmel, a költő, újságíró Pilinszky János születésének századik évfordulója alkalmából.

Az elmúlt évben jó néhányszor írtunk Pilinszky 100 címmel műveiről, szellemiségéről, a 20. század irodalmára való hatásáról. Az irodalomtörténet bőven kielemezte verseit, prózai megfogalmazásait, de vajon hogyan reagáltak a képzőművészek Pilinszky életművére, gondolati gazdagságára?

Versekre vagy a költő tömör megfogalmazású prózai műveire reflektálni a festészet, a szobrászat, a grafika nyelvén minden, csak nem egyszerű dolog. Zichy Mihálynak talán könnyebb dolga volt Arany János balladáinak illusztrálásakor, hiszen Arany történeteket mesélt, amiket vizuálisan meg lehetett ragadni, ábrázolni. Pilinszky azonban elméleti ember volt elsősorban, az élet nagy kérdései foglalkoztatták kezdettől fogva, az emberi szellem nagysága mutatkozik meg verseiben, sokszor csak pár soros írásaiban. Mindezt visszaadni, megfogalmazni a szobrászat szikár nyelvén, vagy a festészet és a rajz, vagy a kréta segítségével embert próbáló feladat.

A képzőművészettől gyakran várjuk el, hogy a „szépet” ábrázolja, annak örülünk a legjobban, ha a művek megfelelnek egyfajta klasszikus szépségideálnak, ami könnyen befogadható. De mint tudjuk, a kortárs művészet nem ilyen, az alkotások gondolkodásra késztetnek, ahogyan Pilinszky prózái és versei is.

Amikor belépünk a tágas előcsarnok felvezető lépcsőjén a díszterembe – a már említett Párbeszéd Házában, ahol a Jezsuita Kiadó is működik –, grandiózus templomszerű csarnokba érkezünk. A rendkívül tágas teremben minden remekül elfér; széles horizontja, a stílusos ablakain át beáramló természetes fény ideális kiállítóteremmé teszi a helyiséget.

A nagyjából hatvan képzőművészeti alkotás a legkülönfélébb módokon „hozza”, fejezi ki egy-egy alkotó gondolatait Pilinszky János kiválasztott verse vagy éppen rövid prózája kapcsán. A műalkotások mellett mindenütt olvasható a választott vers, a szöveg, amely megihlette a képzőművész alkotó fantáziáját.

Nyilván a sokféleségből a teljesség igénye nélkül csak néhány alkotás részletes bemutatására van lehetőségünk. Legfeljebb csak egy átfogó képet tudunk mutatni az itt látható művekből.

Az elsők között rögtön megragadja a tekintetet egy tájkép Garamvölgyi Bélától, A többi kegyelem címmel.

A hatalmas, sárgásbarna, sötét felhőkkel borított égbolt baljóslatú hangulatot kölcsönöz a képnek. Alul a táj alacsony horizonton csak jelzésszerűen jelenik meg. Az olajfestmény ragyogóan kifejezi Pilinszky mélyen szántó gondolatait: „A többi kegyelem / A félelem s az álom / volt apám és anyám / A folyosó meg a / kitáruló vidék / Így éltem. Hogy halok meg? / Milyen lesz pusztulásom? / A föld elárúl / Magához ölel / A többi kegyelem.”

Kadosa Kiss József Gernika című olajfestményét talán Picasso hasonló című alkotása ihlette, ámbár láthatóan nincs köze hozzá.

A kép fekete-fehér, fotószerű kidolgozásával a hiperrealizmust idézi. Csak egy piros virág fedezhető fel az egyik lány hajában. A lányok nem néznek fel, és a nézőre sem, egyáltalán nem vidámak, mozdulataikból szomorúság sugárzik. Pilinszky Hasonlat című verse ihlette.

Szurcsik József Kimerülve című festményét Pilinszky János Tabuk nélkül című verse inspirálta.

Az első versszakot idézve: „Kirajzolódom végleg a világból, / mint csupasz falnak állított fogoly, / külön kezel kivételes magányban / a tanuk nélkül dolgozó pokol.” A vegyes technikával megfestett képen egy közel hozott komor arcot láthatunk, aki éppen elmerül gondolatai súlya alatt.

A szobrászok közül kiemelkedik Pogány Gábor Benő bronzplasztikája, Feszültség címmel.

A kereszten függő, szögekbe kapaszkodó, ruhátlan alak, mint egy fájdalmas kiáltás, Krisztust idézi. Pilinszky Örökkön örökké című verse ihlette a szobrászt. Csak egy versszakot idézünk belőle: „Tűrök és törődöm engedékenyen: / mint Izsák az atyját, én se kérdezem, / mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, / szófogadó szolga, ami hátra van.”

Kun Éva Piétája egyszerűségében is megrendítő.

A színezett fa és kerámia felhasználásával készített alkotás mintha csak a faluszéli régi fakeresztekre, corpusokra, vagy a halott Krisztust térdén fektető, fájdalmasan karjaiban tartó Mária-ábrázolásokra emlékeztetne. Öreg, korhadt deszka háttér előtt kopottas kék színű ruhában siratja Mária egyetlen fiát. A halott Krisztus kezei mintha már a leszáradt csont maradványai lennének. A végtelenül szomorú elmúlás legékesebb bizonyítéka a kiállításon ez a szobrászati alkotás. Piéta: „Cserben hagyott tulajdon tested, / a rádzúduló tetemet / már nem bírták és szakadozva / elengedték az idegek.” Ez az egy versszak is szinte mindent elmond a számunkra, a kiállításon a teljes verseket az alkotások mellett olvashatjuk.

Tenk László Szorongó című festménye is igazi mestermű.

Az elhagyatottság, a magára maradt ember szüntelen vívódásainak lehetünk tanúi ezen a kortárs művészeti kiállításon a Párbeszéd Házában. A kép szén, pasztell, tempera felhasználásával készült farostlemezre. Pilinszky János Késő kegyelem című költeménye volt az ihletője. Egy rövid részlet a versből: „Fogódzanék akárkibe, / de nem lesz soha senkije; / szeméből, mint gazdátlan ág, / kicsüng a pusztuló világ.”

Kecseti Gabriella Halak a hálóban című textilalkotása Pilinszky azonos című versének vizuális megfogalmazása.

A felfüggesztett hófehér hálóban, ha jobban megnézzük, tényleg halak vannak. Első ránézésre talán láthatatlanul, már nem küzdenek az életért, belenyugodtak sorsukba. Pilinszky versében: „Csillaghálóban hányódunk / partra vont halak, / szánk a semmiségbe tátog, / száraz űrt harap. / Suttogón hiába hív az / elveszett elem, / szúró kövek, kavicsok közt / fuldokolva kell / egymás ellen élnünk-halnunk.”

Szabó György Lichthof című bronzalkotását a híres Négysoros című Pilinszky-vers inspirálta: „Alvó szegek a jéghideg homokban. / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet.”

És végezetül, de nem utolsósorban, álljon itt egy vasszerkezet Ulrich Gábortól, Testem kényszere címmel.

Pilinszky Kihűlt világ című verse ihlette: „Kihűlt világ ez, senki földje! / S mint tetejébe hajított / ócskavasak, holtan merednek / reményeink a csillagok” (részlet). Az alkotás kissé taszító fekete vasszörnyeteg, fej, kéz és láb nélküli rémisztő maradvány, és tényleg, csak ennyi marad belőlünk a földi világban.

A kiállítást ajánlom azoknak, akik legalább egy kicsit vonzódnak a kortárs művészethez – vagy legalábbis hajlandók megismerkedni vele –, Pilinszky János költői világához. Megtekinthető június 30-ig, naponta 15 és 18 óra között Budapesten, a Horánszky utcai Párbeszéd Házában. (A díszterem zárva van, szólni kell a portásnak, aki készségesen kinyitja a kiállítótermet.)

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Mészáros Ákos; Párbeszéd Háza (meghívó a kiállításra Vattay Elemér fotójának felhasználásával)

Magyar Kurír