A töviskorona tüskéi

A legtöbb képen Krisztus fején már rajta van a töviskorona, és fájdalmas arccal, meggyötört tekintettel ül, kezében nádszállal. Kivételt jelent Tiziano e témában festett képe, amelyen szintén éppen a Megváltó fejére erőszakolják a tüskés koronát a pribékek. Caravaggio alkotása később keletkezett, mint a reneszánsz és a barokk határán működő Tizianóé, az ő műve már kicsit túl van a barokk szertelen világán, az úgynevezett manierizmus idején. Caravaggio elhagyott minden felesleges sallangot, leegyszerűsítette a hátteret, az alakokat is csak félig mutatja meg, vagy még úgy is alig. A kép középpontjában természetesen Krisztus látható, megpróbáltatásainak újabb állomásán. Egészen közelről lehetünk szemtanúi annak, ahogyan a Mester fejére tuszkolják a töviskoronának csúfolt száraz, tüskés ágakat. Nem nehéz elképzelni, micsoda kínokkal járhatott ez a művelet. Krisztus arcára kiül a fájdalom, a szemét alig láthatjuk. Caravaggio nem esett túlzásba, az ő Krisztusa a szörnyű kínok ellenére sem veszti el méltóságát; itt nem egy vértől csatakos jelenetet láthatunk, mint Mel Gibson A passió című filmjében. A pribékek is „csak” a munkájukat végzik, arcukat nézve, afféle hétköznapi emberek ők, akik parancsot kaptak valamire, és azt annak rendje és módja szerint végre is hajtják. Tegyük hozzá, Jézus már a kereszten függve azt mondja: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).

Balra páncélba öltözött tiszt figyeli a műveletet, jobb kezére támaszkodik, unottan figyeli az eseményeket. Fehéren világító kócsagtollakkal díszített kalapja a földi hatalom jelképe. Aligha juthatott el hozzá az a fontos mondat, amit Jézus a kihallgatásakor mondott Pilátusnak: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna” (Jn 19,11). Krisztus atléta termete, akárcsak Tizianónál, erőt sugárzó; nem véletlenül, hiszen a világ megváltóját csak erősnek képzelhetjük el, pedig tudjuk, hogy az Isten „kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez” (Fil 2,7).

Caravaggio nemcsak a komponálásban volt újszerű a maga idejében, hanem a tiszta, egyszerű megformálásban és a tárgyszerű realizmusban, s ami még ennél is fontosabb, mérhetetlen empatikus érzékében. (A Dávid és Góliát témakörében festett képein is megfigyelhetjük együttérzését képinek szereplőivel.) Mellőzött minden naturalista megfogalmazást, mégis átérezzük Krisztus fájdalmát és megaláztatását. A vörös lepel – a mártíromság szimbóluma – takarja jobb karját, amellyel a nádat fogja, de már csak egy ujjával tartja. A kép kerete is a témához illő, a széles, fekete színű fát aranyra festett kisebb plasztikus díszítmények szabdalják szakaszokra.

Caravaggio különös, egyáltalán nem hétköznapi alakja volt az egyetemes európai festészetnek. Zűrös a magánélete, gyilkosság vádja miatt országokon át menekül, e nagyszerű alkotó nem éppen a kiegyensúlyozott polgár szimbóluma. Mégis, úgy látszik, az Úr őt választotta az evangéliumok egyik legnagyszerűbb üzenetközvetítőjének. Ebből is láthatjuk, Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 13–20-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.