Német László nagybecskereki püspök február közepén Rómában tartózkodik, hogy mint az Európai Ministráns Referensek Szövetségének elnöke előkészítő tárgyalásokat folytasson a pápai prefektúrán az augusztus 3. és 8. között Rómában tartandó nemzetközi ministránstalálkozó ügyében.
A találkozó 12 ezer ministránst, köztük 2 ezer magyart érint szerte a Kárpát-medencéből, akik a tervek szerint a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vesznek részt szentmisén, amelynek bemutatására a Szentatyát kérték fel; és fölkeresik a Kallixtusz-katakombákat is, ahol Szent Tarzíciusz, a ministránsok védőszentje sírhelye található.
Vajdasági magyarok a pápa szarajevói látogatásán
A vajdasági magyarok nagy örömmel készülnek június 6-ra, amikor Ferenc pápa a bosnyák fővárosba látogat – mondta el a püspök a Vatikáni Rádiónak. – A szarajevói programot az ország püspöki konferenciája állítja össze. A pápai szentmisén szeretnének jelen lenni a szerbiai katolikusok zömét kitevő magyarok is.
Szentszéki-szerb megállapodás a felsőoktatásról
Örvendetes hír, hogy januárban életbe lépett a két állam közötti megegyezés a felsőoktatási diplomák kölcsönös elismeréséről. Ennek köszönhetően a külföldön szerzett teológiai diplomákkal a vajdasági magyar papok is oktathatnak majd, nem szükséges az ortodox teológiai kar hitelesítése hozzá – emelte ki Német László.
Ezen felül pedig akkreditációt kaphat a szabadkai kateketikai intézet is, mely a püspök reményei szerint nyárig megnyithatja kapuit a hallgatók előtt.
Elvándorlás, gazdasági válság
A régióban a legnagyobb problémát az elvándorlás jelenti, amelynek nem annyira politikai, nemzetiségi, mint inkább gazdasági okai vannak. Szinte pánikhangulat uralkodik Szerbiában, a jövő kilátástalannak tűnik a lakosság előtt, ezért szerbek, magyarok nagy számban hagyják el az országot – mondta a nagybecskereki főpásztor.
Ökumené: ortodox-katolikus vegyesházasságok
Legfelsőbb szinten a püspöki kar és az ortodox patriarkátus között rendszeresen tartanak találkozókat, de a hívek szintjén is működnek a kapcsolatok. Jó példája ennek a számos vegyesházasság, amelyben az ortodox és a katolikus fél egyaránt gyakorolja vallását. Talán hamarosan megérik az idő arra is, hogy meghívják a pápát Szerbiába – fogalmazta meg reményét Német László.
Családszinódus: meg kell hallgatni a világiakat
Bátorító jelzés Ferenc pápa, valamint a szinódusi titkárság részéről, hogy négy hónapot adtak a helyi püspöki konferenciáknak arra, hogy osszák ki a kérdőíveket az érintettek, vagyis a világi hívek, a családok között, megtudakolva így, milyen elvárásaik, reményeik, problémáik vannak az egyházi tanítással, gyakorlattal kapcsolatban. A kitöltött kérdőíveket a helyi püspöki karok összegzik majd, és eljuttatják őket Rómába. Ez alapján ott reálisabban dolgozhatják ki az őszi családszinódus munkadokumentumát.
Német László püspök szerint nagyon fontos megkérdezni a családokat, hiszen a szinódus róluk szól. A válaszok sokasága nagy gazdagságot eredményez. A szinódusra ugyan meghívnak világiakat is, de nekik nincs szavazati joguk, csak a klerikusoknak, akik viszont nem élnek családban. Ezért kell nagyobb teret adni az érintettek véleményének.
Forrás: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria