A vallások az erőszakos világban legyenek békeszerzők

Riccardi professzor, Ferenc pápa nemrég azt mondta, hogy elkezdődött a harmadik világháború, csak az a különbség, hogy ezt részletekben vívják. Milyen kilátás van ma arra, hogy béke legyen?

Az a nagy kérdés, van-e értelme a párbeszédnek. Sokak szerint a háború sorsszerűségnek tűnik, azt mondják, hogy a civilizációk harca zajlik, háború van az iszlám és a nyugati világ között, és itt már nem nagyon van mit tenni, fel kell venni a kesztyűt. Mi azonban tudjuk, hogy nem szabad lemondani a béke ideáljáról, a kereszténység mindig, mindenek felett – a háború közepén is – hitte, hogy mindig törekedni kell a békére. Fontos, hogy realisták legyünk. Ne pacifisták legyünk, hanem a pacifistáknál nagyratörőbb módon békeszerzőnek kell lennünk.

Úgy tűnik, az erőszak túlnyomó részben az iszlám világból érkezik. Mit mondtak ezekről az erőszakos cselekedetekről az Antwerpenben jelen lévő muzulmán vezetők?

A muzulmánoktól eredő erőszak nagy része magukat a muzulmánokat sújtja, még ha az észak-iraki jazidik és keresztények rengeteget szenvednek is miatta. Én úgy látom, hogy az iszlám világ hatalmas válságon megy keresztül, nagyon mély megosztottság uralja. Meg vagyok győződve arról, hogy a muzulmán vezetőkben egyre jobban tudatosul, milyen drámai a helyzet. A béketalálkozón az egyiptomi nagymufti nagyon szigorú hangvételű előadást tartott, elítélve az önmagukat kalifának kikiáltó vezetőket, akik nem tanulták még az iszlám alapjait sem. Megfosztotta tehát legitimitásától a kalifátust és az ISIS-t (vagyis az Iraki és Levantei Iszlám Államot). Úgy tűnik nekem, hogy a muzulmán világ kezd reagálni, talán kicsit lassan, de reagál. Nem szabad lemondani arról, hogy fenntartsuk a párbeszéd hídjait!

Soha nem látott kegyetlenségről árulkodnak a képek: meggyilkolt, lefejezett újságírókat látunk. A találkozón hallhattuk Vian Dakheel szívszorító tanúságtételét, aki a békés jazidi kisebbség tagja és iraki parlamenti képviselő. Úgy látszik, a háború embertelenebb, kegyetlenebb, mint valaha.

A háború embertelenné vált, illetve az az erőszak, az a kegyetlenség, ami régen rejtve maradt, ma a nyilvánosság elé kerül és terrorizál: meztelenre vetkőztetett szíriai katonák, akik a halálba rohannak; megalázott ukrán csapatok Oroszországban; jazidi nők, akiket a piacon árulnak, mint az állatokat; vérző, meggyilkolt gyermekek. A háború módszerei már nem felelnek meg a nemzetközi humanitárius jog szabályainak, mélységesen embertelen lett.

Hogyan tudnak válaszolni a vallások arra az erőszakra, amelyet a maffiák, a szervezett bűnözés kínál a fiataloknak?

Úgy gondolom, néven kell nevezni ezt az erőszakot: ez már szinte polgárháború. A világ egyes részein, így Latin-Amerika nagyvárosaiban, az élet elviselhetetlen, rettenetesen nehéz lett. Ezeken a helyeken nincs közösség, nincs együttélés. A család válságban van. Nápolyban például, ahol nincs szociális háló, azt látjuk, hogy a camorra teremt egyfajta szociális hálót. A Teremtés könyvében írva van: „Nem jó az embernek egyedül lennie”. Az ember nem élhet egyedül, és úgy vélem, meg kell teremteni körülötte a közösségi kapcsolatok hálóját. A politikának és a vallásoknak szembe kell néznie ezzel a kérdéssel. Nem szabad egyedül hagyni az embert, mert akkor a bűnszövetkezetek lesznek a társai.

A Szent Egyed közösség megismételte II. János Pál 1986-os meghívását, amikor Assisibe hívta a világvallásokat. Mit adhat Assisi szellemisége a világnak ebben az átrendeződött színterében?

Úgy vélem, II. János Pál felismerése nagyon fontos volt. Érezte a hidegháború légkörét és felismerte, milyen szerepet kaphatnak ebben a vallások, vagyis hogy eszközként, háborús ideológiaként használhatják őket. A marxizmus ürességében pedig az ideológiák igazolhatják, hogy a háború szent dolog. Ez meg is történt, ahogyan láttuk a világ számos részén, és aztán láttuk a Közel-Keleten. Megtapasztalhattuk, hogy vallásháborúról beszéltek az emberek, a szeptember 11-i szörnyűséget vallásháborúként értelmezték. Ma más a színtér, a globalizált világ színtere, de Assisi szelleme sokat adhat most is, amikor nagyon veszélyes módon vonják be a vallásokat végső ideológiaként a konfliktusok játszmájába.

Akkor hát van még haszna a párbeszédnek?

Nem kevesebb, hanem inkább még több párbeszédre van szükség. A párbeszéd gondolata egy igazi nagy gondolat, mert a párbeszéd képes összerakni egy megosztott, részekre szabdalt társadalmat. Sokan mondják: „Ugyan mi szükség van a párbeszédre, haszontalan dolog!” De mi lenne a világból párbeszéd nélkül?

Magyar Kurír
(tzs)