A valóság szeretete és a lényegre való odafigyelés – a 35. Rimini Meeting negyedik napja

A társadalmi-kulturális párbeszédre épülő rendezvény augusztus 27-i, negyedik napján Az ember végcélja a történelemben című előadásban Giorgio Buccellati régészprofesszor és Ignacio Carbajosa Pérez spanyol ószövetségi biblikus előadásai egyértelműsítették a különbséget a politeista vallások és a Biblia istenképe között. „Isten a végcélunk, aki megszólít, ösztönöz, sőt provokál. Isten az élő Isten, nem a sors vagy a végzet. A végcél személyes valóság, egy személy, aki hűséges az élet dinamikájához. Soha nem hagyta magára az embert, találkozni, személyesen beszélni akart vele. Misztériuma, titka minden jó és igaz ember számára hozzáférhető, de felfoghatatlan a gonoszoknak és a tudatlanoknak, azoknak, akik kicsavarva érvelnek. Így a végcél találkozott a haláltól való emberi félelemmel, amitől a pogányok szenvednek és felfedte a nagy titkot: Isten az embert a halhatatlanságra teremtette. Az Ő képére vagyunk alkotva.”

A kereszténység végső határairól – Etiópia Istenhez emeli kezét – Egy évezredes hagyomány képei című kiállítás megnyitója kapcsán pódiumbeszélgetést is tartottak szerdán, Silvano Maria Tomasi érsek, volt etiópiai nuncius, az ENSZ genfi, állandó szentszéki megfigyelője vezetésével. Egy olyan civilizáció gazdagságáról és szépségéről van szó, amely alig ismert Európában – hangsúlyozta Tomasi érsek bevezetőjében. A főként a katolikus Egyházra épülő iskolarendszer teljességéhez csak az egyetemi képzés létrehozása hiányzott, amely megvalósulóban van. Az etióp miniszterelnök még 1997-ben kérte fel II. János Pál pápát egy katolikus egyetem alapítására. Az etióp kormány hatvan hektárnyi területet és munkalehetőséget adott, az olasz püspöki kart pedig Tomasi érsek fáradozása révén sikerült meggyőzni a terv támogatásáról. 2013-ra elkészült az új egyetem campusa. 2015-ben itt kezdi meg az oktatást elsőként a mérnöki és az orvosi fakultás, majd fokozatosan a többi kar is. Idén az etióp püspökök megkapták a tervekhez Ferenc pápa támogatását is.

Szabadság a rácsok mögött is – szabadok, mert szeretve vannak jelszóval a Meetingen 2006 óta minden alkalommal jelen vannak azok a rabok, akik a börtönben valamilyen foglalkoztató programban vesznek részt. Volt standjuk, készítettek kiállítást is a találkozóra, ahol maguk vezették a látogatókat, tartottak tematikus napot, több évben pedig az egyik étteremben volt saját részlegük, ahol ők készítették és szolgálták fel az enni-, innivalót, ők takarítottak. A téma előadói elmondták: fontos az utónevelés, a társadalomba való integrálás. Csak szeretetteljes tekintet tud a valósághoz való pozitív hozzáállást kiváltani. Számos esetben, a programokban való együttműködésnek váratlan és stabil gyümölcsei teremtek, amelyekből barátság és az elítéltek családjaival együtt befogadó közösség alakult ki a büntetés letöltése után. „Amikor az élet ilyen perifériáján a szeretettel váratlanul, egy emberi arcban találkozol, akkor rádöbbensz, hogy ez volt az, amire mindig is vártál” – emelte ki az egyik megszólaló. A társadalomnak szüksége van a büntetés emberségesebbé tételére, arra, hogy  lábra állítsuk és visszahelyezzük a társadalomba azokat, akik bűncselekményt követtek el. A beszélgetés zárásaként elhangzottak Ferenc pápa börtönlátogatás közben mondott szavai: „miért ő és miért nem én, akinek pedig sokkal több oka lenne, hogy itt legyen? Az ezen való elgondolkozás segít nekem: mert a gyengeségek ugyanazok, mert ő elesett, és én nem estem el? Ez számomra misztérium, amely imára indít és közelebb visz a rabokhoz.”

A szerdai, Ki szekularizálta Európát? témájú kerekasztal-beszélgetésen elhangzottak közül a legfontosabb és legérdekesebb gondolat, hogy az első modern ember Európában, az első laikus Szent Ferenc volt. A szekularizációnak ugyanis két jelentése is van: lehet az ember autonómiatörekvésének folyamata, amikor nincs szükség a transzcendensre, de lehet folytonos erőfeszítés is a helyes kapcsolatért ember és Isten között. Modernnek lenni annyit jelent, hogy állandósítjuk az egészséges kapcsolatot Isten és saját magunk között.


„A kutatás varázsa – a résztől a mindenségig” címmel Yves Coppens francia paleontológus, Laurent Lafforgue francia akadémikus-matematikus és Christopher Impey, az Arizonai Egyetem csillagász professzora beszélgettek. Mi a közös a három tudósban? Mindannyian a végső határok felé törekszenek, az objektív valóság még ismeretlen részei felé. „Meglepő, hogy főszereplői vagyunk a megismerésnek, miközben mint porszemek létezünk a világmindenségben. Annak, hogy képesek vagyunk előrehaladni ebben a misztikus, örvendetes valóságban, annak, hogy szerethetjük a valóságot, hogy megismerhetjük azt, a végső oka az, hogy Isten nem hagyta magára az embert.” Az előadók Einsteint idézve („A legfelfoghatatlanabb a világmindenségben az, hogy felfogható!”) kifejtették: amikor a megismerés egy újabb szintjére érünk, a perifériák újabb formákat öltenek. A gazdagság, a szépség, a finomság újabb formáját, amelyekkel a teremtett világ megmutatja magát. Mindez azt jelzi, hogy a misztérium mennyire szükséges az életünk számára. „Fizikailag is szükségünk van erre a határvonalra a végtelen felé, afelé, ami még csak ígéret…, mert még nincs a kezünkben” – hangzott el. A beszélgetés Dosztojevszkij gondolataival zárult: „a határtalan, a végtelen legalább annyira nélkülözhetetlen az ember számára, mint az a kis bolygó, amelyen él.”

Mi marad, ha véget ér egy dal? – késő este, telt ház előtt a Deejay Rádió igazgatója volt a Meeting vendége. A leghíresebb olasz lemezlovas elmesélte: gyermekként a periférián élt, és onnan került a középpontba. A Meeting témája kíváncsivá tette, mit jelent mások számára a periféria. „A daloknak ugyanúgy, mint a pillanatnak, amit élünk, van jelentése és érzelmi lecsengése. A ’selfie’ nemzedéke visszatér a dalhoz” – fogalmazott Linus.

Az esti kulturális programban hajléktalanok adták elő Sabatino történetét, aki egy délről Milánóba menekült hivatalsegéd volt. Azonnal barátságot kötött a kamilliánus Ettore Boschini testvérrel, aki 1979-től haláláig egészen a szegényeknek szentelte magát. Sabatino életét, identitását a periférián éppen az határozza meg, hogy Isten nem hagyta egyedül az embert. Ettore testvér személyén keresztül Sabatino és mások is ezt tapasztalták meg. Csakúgy, mint azok a hajléktalanok, akikből az előadással turnézó amatőr színjátszócsoport alakult.

Magyar Kurír