A vándorló Messiás zarándok népe – Biblianapot tartottak a gyulafehérvári főegyházmegyében

Kézdivásárhelyről, Csíkszeredáról, Tusnádról, Gyergyóból, Udvarhelyről, Kolozsvárról, Balázsfalváról, Marosvásárhelyről és ezek környékéről érkeztek érdeklődők, hogy lelkileg feltöltődjenek, ismeretekben gazdagodjanak, kapcsolatokat ápoljanak, és mint közösség megerősödjenek.

A vándorló Messiás zarándok népe Lukács evangélista kettős művében – volt a nap témája. Ez kitűnő lehetőség volt arra, hogy a Szentíráson keresztül újraértékeljük küldetésünket az Egyház küldetésének gyökerein keresztül.

A program a Szentírás trónra emelésével kezdődött Darvas Kozma József főesperes vezetésével. Átélhettük, hogy micsoda megtiszteltetés, amikor az Úristen személyesen megszólít, engem és a közösséget, Isten választott népét.

Oláh Zoltán szentírástudomány-tanár mélyreható, történelmi hátteret is feltáró tanítása nyomán az Úr Jézust és Szent Pált követve érdekes utat jártunk be Lukács evangéliumán és az Apostolok Cselekedetein keresztül. Szó volt a szinódus, a misszió, a küldetés kapcsolatáról, a hívők szerepéről a szinodális úton. Megértettük, hogy Jézus követésében mi is úton vagyunk az örök élet fele.

Jézus mint vándorprédikátor nyomába szegődtünk, aki az egyszerű embereknél kezdte működését, elment a perifériára, ahogyan ma is teszi. Tudtul adta, hogy Isten országa köztünk van. A missziós utazást folytattuk Szent Pál apostollal a nagy városközpontok felé indulva Antióchiából, Ciprus, Filippi, Tesszaloniki, Athén, Korintus, Efezus, Cezárea, Jeruzsálem és Róma felé.

Kíváncsian kerestük a választ arra a kérdésre, hogy ameddig Jézus az apostolokat úgy küldi, hogy ne vigyenek semmit magukkal (Lk 9,3–5), addig Pál nem indul ennyire nincstelenül. Jézus határozottságát, kitartását csodálva (Lk 13,31–35) kutattuk a szenvedés értelmét, értékét. Az emmauszi tanítványokkal együtt találkozhattunk a feltámadt Üdvözítővel, és a mennybemenetelnek is tanúi lehettünk. Szent Pál római tartózkodásából megértettük, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonított Lukács az igehirdetésnek, mint a vértanúságnak (ApCsel 28,16–3).

A délutáni órákban kiscsoportokban mélyítettük el a szentírási részeket, és saját küldetésünket. Kérdéseinkre igen nyitott és őszinte válaszokat kaphattunk a tanár úrtól.

A nap hálaadó szentmisével zárult, hiszen megtapasztalhattuk, hogy az Ige életre kel és megöntözi a szomjas lelkünket: „Amint az eső […] megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi […] úgy lesz szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri amiért küldtem” (Iz 55,10–11).

Szerző: Sárosi Éva

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír