Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér – állítja a Csillag házaspár.
– Milyen ünnepeket, hogyan ünnepeltek? Kellett-e nektek különbözőségeket összehangolni a családdá válásotok idején?
Csillag Éva: Abban az időben nagyon nagy dolog volt lakáshoz jutni, és mi Molnár C. Pál egykori lakásába költözhettünk, amiben lötyögtünk ketten fiatal házasként. Nagy hála volt a szívünkben, hogy nekünk ez megadatott, megegyeztünk, hogy az ajtót kinyitjuk, és ez egy nyitott ház lesz. Nekem ez hozott érték volt, az én édesanyám abszolút nyitott házat vezetett. Peti édesanyja egy anyatigris volt, a család határai nagyon erősek voltak és Peti nem hozta ezt a nyitottságot, ebben össze kellett simulni, de ezzel a döntéssel sikerült.
Csillag Péter: Ez nekem is tetszett tulajdonképpen. Mi jóval kisebb család voltunk, ez a nyitottság nem volt benne a mi családunkban. Amit én hoztam az ünnephez, és ebben azt hiszem mind a ketten elég gazdagok lehettünk gyerekkorunkban, az a karácsony megünneplése. A karácsonyok olyan felejthetetlen alkalmak voltak, amelyek egy életre meghatározták azt, hogy milyen lehet egy ünnep és ennek a bensőségességében azt gondolom, eléggé egységesek voltunk.
– Péter, mire gondolsz akkor, amikor azt mondod, hogy felejthetetlen karácsonyi élmény? Éva Neked mit jelent az, hogy nyitott házat vezetett az édesanyád?
Cs.É. Karácsonykor mindig volt valaki tanti, egy idős néni, bácsi velünk, aki részese volt, a mi – egyébként nagyon zárt – karácsonyi szentesténknek.
Cs.P. Én pedig arra, hogyan kapcsolódtak össze a helyszínek. Közel lakott a családunk a nagymamámhoz, nagypapámhoz, Molnár C. Pálhoz, és először hozzájuk mentünk. Azok az ablakok, amik mellett elhaladtunk, az ablakok mögött egy-egy család ünneplése, nagyon megmaradt bennem. Az ünnep kiteljesedése volt, ahogy Molnár C. Pál, a nagyapám és a nagymamám varázsoltak nekünk egy karácsonyi asztalt, a legszebb díszek, a legszebb dolgok voltak az asztalon, és persze a fa alatt is remek jó ajándékok.
– Családi ünnepekből több is van egy évben, születésnapból, névnapból, házassági évfordulóból. Három fiú és három lány szülei vagytok, évről évre bővült az ünnepek száma. Egy kis titkos receptet szeretnék elkérni tőletek, hogyan lehet megőrizni az ünnepnek az ünnep jellegét ott, ahol ennyi van belőle. Ne váljon rutinná, menetrendszerűvé.
Cs.É. Boldog az a nemzet, amelyik ünnepelni tud, mondja a Szentírás. Nagyon-nagyon szeretem az ünnepeket, megünnepeljük mindegyik gyereknek, és a 17 unokának születésnapját, névnapját is. A névnapok kevésbé hangsúlyosak, de a születésnap arról szól: jó, hogy vagy. Most egy kisebb lakásba költöztünk, mégis nálunk vannak azok a nagy közös találkozások, amikor bizony zsúfoltan vagyunk, nagy a rumli, nagy a zaj, de fantasztikus kincs, hogy az unokatestvérek ilyen szorosan együtt vannak. Ennél nincs szebb dolog, akkor is, hogyha rumli, akkor is, hogyha szűkösen vagyunk.
Cs.P. Csodálatos érzés, amikor tovább tudunk adni valamit. A 40. házassági évfordulónk meglepetés volt, a gyerekek készítették elő, az egész nagy család teljes létszámban ott volt. Nagy boldogság, hogy érezzük, nekik is öröm egy ilyen ünneplés. Évinek köszönhető, hogy a gyerekeink a saját családjukon belül, de ezen a közös nagy családon belül is tovább viszik ezeket a kincseket. Hihetetlen nagy öröm nekünk.
– Azt hallom ki, hogy az ünnepek eszközei annak, hogy jó legyen a kapcsolat az unokákkal és az unokatestvérek között. Ezt jól gondolom?
Cs.É. Nem csak a születésnapokat ünnepeljük, hanem minden második vasárnap van egy nagy családi ebéd, amire többé-kevésbé mindenki eljön. Össze is vannak szokva az unokatestvérek. Ez is egy örökség édesanyámtól, nála voltunk mindig családi ebéden.
(...)
– Mi az, ami megkülönbözteti a családi ünnepeket az egyházi ünnepektől a készület tekintetében?
Cs.É. Konkrétan a karácsonyra készülésnek része az, hogy Szent András nap előtt, november végén családonként húzunk, és annak, akit húztunk adventi naptárt készítünk. Ez több éves hagyományunk.
Cs.P. Több évtizede zajlik, mert a gyerekeinkkel kezdtük el. Most már annyian vagyunk, hogy családi szinten tudjuk megszervezni. Fontos és nagy összetartó erő a családok között.
A teljes beszélgetés lejegyzett változata IDE KATTINTVA elolvasható.
Az adás IDE kattintva elérhető a Spotify felületén is!
A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye április végén indult podcastja, melyben egyaránt foglalkozunk hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekszünk azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
