A Vatikánba látogat a szerb pátriárka

Kitekintő – 2014. augusztus 12., kedd | 19:01

Ferenc pápa meghívására a Vatikánba látogat Irinej szerb pátriárka – erősítette meg a hírt a Dnevnik című újvidéki napilapnak Német László, a Nyugat-Bánságban található Nagybecskereki Egyházmegye katolikus püspöke. Az MTI híradása.

A püspök elmondta: mindenki egyetértett abban, hogy el kell fogadni a pápa látogatását. Jelenleg a diplomáciai előkészületek folynak, a találkozó időpontját még nem rögzítették.

Szerbia – főleg az orosz ortodox egyház nyomására – évek óta elutasítja, hogy a katolikus egyházfőt meghívja, annak ellenére, hogy több pápa is, közöttük II. János Pál is kifejezte ilyen irányú szándékát. A szerb ortodox egyházon belül most sincs egyetértés abban, hogy a pápa Szerbiába látogasson, Német László szerint viszont a pátriárka vatikáni látogatása előrelépést hozhat ezen a téren is. Irinej pátriárkáról már 2010-es beiktatásakor is azt írta a sajtó, hogy nyitott a párbeszédre, és enyhítheti a szerb pravoszláv egyház és a Szentszék közötti fagyos viszonyt.

Egy szeptemberi interjúban Irinej pátriárka azt mondta, hogy támogatná, ha a pápa Szerbiába látogatna. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy fennáll annak lehetősége, hogy a Horvátországból a délszláv háború idején elűzött, illetve elmenekült szerbek merényletet követhetnek el az egyházfő ellen. Több mint kétszázezer szerb hagyta el akkor otthonát – magyarázta Irinej pátriárka –, és ők nem szívesen látnák, ha a katolikus egyházfő Szerbiába látogatna. (Horvátország lakosságának nagy többsége római katolikus, míg a szerbek a pravoszláv vallás követői.)

Magyar Kurír