A vértanúk Egyháza? A laikusoké? Sziget? Oázis? – Az Egyház jövőjéről Henri Bouladdal és Pál Ferivel

Csiszár Klára pasztorálteológus, Tornya Erika RSJC elöljáró és Pál Ferenc pap, mentálhigiénés szakember tartottak hangsúlyozottan nem tényközlő, hanem gondolatébresztő előadást. Őket megelőzően Henri Boulad Egyiptomban élő jezsuita szerzetes osztotta meg gondolatait a témáról a résztvevőknek küldött üzenetében. A jelenlévők között volt Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita.

Henri Boulad – rendtársának, Sajgó Szabolcsnak nyilatkozva – arról beszélt, hogy a régi Egyház inkább szociális, mint spirituális entitás volt, de egy új pünkösd fog érkezni, ami ezt megváltoztatja. Henri Boulad úgy látja,

a konstantini Egyház a múlté, helyette a laikusok Egyháza felé közeledünk.

A szerzetes örül ennek, mert – ahogy mondta – az intézmény nem karizmatikus, és ez a változás a karizmának kedvez, a Szentléleknek. Ugyanakkor mindez sok szenvedéssel és üldöztetéssel fog együtt járni, nemcsak Afrikában és Ázsiában, hanem Európában és Észak-Amerikában is.

A vértanúság is egyre nagyobb szerepet fog játszani a jövő Egyházában, nemcsak a papság és a szerzetesek, de a világiak körében is

– tette hozzá. Henri Boulad úgy látja, a jövő Egyházának számos tagja ma még kívül helyezkedik el az Egyházon, muszlimok és ateisták jelentős mértékű megtérésével számol ugyanis.

A Ferenc pápa által meghirdetett új szinodális úttal kapcsolatban, amely 2023 őszéig tart, Henri Boulad úgy fogalmazott: a II. vatikáni zsinat is változást hozott, a klerikusokra épülő hierarchikus Egyházból egy szélesebb bázisú Egyház felé mozdultunk el. Ahogy Ferenc pápa mondja is, az Egyház nem egy piramis, hanem egy fejre állított piramis: a hívők jelentik az Egyházat. Henri Boulad szerint az Egyház jövőjének záloga a lelki élet megújulása, ha ez nem történik meg, akkor hiába minden strukturális reform, csak felszínes változások lesznek.

A lehetőségeket teremtő közösség és a képességeket fejlesztő közösség – ez volt Csiszár Klára húszperces megszólalásának a címe, ami jól mutatja, hogy egészen gyakorlati oldalról közelítette meg a jelen és a jövő Egyházát. A pasztorálteológus hangsúlyozta, hogy magyar nyelvterületen a gyakorlati teológiáról folytatott párbeszéd sokkal visszafogottabb, mint mondjuk a német nyelvterületen, ahol ő maga is működik. Pedig az Egyház mindig is a tevékenységeiben valósul meg. A teológus ennek megfelelően három formában határozta meg az Egyházat: 1., tudatosan tervező, fejlesztő közösség, 2., Istenről beszélő közösség, 3., közösség, amely az intelligens együttélés kultúráját fejleszti.

Az Egyház jövőjéről három lépésben gondolkozhatunk: mivel úton vagyunk állandóan, hogy beérjünk Krisztusba, az ehhez szükséges feltételeket keressük a legkisebb közösségtől a Világegyház szintjéig (kriteriológia); az idők jeleire fókuszálunk, a mai világra reflektálunk (kairológia); megtervezzük a fejlődés, előrelépés gyakorlatát (praxeológia). Az idők jeleire való figyeléssel kapcsolatban Csiszár Klára hangsúlyozta: az Egyháznak oda kell figyelnie a mai világra, a tudomány állására (a pszichológiára, szociológiára éppúgy, mint a mesterséges intelligenciát illetően a mérnöki tudományokra, vagy épp az orvostudomány vívmányaira), ezekkel kapcsolatban véleményt kell kialakítania, ahhoz hogy ne egy párhuzamos világot alkosson, hogy a ma emberét, a fiatalokat meg tudja szólítani.

Az Egyház gyakorlatát hagyományosan a martyria (tanúságtétel), a liturgia (ige szolgálata, szentségek kiszolgáltatása) és a diakónia (szeretetszolgálat) hármasával azonosítjuk. Nagy baj, ha ezeket szétválasztjuk, elhagyjuk valamelyiket, ezeknek a hosszú távú, tíz-húsz éves jövőjében kell gondolkodnunk – fűzte hozzá.

Az Istenről való beszéd mindig visszatükrözi az Egyház emberről alkotott felfogását – állapította meg a teológus az Istenről beszélő Egyház témájára áttérve. Ne az Istentől való félelemkeltés legyen a beszédünk középpontjában, hanem az a csodálatos Isten, akinek a nagyszerűségére nap mint nap rádöbbenhetünk. Az ember úgy lett teremtve, hogy szeretni akar mindenáron.

Ha az Egyház megfelelően kísér, nem belemagyarázással, belebeszéléssel, hanem a csodálatos Istennek a megmutatásával, akkor az ember képes lesz az istenképűségének megfelelően felelősséget vállalni magáért és a környezetéért.

Az intelligens együttélés Egyháza a család szintjén kezdődik, de jellemző a plébániai közösségre, a lelkiségi közösségekre és az egész társadalomra – mutatott rá Csiszár Klára. Szavaiból kiviláglott, ezt segítjük, ha a fősodort megcáfolva nem a lebutítás, a minden áron való szórakozás felé megyünk el, ha helyet adunk a vélemények kulturált ütköztetésének.

Az intelligens együttélést úgy tudja szolgálni az Egyház, ha a törvény helyett az emberek arcát nézi. Ha a társadalmat, az Egyház egészét hadikórháznak tekinti, és nem törvényszéki tárgyalóterembe óhajtja őket terelni.

Az intelligens együttélést szolgáló Egyháznak egyre inkább sebekről, és nem bűnökről kell beszélnie (a bűnelkövető éppúgy sebzett lehet), nem kioktatnia az embert, hanem elkísérnie. Az egyházi hivatalt viselők ugyanis nem ideológusok, hanem pásztorok. Az Egyház akkor jár jó úton, ha nem moralizál, hanem gyógyít, nem kizár, hanem integrál, azt nézi, mi köt össze, nem keményszívű, hanem irgalmas. Nem a kudarcot dörgöli az ember orra alá, hanem a sikerekbe kapaszkodik.

Tornya Erika RSJC, a világ számos országában tevékenykedő Sacré Coeur nővérek magyarországi általános elöljárója a világegyházról és annak jövőjéről vázolta fel gondolatait. Ha a Fides hírügynökség által közzétett videóban megnézi a világegyház adatait, akkor elsőre hátradőlhetne a pápa, hogy milyen jó, 15 millió emberrel növekedett az Egyház (2018-ban). Ám Észak-Amerikában és Európában drasztikusan csökken a hívek száma. Az előadó arra a kereste a választ, globálisan mi befolyásolhatja ezt. Kiemelte azt, hogy

a tekintély struktúrája felbomlott, nemcsak az Egyház szintjén, hanem általában a modern társadalomban. Az ősbizalom elveszése együtt jár azzal, hogy ma már nincsenek általános igazságok, ma már nem lehet a pápai tévedhetetlenséggel érvelni.

Ahogy Karl Rahner mondja, szabadságra vagyunk kárhoztatva, vagy meg vagyunk vele áldva, attól függ, honnan nézzük. XVI. Benedek pápasága óta pedig a média is nyíltan neki mer menni a Szentatyának, akár még a Vatikánon belül is nyíltan megjelennek az ellenséges hangok. Emellett azt is tapasztalhatjuk, hogy a fejlett nyugaton az Egyház kezdi elveszíteni identitását: sokan aktivizmusba menekülnek, de az ezt tápláló spirituális elem elveszik, a reflexió és Krisztus szerepének háttérbe szorulásával pedig a kilúgozódás réme fenyegeti ezt a régiót.

Hogy mindezt megakadályozzuk, a világiak iránti fokozott bizalomra van szükség, meg kell szokni a pénzügyek transzparens kezelését, fel kell készülni a folyamatos keresztényüldözésre (a mai Európában a mártíromságra való igény kiveszett), szükséges az ökumené, a világvallások összefogása – sorolta Tornya Erika. Egy kétségtelenül biztos:

Krisztus személye a kereszténységben megkerülhetetlen, az azonban kérdés, hogyan tudjuk Krisztust felmutatni, mik lehetnek a jövő útjai.

Két irányt mutatott be a szerzetesnő, az egyik az amerikai Rod Dreher nevéhez fűződő benedeki opció, amely a Szent Benedek által a középkorban alapított monostorokra utal, nem XVI. Benedek pápára. Eszerint hozzunk létre zárt közösségeket, húzódjunk vissza, akár kolostorokba, akár családokba.

Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban a klasszikus kontemplatív kolostorokba rengetegen jelentkeznek, mert ez egy nagyon világos, körbehatárolt életet segít elő.

Dreher és a másik irányt képviselő Ferenc pápa nagyon hasonlóan tekint a világunkra, mindketten azt mondják, az Egyház már elveszítette a régi fényét. Ám Ferenc pápa a totális kinyitás mellett van, amiben nyilván szerepet játszik latin-amerikai habitusa is.

A pápa missziós Egyházat szeretne, mert amint mondja, Jézus nem kívülről kopogtat a szívünkön, hogy engedjük be, hanem belülről, hogy engedjük ki.

Ez a misszió akkor lehet hatásos, ha a Jézus Krisztussal való személyes találkozás tapasztalatán alapul, különben csak pártmunkások vagyunk. Intézményi reformra is szükség van, hogy ne megmondó egyház legyünk, inkább tanuló szervezetre van szükség – tette hozzá Tornya Erika.

A missziós területek és a hagyományos keresztény országok között feloldódott a különbség, sok helyütt Jézus neve gyakorlatilag szitokszó. Tornya Erika úgy látja, ebben a helyzetben nem az a célravezető, ha ostorozzuk azt a világot, amiben élünk, hanem ha hiszünk abban, hogy a megkeresztelt emberben működik a Szentlélek.

Nem a szekularizáció a kulcsa a mának, hanem hogy miként reagálunk rá, a védekezés megbénít. Az segít, ha az Egyház nem önmagát, hanem Jézust helyezi a középpontba. Panaszkodás helyett merjünk változtatni

– javasolja az előadó, aki szerint ennek egyik módja lehet a mostani szinódusi folyamat, amelynek konzultációi során még az ateistákat is meghallgatja az Egyház, de továbbra is a püspököknél van a döntés.

Amikor az Egyház jövőjéről gondolkodunk, ne feledkezzünk meg róla, hogy Jézus misztikus teste. A papság létszáma hatással lesz a hierarchiára, legvégső esetben ha már valahol két éve nem lesz szentmise, a valóság előbb-utóbb kikényszeríti a megoldást. Lehet, hogy olyan megoldás lesz, amire nem is gondolunk, de az biztos, hogy lesz – biztatott a szerzetesnő.

A harmadik előadó, Pál Ferenc mentálhigiénés szakemberként a keresztény identitást vette górcső alá. Az önazonosságot szeretik billiárdgolyóhoz hasonlítani, de Pál Feri szerint pont azért, mert nagyon konkrét határai vannak, nem jó kép. Jobban szereti az identitást jéghegyhez hasonlítani, amelynek az egytizede látható csak, és ráadásul közel sem annyira szilárd és változtathatatlan dolog. Ugyanis az önazonosság sokkal inkább folyamat, mint állapot, és a tudatos mellett számtalan tudattalan jegyet is tartalmaz, a személyiség minden elemére vonatkozik.

Pál Feri modelleket használva mutatta be az önazonosság három elemét: az első az individuális önazonosság, amikor senki mással össze nem hasonlítható egyénként határozom meg magam; a második a társas önazonosság, amikor egy intézményhez, felekezethez való tartozásként élem meg az önazonosságom. Még a nagyon individuális európaiak is 50–50 %-ban beszélnek mindkettőről. A harmadik dimenzió az egyetemes rész, az, hogy ember vagyok. Amikor valaki kereszténynek vallja magát, az bármelyik önazonossági szinthez kapcsolódhat, sőt egyszerre többhöz is.

Ferenc pápa megnyilatkozásai sokszor azért is kapnak kritikát, mert megszoktuk, hogy a pápák a közösségi kereszténység szemszögéből, a Katolikus Egyház vezetőjeként szólnak, ő viszont emberként nyilatkozik, természetesen katolikus emberként.

Az, hogy keresztény önazonosságom van, jelentheti azt, hogy hívő keresztény vagyok, azaz bizalmi viszonyom van Jézussal. Jelentheti azt, hogy a keresztény kultúra, valamilyen egyház részesének érzem magamat (tárgyakhoz, szokásokhoz, tájakhoz kötődöm). A harmadik szintje a keresztény önazonosságnak a politikai kereszténység, amelyben a kereszténység mint ideológia jelenik meg.

Hogy mennyire különbözőek lehetnek ezek azt Pál Feri egy konkrét példával támasztotta alá: ha valakinek Jézussal bizalmi viszonya van, az nagyon konkrétan megéli, hogy az éhezőnek enni adjon, a szomjazónak inni adjon; aki kulturális keresztényként éli meg az identitását, az a katolikus intézményrendszer feladatának látja mindezt; a politikai kereszténység esetében pedig akár minden további nélkül kitalálhatják, hogy nem is adunk élelmet az éhezőknek.

Bármilyen formában is érzi valaki magát kereszténynek, nem lehet megkérdőjelezni az önazonosságát. Az azonban bizonyos, hogy

a megújulás a Jézussal való bizalmi viszony újrarendezéséből következhet. Erre épülően lehet az Egyház társadalmi tanítását – nem agresszívan – átadni.

Ilyen emberekből lesz a jövő Egyháza – hangsúlyozta a lelkipásztor.

Pál Feri ezután a megtérésről is beszélt, amelynek során a személyiség újrarendeződik egy középpont körül. Ennek lehet aztán kulturális hatása is, vagyis az illető megkeresztelkedhet. Hogy aztán hol van az a súlypont, ahol a megtérés éri a személyiséget, az egyénenként nagyon eltérő lehet – tette hozzá. Jézushoz énünk nagyon sok része kapcsolódhat, az egészséges részünk mellett az önbántalmazó, a bántalmazott, a haragos-dühös, az alkalmazkodó, a grandiózus és a függőségben levő énrészünk is.

Emiatt a többszörös összetettség miatt

önmagában az, hogy valaki határozott keresztény önazonossággal rendelkezik, nagyon kevés konkrétumot mond egy mentálhigiénés szakember számára. Semmi nem következik ebből egyenesen.

Pál Feri szerint ha a keresztény önazonosságot problémának tekintjük, az bizony megoldhatatlan, bár lehet alakítani, de véglegesen pontot nem lehet rakni a végére. A keresztény önazonossággal kapcsolatban az ő számára igazán az a fontos, hogy miként bánunk egymással.

A gondolatébresztő előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték, majd a három előadó egy-két hallgatói kérdésre válaszolt. A legizgalmasabb kérdés talán az volt, hogy milyen formája lesz a jövő egyházi közösségeinek. Pál Feri nemes egyszerűséggel azt mondta, olyan lesz, amilyet mi csinálunk. Ő személy szerint azt szeretné, ha a jövő Egyháza oázishoz hasonlítana, amely vonzóan hat az őt körülvevő sivatagban. Ez semmiképpen nem keverendő össze a szigettel, amelynek lakói inkább elzárkóznak az őket körülvevő világtól. Csiszár Klára szerint 2050-re az Egyház tisztaságfogalma ki lesz bővítve a teremtett világgal való kapcsolat értelmezésével is, ezáltal a fiatalokat jobban meg is fogjuk tudni szólítani. Tornya Erika rámutatott, merjünk akár húsz évre is előre gondolkodni, akkor a saját szerepünk is megnő, ha látjuk, hogy ennyi idő elteltével kik azok, akik az Egyház tagjai lesznek, már csak a korukból adódóan is.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó (archív): Lambert Attila; Merényi Zita, Romkat.ro (Csiszár Klára)

Illusztráció: Párbeszéd Háza

Magyar Kurír