A vértanúságból újjászülető Egyház tanúságtétele – interjú Pintér Gábor belaruszi nunciussal

– Nuncius atya, megismerve a Belarusz Katolikus Egyház 20. századi történetét, szinte hihetetlennek tűnik, hogy – bár az üldöztetés hosszú évtizedeiben szinte a megsemmisülés szélére került – mégis sikerült az újjászületés. Miben áll a belarusz Egyház tanúságtétele?

– Nekünk Magyarországon volt némi fogalmunk arról, hogy itt milyen ateista, agresszív elnyomásban él az Egyház, de amióta itt vagyok, plasztikusan fogalmazva azt kell mondanom, „halvány lila gőzünk nem volt” arról, ami itt folyt. Ez az elképzeléseinken messze-messze túl volt. A templomok nagy részét bezárták, lerombolták, átalakították – sportközpontokká, mozivá, jobb esetben irattárakká. A papok és a szerzetesek nagy részét bebörtönözték, megölték, vagy Gulag-munkatáborokba deportálták.

– Elképzelhetetlen totális elnyomásról beszélhetünk…

– Igen, például az akkoriban ötszázezres nagyvárosban, Mahiljovban – ami egykor Belarusz fővárosa volt – egyetlen templomot sem hagytak nyitva, és az a nagyon pici mag, ami a katolikus közösségből megmaradt, húsz-harminc ember, a helyi temető egyik kriptájában – pap nélkül – gyűlt össze vasárnapról vasárnapra imádkozni.

– Akkor kijelenthetjük, hogy a belarusz Egyház a vértanúság Egyháza, mely földalatti közösségként maradhatott meg, átvészelve ezeket a hosszú évtizedeket?

– Igen, egy földalatti Egyház alakult ki, a folyamatos megfigyelés mellett óvatosan működve. A vértanúk száma megszámlálhatatlan…

Ünnepi szentmisén a CCEE-ülés részvevői
(Szent Simon és Szent Ilona-templom, Minszk)

– Hogyan alakult ki ebből a helyzetből az újjászületés?

– Erre jó példa a minszki Szent Simon és Szent Ilona-templom esete, ahol a CCEE-ülés első napján a püspökök a szentmisét ünnepelték. A központi helyen álló templomot 1910-ben szentelték fel, majd 1921-ben, a bolsevik hatalom idején lefoglalták. Filmművészeti intézetté, múzeummá és mozivá alakították. Az eltelt hosszú évtizedek utáni enyhülés éveiben az állam meg akarta tartani funkcióját, nem adta vissza az egyházmegyének. A templom amellett, hogy a város központjában található (Felszabadulás tér), ahol a parlament, a kormányhivatalok, a városháza, az egyetem működnek, a helyi katolikus közösség emblematikus épülete. A jelenlegi plébános még fiatal papként, 1992-ben éhségsztrájkot szervezett a templom előtt. Az első nap húszan csatlakoztak hozzá, majd egy hét leforgása alatt kétezerre emelkedett a tiltakozó hívek száma, akik helyben imádkoztak. Vasárnap a már több ezres tömeg a templom előtt szentmisét ünnepelt. A mellette található parlamentben és kormányhivatalokban dolgozó politikusok, látva a tiltakozás hullámát, megijedtek, hétfőn hívták a minszki püspököt, és annyit mondtak: „Vigyétek, a tiétek!” – ennyi volt az átadás. Ez azt a problémát eredményezte, hogy az épület tulajdonjoga – habár a templomot az egyházmegye időközben teljes belső szépségében helyreállította – mind a mai napig nem rendeződött.

– Arról is keveset tudunk otthon, hogy az üldöztetés évtizedei hogyan érintették az ortodox egyházat.

– Az elnyomás nem „válogatott”, hasonló mértékben érintette az ortodox egyházat, mint a katolikust. Templomaikat bezárták, papjaikat elhurcolták – semmiféle különleges bánásmódban nem részesültek. Mindenkit azonos módon üldöztek. Az egyetlen, ami mindezen túlmutat, a Görögkatolikus Egyház helyzete, melyet teljes mértékben megszüntettek.

– Hogyan jellemezhetjük a Katolikus Egyház jelenlegi helyzetét?

– A Belarusz Köztársaságban közel tízmillióan élnek, pontos statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre, de a lakosság nagyjából húsz százaléka katolikus, túlnyomó többségük római katolikus, a görögkatolikus közösség kisebb létszámú. A hívek négy egyházmegye területén élnek, melyek közül a minszki-mahiljovi érsekségi rangú. A szovjet időkben nagyjából ötven pap működhetett az országban, jelenleg 550-en szolgálnak. A lelkipásztorok egyharmada a Lengyel Katolikus Egyház a kezdetektől napjainkig megtapasztalható segítsége révén Lengyelországból érkezett, nélkülük az újjászületés elképzelhetetlen lenne. Jelenleg 32 szeminarista készül a papságra.

– Milyen kihívások mutatkoznak az Egyház életében?

– Rengeteg feladat van. A teljesség igénye nélkül említve néhányat: meg kell oldani, hogy a kórházakban és a katonaság körében szervezett formában, intézményesen lehessen lelkipásztori ellátást biztosítani; mint már említettem, rendezni kell az egyházi ingatlanok tulajdonjogát; ki kell építeni az államilag elismert katolikus iskolarendszert; továbbá előkészületi fázisban van az Apostoli Szentszék és a Belarusz Köztársaság között megkötendő konkordátum.

– Mi az, ami reményt adhat ebben a hosszú folyamatban?

– Az Egyház pillanatok alatt újjászületett, az a helyzet, ahová napjainkig eljutottunk, elképzelhetetlen lett volna huszonöt évvel ezelőtt. Az Egyház hívei számarányát meghaladó súllyal van jelen a társadalomban. A katolikusnak kereszteltek az európai átlagokhoz képest jóval magasabb arányban, 70 százalékban gyakorolják rendszeresen vallásukat. Ami számomra szembetűnő, hogy a templomokban, plébániákon, közösségekben minden generáció arányosan jelen van, azaz nem egy elöregedő Egyházról beszélhetünk. Habár az iskolákban nem lehet hittant tanítani, de a plébániákon működő katekéziseken magas számban vesznek részt a fiatalok. Úgy összegezhetném, hogy a belarusz jelenleg is újjászülető Egyház.

A CCEE minszki tanácskozásának megnyitó ülésén, melyen Pavel
metropolita is jelen volt, Pintér Gábor belaruszi apostoli nuncius
tolmácsolta Ferenc pápa üzenetét

– A tanácskozás első napján az ökumené szép gesztusával találkozhattunk.

– Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa tagjai látogatást tettek a Szentlélek ortodox katedrálisban, Pavel minszki és zaszlavli metropolita, Belarusz exarchája meghívására együtt ebédeltek az ortodox elöljáróval. Példás a katolikusok és a többségi társadalmat alkotó ortodoxok együttélése, ami abból is fakad, hogy az elnyomás évtizedeiben együtt alakult történelmük. Az is fontos tény, hogy a vallásilag vegyes házasságok aránya negyven százalék, tehát a katolikusok és ortodoxok közti ellentét, a bezárkózás jelei nem mutatkoznak.

– Mit jelent a nuncius atyának a Szentatyát képviselni Belaruszban?

– Ferenc pápának nagy presztízse van az országban, és nem csak a katolikusok körében. Több olyan ortodox püspökkel és pappal is találkoztam, aki figyelemmel kíséri a Szent Márta-házban elmondott pápai homíliákat. A tanácskozás nyitónapján Aljakszandr Lukasenka elnök, fogadva a plenáris ülés résztvevőit, kifejezte nagyrabecsülését a Szentatya iránt, és megfogalmazta szándékát, hogy Belarusz legyen a helyszíne Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka jövőbeli találkozásának. A helyi Egyházban ugyanakkor nagy a várakozás, hogy megvalósuljon a Szentatya látogatása, mely példátlan lenne az ország és az egyház történetében, mivel katolikus egyházfő korábban nem járt ezen a területen.

– A CCEE minszki tanácskozásának fókuszában a fiatalok és Európa helyzete áll. Milyen példát adhat Belarusz?

– Úgy látom, hogy a fiatalok itt sokkal aktívabb tagjai az Egyháznak, mint Európa más részein. Abból a szempontból is példa, hogy egy fiatal, újjászülető Egyházról beszélünk, s mint minden fiatalnak, még vannak rendezendő, megoldásra váró feladatai. De összegzésképpen: amiben leginkább példát adhat – és ennek felkiáltójelnek kell lennie az Egyház és Európa életében –, hogy mindig van lehetőség újjászületésre, megújulásra.

Fotó: © Shchyhlinskaya Aliaksandra/CCEE

Kuzmányi István/Magyar Kurír