A veszprémi főesperesség 1779. évi egyházlátogatási jegyzőkönyve – Érsekségi ékességek (66.)

A canonica visitatio, vagyis az egyházlátogatás intézményének története a Katolikus Egyház korai századaiban kezdődött; első forrásaink az 5. századra datálhatók. Nagy számban, azonos elvek szerint viszont a Trienti Zsinat hatására, a 16–17. századtól zajlottak a vizitációk, és azóta állnak a kutatók rendelkezésére részletesebb leírások. Az egyházlátogatások a kora újkorban sikeresen betöltötték feladatukat: pontos pillanatképet adtak az adott egyházmegye főpásztorának a felügyelete alatt álló területek népességéről, a helyi egyházak lelki és gazdasági állapotáról, a templomok, parókiák, iskolák állapotáról, valamint a papok tanultságáról, moráljáról és felkészültségéről.

1777-ben óriási változások mentek végbe a Dunántúl jelentős területeit magába foglaló Veszprémi Egyházmegye életében. Ekkor történt ugyanis a dunántúli püspökségek területi átszervezése, s ezzel együtt a szombathelyi és a székesfehérvári püspökség megalapítása, amely alaposan lecsökkentette a Veszprémi Egyházmegye területét. Mindez szükségessé tette az állapotok újbóli felmérését és bizonyos fokú belső átszervezést. Ezért 1778–1779-ben Bajzáth József megyéspüspök személyesen végzett egyházlátogatást, melynek során az egész egyházmegyét felmérték.

A vizitáció latin nyelvű jegyzőkönyvének eredeti példánya jelenleg a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban három bőrkötésű kötetbe rendezve található. A köteteket vármegyék szerint csoportosították, külön tárgyalva a Zala, Veszprém és Somogy vármegyék területén végzett egyházlátogatásokat.

A most ismertetett kötet a veszprémi főesperességben, vagyis Veszprém vármegyében a (vár-) palotai, cseszneki, pápai és veszprémi esperességek korabeli 46 plébániájának egyházlátogatását tartalmazza.

A dokumentum megemlékezik a templom állapotáról, a jövedelmekről, a patrónus, a tanító, plébános, a harangozó és a bábák személyéről, valamint az adott település lakosságáról. Így a forrás nagy adatgazdagságával kivételes lehetőséget nyújt különböző történeti kutatások elvégzésére. Minderre több példa is felhozható. Mivel részletesen írnak az egyes plébánosok életkoráról, tanulmányairól, nyelvismeretéről, valamint magaviseletéről, a forrás archontológiai és prozopográfiai adattárak elkészítésére vagy pontosítására ad lehetőséget. Az egyes települések lélekszámának, felekezeti megoszlásának pontos leírása a demográfiai kutatások számára lehet fontos. A templomok, kápolnák, iskolai helységek rögzítése az építészeti és művészettörténeti feldolgozások számára lehet releváns, míg a plébánia és a plébános saját könyvtárának részletes bemutatása komoly könyv- és művelődéstörténeti fontossággal bírhat. Az egyházi földek felsorolása, többek közt a szomszédok pontos bemutatása révén, a helyi földrajzi és birtokosi viszonyok rekonstruálására ad lehetőséget; az egyes településeknél szereplő, jelentős számú lakos felsorolása pedig a genealógiai kutatásokhoz nyújt remek lehetőséget. Mindezeknek köszönhetően nemcsak az egyház- és helytörténészek számára, hanem a tágabb szakma számára is érdekes forrás lehet e korpusz.

A kötetet az érseki levéltár 2021-ben jelentette meg forráskiadványként.

A főpásztori egyházlátogatás segítségével az oszmán hódítást követően a reorganizáció korszakát élő egyházmegye virágzó barokk korszakának utolsó éveibe nyerhetünk átfogó betekintést. S mindezt szinte az utolsó pillanatban, a fejlődés zenitjén, ugyanis a század végére a (poszt)jozefinista egyházpolitika gyökeresen új felekezeti-egyházi viszonyokat teremtett a Veszprémi Egyházmegyében is, amelyek bemutatására már a 19. századi vizitációs jegyzőkönyvek szolgálnak forrásul.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír