A veszprémi „régi” kálvária – Érsekségi ékességek (45.)

A veszprém-belvárosi Kálvária-dombon az első kiterjedt feltárást Rhé Gyula múzeumigazgató végezte 1929–1930-ban. Ezt követően a romok környezetében régész nélküli földmunkákat végeztek. Valamiféle romkonzerválás történhetett ugyan 1931-ben, de néhány év múlva mégis indokolt volt a problémát újra felvetni. Az 1938-as kettős szentévet bonyolító városi bizottságban Gutheil Jenő szorgalmazta a Veszprémben láthatóan fennmaradt Árpád-kori templomok és kolostorok romjainak, a Szent Katalin domonkos kolostor, a veszprémvölgyi kolostor és a Szent Miklós-templom romjainak rendezését. Ez a másik két esetben megvalósult. A második világháború után a Kálvária-dombon Hungler József helytörténész, amatőr régész kezdeményezett ásatást, de erre akkor nem került sor.

A veszprémi múzeumban az 1960-as évek elején meginduló műemléki adatgyűjtés a kálvária helyszínén lévő maradványokról is megemlékezett: „A 600-700 éves romok éppen olyan elhanyagolt környezetben vannak, mint a Margit-romok. Az elpusztult Kálvária stációinak maradványai a templom köveivel a teljes dezoláltság képét mutatják. (…) A templom helyének területe csintalan gyermekek játszótere, akik gondolattalanul rombolják a még megmaradt alapkövek maradványait. Tervezetet kellene készíteni a rom megfelelő feltárására és műemlékszerű őrzésére és bemutatására. (…) Dr. Takáts Endre, 1969.”

A rendezésre végül a szomszédos egyetem építésével összefüggésben került sor, az akkor készült felmérési rajzok nemcsak a stációk maradványainak helyzetét, de a téglából falazott, vakolt építmények részletformáit is rögzítették.

A Szent Miklós-plébániatemplom maradványait 1978-ban Kralovánszky Alán és Éry Kinga, majd 2005–2006-ban Rainer Pál, a veszprémi múzeum régészei tárták fel.

A 16. század közepén romossá vált Szent Miklós-plébániatemplom területén Padányi Biró Márton (1740-től nagyprépost, 1745–1762 között püspök) állíttatta a kálváriát, amelyről nevét kapta a domb, s ekörül alakította ki a külső- és belső püspökkertet. A kálvária Szűz Mária és Keresztelő Szent János által közrefogott, a feszület tövében Bűnbánó Mária Magdolna alakjával kiegészülő szoborcsoportját az a Schmidt-műhely faragta, amely a veszprém-várbeli nagyszabású Szentháromság-emléken (1750) túl az egyházmegyében számos más háromalakos Szentháromság-szobrot is készített. A stációk aedicula-szerű építményeiben fülkékbe helyezett képek mutatták be a nagypénteki szenvedéstörténet jelenetit. A Magdolna-szobor tövében volt olvasható a készítés dátuma: 1747.

Az 1830-as években a kálváriát átalakították, Walch Antal sírkőfaragó és Dunaiszky Lőrinc pesti szobrász is dolgozott rajta. Ekkor új korpusz készült, és az eredetileg 11 állomást 14-re egészítették ki. Az 1920-as évek elejétől kezdődött az új kálvária felállításának tervezése, és Rott Nándor püspök kezdeményezésére a munkához Velty Ferenc veszprémi sírkőfaragó, szobrász mestert kérték fel, aki a székesegyház altemplomi oltárának a halott Krisztust ábrázoló fehérmárvány szobrát is faragta 1910 és 1912 között. Az új kálvária kialakításához az 1930-as évek elején a barokk szoborcsoportot a Szent Miklós-romoktól átszállítva fel is állították a Szent László-templom oldala mellett. A stációk építésének koncepciója azonban előbb átalakult, végül elakadt. A Szent Miklós-romoknál maradt stációk közül az 1950-es évekre már csak kettő állt fenn.

A szobrok sorsa a későbbiekben is mozgalmasan alakult. A háborúban komoly károkat szenvedtek. A korpusz darabokra törött, részben elkallódott, de a többi alak is sérült. Ezért amikor később áthelyezték a szoborcsoportot a Szent László-templom homlokzata elé, a dombra felvezető lépcső érkezéséhez, azt Krisztus nélküli kereszttel állították fel. 1966-ban a templom tatarozása és környezetének rendezése során a plébániaudvaron elásott korpusz töredékeit lelték fel, amelyek a templom előtt álló szoborcsoport üres feszületére illettek.

Később a szobrok bekerültek a főegyházmegyei gyűjteménybe, azonban ott is kültéri elhelyezésbe. Látható rajtuk a korábbi restaurátori javítás (a kiegészítések jól megkülönböztethetők a nyers vésőnyomokkal alakított felület alapján); az időjárás által megviselt állapotuk ismét gondozásra szorul. A barokk szobrok koruk jellegzetes, jó kvalitású alkotásai, a mozgalmas drapéria, lendületes mozdulatok a felfokozott érzelmek hű kifejezői. A Krisztus halála felett érzett fájdalmat Mária mellkasra helyezett keze, Magdolna sirató gesztusa erősítik. A halálra és az afelett aratott győzelemre utal a Magolna jobbjában tartott koponya; további attribútumok nem járulnak az alakokhoz.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír