A húsvéti időszak új lehetőséget is hozott a látogatók számára: megnyílt a nagyszeminárium kertje, amely mostantól mindennap 10 órától látogatható. A csendes, zöld környezet különleges kiegészítése a várnegyed felfedezésének, ahol egy pillanatra meg lehet állni, elidőzni, és gyönyörködni a páratlan panorámában.
A Biró–Giczey Ház mindennap 10 és 18 óra között tart nyitva, és innen indulnak a naponta három alkalommal meghirdetett várséták. A programok során a résztvevők szakavatott vezetéssel járhatják be a várnegyed legfontosabb helyszíneit: megismerhetik a Szent Mihály-főszékesegyházat, a Gizella-kápolnát, a Szent György-kápolnát, valamint az érseki palotát.
A különböző időpontok más-más hangsúlyokat kínálnak: a 10.30 és 14 órakor kezdődő sétán az érseki palota és a Gizella-kápolna kerül a középpontba, a 16 órától pedig a Szent Mihály-főszékesegyház, annak altemploma, valamint a Szent György-kápolna tárul fel a látogatók előtt.
A séták a Biró–Giczey Házból (Veszprém, Vár utca 31.) indulnak, a részvételhez szükséges jegyek az épület ajándékboltjában válthatók meg. A csoportlétszám legfeljebb 25 fő, így a program családias hangulatban folyik, személyesebb élményt kínálva.
A tavaszi szünet ideális alkalom arra, hogy akár családdal, akár barátokkal fedezzük fel újra – vagy éppen először – a veszprémi várnegyed értékeit. A vezetett séták nemcsak történeteket mesélnek, hanem segítenek közelebb kerülni ahhoz az örökséghez is, amely évszázadok óta formálja a város arculatát.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
