A világ Isten lakóhelye – Beszélgetés a Naphimnusz aktualitásáról Andrew Litigio ferencessel

– Ön szerint mi a Naphimnusz üzenete a mai kor embere számára?

– Először is fontos leszögezni, hogy Szent Ferenc annyira előremutató volt a maga idejében, hogy ma is rengetegen olvassák és aktuálisnak tartják. Az ő megközelítése költői volt, ugyanakkor mélyen gyökerezett a kozmikus Krisztus megértésében.

Ferenc különlegessége, hogy nemcsak intellektuálisan értette meg Isten teremtését, hanem egész lényével átölelte azt.

Számomra ez nagyon szorosan kapcsolódik Jézus Krisztus születéséhez. Jézus születése nem csak a gyermekkoráról szól – ez az ünnep magába foglalja Jézus egész emberségét: a születését, az életét és még a kereszthalálát is. Ferenc ezt mélyen megértette. A Naphimnusz az ő hitének nagy megnyilvánulása Isten teremtésében. Dicsőíti Istent a természet elemein keresztül, a napon, a holdon, a tűzön és a vízen keresztül, mert ezek mind egy nagyobb kapcsolatrendszer részei. Ezeken keresztül ismerte fel Ferenc, hogy mi, emberek mind összekapcsolódunk egymással és a teremtéssel.

– Kifejtené, hogy milyen kapcsolat van a Naphimnusz és Krisztus születése között?

– Krisztus születése Isten teremtésének beteljesedését jelenti. Ahogy említettem, nemcsak a jászolban fekvő gyermekről van szó, hanem egész emberségéről – Krisztus életének teljes történetéről. Ebben az értelemben a Naphimnusz azt tükrözi, hogy Ferenc számára a teremtés és a megtestesülés elválaszthatatlanok.

Krisztus születésének ünnepe az egész teremtés ünnepléséről szól. Ezért dicsőíti Ferenc a napot, a holdat, a tüzet. Ezek mind Isten jelenlétének jelei.

Krisztus születése Isten teremtésének beteljesedése. Ha ezt valóban megértenénk, felismernénk, hogy az egész teremtés szent. A világ, amelyben élünk, Isten lakóhelye, és tisztelettel kell bánnunk vele. A nap, a hold, a tűz, a víz – mindezek Isten ajándékai, és általuk kapcsolatba léphetünk Istennel.

– Hogyan tekintsünk a teremtésre az ember és a többi teremtmény kapcsolódásában?

– A mai világban sokan csak a mennyországra gondolnak, és gyakran teljesen háttérbe szorítják a földi valóságot. Arról álmodnak, hogy elérik a mennyet, miközben tönkreteszik azt a világot, amelyet Isten adott nekünk. Ennek nincs semmi értelme.

Ha a mennyország olyan csodálatos hely, akkor miért pusztítjuk el azt a világot, amelyben élünk? Miért nem látjuk, hogy ez a világ már most a mennyország? Ez Isten lakóhelye, és nem különül el a mi létezésünktől.

A Nap, a Hold, a Föld – ezek már most Isten tervének látható, érzékelhető, a mindennapjainkban jelen lévő részei. Ha nem tiszteljük őket, nem mondhatjuk, hogy valóban Krisztus követői vagyunk, és Ferenc ezt tökéletesen értette. Nem választotta külön a mennyországot a körülötte lévő világtól. Ehelyett szentnek látta Isten teremtését: nem imádhatjuk Istent, ha nem törődünk azzal a világgal, amelyet ő teremtett. Ezért annyira aktuális ma a Naphimnusz. Emlékeztet arra, hogy a teremtés minden részének megvan a maga célja, és hogy mindannyian összekapcsolódunk.

– Mit taníthat számunkra Szent Ferenc lelkisége az emberiség és a teremtés közötti kapcsolat helyreállításáról?

– Gyakran elgondolkodom azon, miért éppen az ember az egyetlen Isten által teremtett lény, amely pusztítja a világot. Az állatok nem pusztítják a teremtést: harmóniában élnek vele. A fák, a madarak, a tenger – ezek nem zsákmányolják ki a földet. Az emberiség azonban, minden intelligenciájával együtt, valahogy a teremtés ellen fordult. Miért van ez így? Isten csodálatos ajándékot adott nekünk, az értelem ajándékát, mégis arra használjuk, hogy ártsunk annak a világnak, amely életben tart minket. Ferenc ezt nagyon jól megértette, és éppen ezért a lelkisége arra hív minket, hogy legyünk tudatosak a cselekedeteinkkel kapcsolatban. Ránk bízták a teremtés gondozását, és ha nem használjuk az értelmünket és hatalmunkat a közjó érdekében, az ellenünk fordul. Ez már most is történik – gondoljunk csak a háborúkra, a környezeti pusztításra, az erőforrások kizsákmányolására.

Az emberiségnek megvan az a képessége, hogy alkosson vagy pusztítson. Ha továbbra is ezen az úton haladunk, végül önmagunkat pusztítjuk el. A kérdés az, hogy miért engedtük, hogy ez idáig fajuljon.

– Mit gondol, mi az első lépés ahhoz, hogy helyreállítsuk a teremtéssel való kapcsolatunkat?

– A teremtéssel való újrakapcsolódásnak azzal kellene kezdődnie, hogy felismerjük: mi nem vagyunk különállóak tőle. A prioritásainkat kell megváltoztatnunk. Amikor munkáért, élelemért, egészségért imádkozunk, fel kell tennünk a kérdést: honnan származnak ezek a dolgok? Mi értelme a munkának, ha közben elpusztítottuk a földet? Mi haszna az ételnek, ha megmérgeztük a talajt? Mi értelme az egészségért való imádságnak, ha tönkretettük a levegőt, amit belélegzünk? Mindezek összekapcsolódnak, és gondoskodnunk kell a teremtésről, hogy ezek az imák valóban értelmet nyerjenek. Ugyanez igaz az Eucharisztiára is. Nagyon tiszteljük az Oltáriszentséget, mégis tönkretesszük azt a földet, amely a kenyeret adja. Ha továbbra is ártunk a teremtésnek, hogyan mondhatjuk, hogy valóban tiszteljük Isten teremtését? Krisztus teste a földből, a talajból, Isten teremtéséből származik. Ha elpusztítjuk a földet, honnan fog származni a kenyér?

– Ha képesek lennénk tudatosítani szerepünket a teremtésben, az milyen változást hozna a földi életünkbe?

– Amint igazán felismerjük, hogy ennek a gyönyörű teremtésnek a részei vagyunk, mély átalakulás kezdődhet meg a gondolkodásunkban. Új fényben látjuk a világot, és ez a felismerés kreatív tudatosságot is elindíthat bennünk. Rájövünk, hogy ajándékot kaptunk, és felelősségünk van abban, hogy bölcsen használjuk ezt az ajándékot. Ez nem arról szól, hogy megpróbáljuk irányítani a világot – hiszen nem tudjuk –, hanem arról, hogyan reagálunk a körülöttünk lévő eseményekre. Ferenc pontosan ezt értette. Tisztában volt saját helyével a világban, a teremtéssel való kapcsolatában és Krisztussal való kapcsolatában. Ez a tudatosság vezette őt mély és örömteli lelkiségéhez. És ez a kulcs: ha igazán megértjük helyünket a teremtésben, az öröm természetes módon következik belőle.

Az öröm nem abból fakad, hogy birtoklunk vagy irányítunk, hanem abból, hogy megértjük, hálásak vagyunk, és harmóniában élünk a teremtéssel.

– Ha ma Szent Ferenc velünk lenne, mit gondol, mit mondana nekünk?

– Szerintem Ferenc emlékeztetne minket arra, hogy mindannyian testvérek vagyunk, és ugyanannak a teremtésnek a részei. Bátorítana arra, hogy hálával és alázattal éljünk, gondoskodjunk a körülöttünk lévő világról, és ne felejtsük el, hogy mindenünk, amink van, Isten ajándéka. Arra hívna minket, hogy hagyjuk abba a teremtés rombolását, és kezdjünk el harmóniában élni vele, ahogyan azt Isten eredetileg is elgondolta. Ha felfognánk ezt, közelebb kerülnénk Isten szeretetének is a mélyebb megértéséhez, és jobban betöltenénk a szerepünket mint a világ gondviselői. Végül is mindannyian ugyanannak a családnak a tagjai vagyunk: ugyanazt a levegőt lélegezzük, ugyanazt az energiát kapjuk a Naptól. Ez az igazi identitásunk.

Forrás: Ferences Média

Fotó: Andy Litigio, Andrei Ivanov, Pinterest

Magyar Kurír