A Vlagyimiri Istenanya

A hagyomány szerint az első Mária-ábrázolást maga Szent Lukács készítette el, amelynek tükrözött másolataként született meg a ma ismert ikontípus. A Vlagyimiri Istenanya-ikon az Eleusza-képtípusba tartozik, amelynek gyökerei az egyiptomi kultúrában fedezhetőek fel.

Az eleusza könyörülőt jelent. Az ilyen ikonok a dicsőség helyett nagyobb hangsúlyt fektetnek az emberi érzelmekre és az anya-gyermek kapcsolat bemutatására.

Az ortodox hagyományon alapuló ikonfestészet nagyszámú reprodukcióval büszkélkedhet. Ez a széles körben elterjedt ikonmásolási hagyománynak is köszönhető, amely a szakrális festészet egy meditatív válfaját jelenti. A leghíresebb orosz ikonfestő, Andrej Rubljov is megalkotta a maga Istenszülő-ikonját 1408 körül.

A Vlagyimiri Istenanya legkorábbi, fennmaradt változata a közép-bizánci művészet korszakának végén, a 12. század elejére datálható. Bár Konstantinápolyban készült, innen Kijevbe, majd pedig Vlagyimir városába került, innen született meg a ma ismert megnevezése is.

A mű nagy hatással volt nemcsak a keleti ikonfestésre, de a nyugati kultúrában is megjelentek hasonló kompozíciójú alkotások. Ezért okkal feltehetjük a kérdést, hogy miért vált ennyire népszerűvé és meghatározóvá egyetlen ikon.

Az egyik ok a gyermek Jézus és Mária közötti gyengéd kapcsolat, ahogyan egymáshoz hajolnak. Bár ikonról beszélünk, a mű túllép a sematikus ábrázoláson, és érzelmekkel telíti meg a felvázolt mozdulatokat. A gyengédség mellett felfedezhetjük a fájdalmat is Mária tekintetében.

És ez a két érzelem szinte időtlenné teszi a képet, amely összekapcsolta a születést és a halált, az örömöt és a fájdalmat.

Az ikonon megjelenő ellentétek az üdvösségtörténet teljességét mutatják be, kifejezve az istenanyaság lényegét, amely Máriának az emberiségért vállalt feladata.

Portik Noémi M. klarissza nővér írása a Vasárnap 2023/1-es számában jelent meg.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír