A vonzóan megélt hit ragályos – Beszélgetés a hetvenéves Sapszon Ferenccel

– Súlyos örökséget kapott, hiszen édesapja, id. Sapszon Ferenc Liszt Ferenc-díjas karnagy ugyancsak a hazai komolyzenei élet emblematikus alakja volt: közel negyedszázadon keresztül állt a Magyar Rádió Énekkara élén. Saját elhatározásból választotta a zenei pályát? S később nem volt olyan érzése, hogy ki kell lépnie az édesapja árnyékából?

– Édesapám nem akarta befolyásolni a pályaválasztásomat. Figyelemmel kísérte, és ha kértem, segített, de soha nem irányított. Amikor elindultam a zenei vonalon, sokan úgy hívtak: „a kis Feri” vagy „a Ferike”. De idővel saját jogon is emlegetni kezdtek: „ifjabb Sapszon”. Volt egy édes eset: Már több éve működött a kórusiskola, ahol mindenki Feri bácsinak szólított. Volt olyan tanárunk az iskolában, aki édesapám kórusában énekelt, és tegezte őt. Történt egyszer, hogy édesapámmal egymás mellett álltunk egy társaságban. A közeledő tanárnő először őt szólította meg: „Ferikém”, majd hozzám fordult: „no és Feri bácsi…” Volt nagy elképedés, meg persze derültség.

Az ifjú Sapszon Ferenc Bárdos Lajossal

– Zenepedagógus. Ismert kifejezés, de vajon mit jelent pontosan? Hol húzódik a határ a zenész és a pedagógus között, és Ön melyik inkább?

– Valóban megkülönböztetik a zenészt és a pedagógust, különösen, amióta a Zeneakadémián is különvált a kettő. Vannak, akiket nem foglalkoztat, hogy továbbadják, tanítsák a művészetüket. Lehet, hogy nem kell minden művésznek tanítania, de fordítva már nem így van: egy zenetanárnak, ha nem is főfoglalkozás-szerűen, de művésznek is kell lennie. Hiszen

a zenén belülre csak az tud vonzani másokat, aki maga is belül van. Aki nemcsak a zenére tanít, hanem a zenélésével is tanít.

Egy karnagynak, aki emberekkel foglalkozik, pedagógusnak is kell lennie. Az én esetemben is így van ez, az emberi életek formálása különlegesen fontos számomra. Az emberekkel – gyerekekkel – közösen zenét hozunk létre, a zenével, zenéléssel pedig embereket alakítunk.

Az 1984-es kórusversenyen, Debrecenben

– Azokban az években alapított zenepedagógiai elvekre alapozott, keresztény szemléletű iskolát, amikor az a regnáló rendszer miatt gyakorlatilag borítékolhatóan kudarcra volt ítélve. Ma, három évtizeddel később már tudjuk, hogy megérte a sok fáradság, de 1988-ban ez több volt, mint lutri. Miért vágott bele mégis?

– Meggyőződésből. Tudtam, hogy ez így jó lesz, és hogy meg kell csinálni. De valójában a Jóisten műve volt, aki mindvégig vezetett és a tenyerén hordozott. Még a rendszerváltás előtt voltunk, hivatalosan nem mondhattuk ki a keresztény szót, csak virágnyelven. Úgy fogalmaztunk, a létrehozandó intézmény egy „iskola, a katedrálisok mellett működő kórusiskolák mintájára”. Ebből, aki akarta, érthette – főleg, ha ismert engem például a Jézus Szíve-templomból, ahol karnagy voltam –, hogy milyen szellemiségű iskoláról van szó. Azért is jöttek olyan sokan a jelentkezők, mert akkoriban nagy szomjúság volt erre. Az iskolát Jézus Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére ajánlottuk, és Szűz Mária oltalmába helyeztük. Számomra a kereszténység nem ideológiát vagy világnézetet jelent.

Szent II. János Pál pápával

Az emberi élet titka, gyökere, célja, értelme és beteljesedése Istenben, a szeretetben van, ezért ha teljes embereket szeretnénk nevelni, az csak a természetfölötti dimenzióban lehetséges.

Egyszerűen azért, mert az ember így van megalkotva: nemcsak test, hanem lélek is.

A kizárólag immanens szemlélet hamis. Jól csak a hitével lát az ember, mert akkor az egészet látja: a természetest és a természetfölöttit egységben, az örök élet nézőpontjából.

És nevelést, iskolát csak tiszta és teljes emberképre, mélyen átgondolt, időtálló igazságokra, tiszta forrásból táplálkozó koncepcióra szabad építeni. Ezért otthonos a kórusiskola Krisztus-központú nevelési rendszerében a teljes embert nevelő kodályi terv. Kodály emberben és értékekben gondolkodott az élet minden területén. A kórusiskola teljes embereket nevel. Éppen ezért van szüksége a zenére, zenélésre. Mert ahogyan Kodály is mondja: „Zene nélkül semmiféle nevelés nem lehet teljes.” Valljuk és tapasztaljuk, hogy az értékes zenével átjárt légkör, a remekművek üzenetével való találkozás és táplálkozás, a rendszeres művészi igényű zenei alkotótevékenység feltétlenül szükséges, és semmi mással nem pótolható, emberformáló tényező.

Sapszon Ferenc, a Magyar Művészeti Akadémia tagja a Nemzet Művésze díjátadón

– Az átvett díjakat fel sem sorolom, hiszen bárki utánuk nézhet. Abból azonban, ahogyan a keze alatt felnőtt nemzedékek visszanéznek Önre, a hivatalos elismerések nélkül is kiderül, hogy az elvetett magok kihajtottak, és termőre fordult minden hajtás. Elégedett a gyümölcsökkel?

– Egyik nagy nevelőm, amikor arról panaszkodtam neki, hogy nem látom a nevelésem eredményét, ezt mondta: „Ne felejtsd, hogy téged vetni küldtek. Az aratás Istené.” És nemcsak az aratás az övé, de a növekedés is az ő munkája. Amikor régi kórusiskolásokkal, volt növendékekkel találkozom, csodálatos életeket, pályákat látok, és sok helyen négy-öt-hat gyermekes családokat. Ez nagy öröm! Csak remélni tudom, hogy az Úristen a mi munkánkat is felhasználta ehhez. Hála legyen neki! 

A Kórusiskola második, 1994-ben végzős osztályának tagjai

– Az élete a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola lett. Emellett pedig feleségével három gyermeket neveltek föl. Ma már tizenegy unokájuk van. A tágabb Sapszon család is igen népes, két fiútestvérét is rengeteg unokával áldotta meg a Jóisten. Fontos szerepet tölt be az életében a család?

– Az együttlét mindig nagy örömet jelent. Amikor évente egyszer összegyűlik az egész család, bizony csaknem hatvanan vagyunk. Azért be kell vallanom, nálunk feleségemé, Mártáé az érdem. Ő a család szíve, a nevelés motorja, most is az unokáknak él. Én csak rövidebb időket tudtam úgy igazán a gyerekekkel tölteni, de szerencsére mindhárman a kórusiskolába jártak, s most már többen az unokák közül is.

A „szűk” család

– Ma oly sok mással együtt a család is válságba került. Mi az, amit a legfontosabbnak tart férjként, édesapaként és nagyapaként? Hogyan őrizzük meg a lángot?

– Ez fontos kérdés a fiatalok körében is. Nagyon sok rossz példát látnak, sokszor el is szenvedik azokat. Egy olyan világban élnek, ahol tombol a halál kultúrája, ahol kikezdik a keresztény értékeket, támadják, sőt el is akarják venni ezt az identitást. De

nem panaszkodnunk kell, hanem fölragyogtatni az evangéliumi életstílust, hitelesen megélni a jézusi életet, bemutatni egy gyökeresen más társadalmat: az élet kultúráját.

S hálával tanúságot tenni arról, milyen jó, hogy Jézus biztos eligazítást, kulcsot adott nekünk az értelmes, boldog és üdvösségre vezető élethez, megmutatta, hogyan érdemes és jó élni. Ez az igazi evangelizáció. Néhány megfontolandó tapasztalat: ha valakire igent mondunk, az azt jelenti, hogy mindenki másra nemet. Mindenkinek a másik boldogságán, üdvösségén kell dolgoznia. A problémák legtöbbször félreértésből adódnak, ezeket azonnal tisztázni kell, nem szabad hagyni, hogy egy-egy helyzet elmérgesedjen. Két, Isten felé törekvő ember Istenre kell hogy bízza minden gondját és örömét, s közben hordozniuk kell egymás terhét, gondoskodniuk kell egymásról. A pillanatnyi felszíni viharok, nézeteltérések soha nem befolyásolhatják a mélyben meghozott döntést, hiszen a megbocsájtásra is igent mondtunk. Nagyon fontos, hogy a házasságban tudjunk együtt imádkozni, és sokat nevetni együtt.

Hálaadó szentmise a Kórusiskola családi napján, 2022 szeptemberében

– Fontos szerepet tölt be az életében a hit, amiről nem csak beszél, hanem éli is, sokak számára példaadó módon. Örökségül kapta, vagy meg kellett dolgoznia érte? Hogyan adható tovább?

– A hit óriási ajándék. Vallásos családban nőttünk fel a két öcsémmel, mindhárman ministráltunk. Édesanyám bölcsen, következetesen nevelt minket, és hiteles keresztény életpéldát élt elénk. Imáinak, áldozatainak nagyon sokat köszönhetek. Engem Jézus Szívének ajánlott. Hitem elmélyülését aztán sok nagy nevelő is segítette. Tompa Nándor regnumi atya, Naszályi Emil ciszterci szerzetes vagy bérmakeresztapám, Christ György atya.

A vonzóan megélt hit, azt hiszem, „ragályos”.

Gyermekek körében

Az Úr „halásznak” hívott.

A gyerekek között kell élnem, örömben, kapcsolatban velük, kivetett hálóval, és készségesen figyelve a Szentlélek indításaira.

Hogy érezzék a szeretetet, tapasztalják a jóságot, a személyes gondoskodást. A többi az Isten kegyelme.

– Van az életszentségben példaképe? Kedvenc szentje például?

– Nagyon sok, csak néhányat említek. Már gyermekkoromban sokat jelentett nekem Kaszap István példája, de Szent XXIII. János pápa lelki naplójából is rengeteget tanultam. Említhetem Morus Szent Tamást vagy védőszentemet, Xavéri Szent Ferencet, Szent II. János Pál pápát, Vianney Szent Jánost és természetesen Don Boscót. Sokakat tudnék még sorolni!

A Mindszenty-zarándoklat zenei szolgálatán, 2022. szeptember 17-én

– Van olyan álma, vágya, amit mindenképpen szeretne még valóra váltani? És ki viszi majd tovább ezt a gazdag örökséget?

– Amit nagyon fontosnak tartok: szeretném leírni a kórusiskola nevelési rendszerét. Úgy látom, nagyon sok ilyen iskolára volna szükség, és ezek létrehozásában az Egyháznak elöl kellene járnia. Ez a jövő iskolája, amely minden gyereknek való. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola nevelési rendszere ugyanis egy sajátos koncepció, amely nemcsak a jövő kórusiskoláinak nyújthat eligazítást, hanem sok szempontot adhat az egész oktatásügynek. Ma különösen érezzük, hogy nagy szükség volna erre. Remélem, lesz még időm és erőm, hogy írásba foglaljam ezt. Szerencsére Friedrich Attila személyében remek igazgatótársam van, és nagyszerűek a nevelőtársaim is. Sokan közülük itt nőttek föl, számukra természetes a kórusiskola működése, családias, nevelő légköre. A kórusvezetők is ilyenek, köztük Bori lányom (Sapszon Borbála karnagy, zenepedagógus – a szerk.), aki tehetséges muzsikus, nagyszerű nevelő, és lassan átveszi tőlem a stafétabotot.

Kórusiskola családi napja – születésnapi köszöntés

– Ön azok közé tartozik, akiknek a hivatásuk egyúttal a hobbijuk. Van más tevékenység is, ami közel áll a szívéhez?

– Valóban, a hobbi és a küldetés számomra egyaránt a zenélés és a nevelés. De persze van, illetve volt néhány kedves időtöltésem. Az egyik ilyen a kosárlabdázás. Élveztem az ügyességet, a ritmust, a kreatív kombinációkat. Főzni pedig máig szeretek. Számomra ez alkotás, művészet, játék. A készülő ételekbe mindig belecsempészek egy kis saját ízvariációt is.

– Miért érdemes élni?

– Teréz anya ezt mondja: „Hivatásom szerint az egész világhoz tartozom. De ami a szívemet illeti, teljesen Jézus Szívéhez tartozom.” Szent Ágoston pedig így figyelmeztet: „Magadnak teremtettél bennünket, Uram, és nyugtalan a szívünk, míg benned meg nem nyugszik. Élni másokért érdemes, de végső soron a cél: az Istennel való találkozás a szeretetben.”

Kórusiskola családi napja – születésnapi köszöntés 2. 

– Hetven év távlatából visszatekintve mi az, amiért a leginkább hálás?

– A családért, a küldetésért, a szolgálatért –

egyszóval: mindenért!

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila/Magyar Kurír; Beliczay László/Kura.hu; Szefcsik Boldizsár; Sudár Balázs; családi archívum

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. november 20-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.