Az Ariston Színházban a fesztivál házigazdája és művészeti igazgatója, Carlo Conti bejelentette, egy „meglepetés vendég” is megosztja üzenetét, ami nem szerepelt a 75. Sanremói Fesztivál programjában.
A zene egy olyan nyelv, amely mindenkihez szól
A vatikáni Szent Márta-házban előre rögzített videóüzenetében Ferenc pápa kifejtette, hogy a zene „a béke eszköze”. A zene „olyan nyelv, amelyet minden nép más-más módon beszél, és mindenki szívéhez eljut. A zene segítheti a népek egymás mellett élését.”
Közvetlenül a pápai üzenet elhangzása után egy előadásra is sor került, amely minderre példát is adott: Noa Kirel izraeli és Mira Awad palesztin énekesnő duettet adott elő héberül, arabul és angolul, John Lennon Imagine című dalát feldolgozva.
A háborúk miatt „sok gyerek nem tud énekelni”
A pápa felhívta a figyelmet a világszerte tapasztalható erőszakra, és emlékeztetett, hogy „sok gyerek nem tud énekelni”, nem azért, mert nem tudja kiénekelni a hangokat, hanem azért, mert „sírnak és szenvednek a világban tapasztalható sok igazságtalanság, a sok háború és konfliktus miatt”.
„A háborúk elpusztítják a gyerekeket” – hangsúlyozta a pápa. Elmondta: leginkább arra vágyik, hogy „lássa azokat, akik gyűlölték egymást, kezet fogni, átölelni egymást, és kifejezni az életükkel, a zenével és énekkel, hogy a béke lehetséges”. Ferenc pápa szerint a Sanremói Fesztivál jó példa erre.
A pápa felidézte, hogy tavaly májusban a Sanremói Dalfesztivál házigazdájával együtt állt a színpadon a római Olimpiai Stadionban a gyermekek első világnapján. Az eseményt szép pillanatnak nevezte, amelyet szívében őriz.
A pápa végül azzal zárta videóüzenetét, hogy mindenkit üdvözölt, és reményét fejezte ki, hogy a zene megnyitja a szívet a harmónia, az egymás mellett élés öröme előtt és megerősíti az elköteleződést egy igazságosabb és testvéribb világ iránt.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria