A „zöld nővérek” kalauzolják idegenvezetőként Rómában a zarándokokat

Sok éve már, hogy a Suore Verdi, vagyis a „zöld nővérek” szinte hozzátartoznak a római vallásos műemlékekhez. Habitusuk színe nem környezetvédelmi elkötelezettségre utal, hanem az Isteni Kinyilatkoztatás Máriájának zöld köpenyére. A 20. századi jelenés a római Tre Fontane kirándulóhelyhez kötődik, itt jelent meg Bruno Cornacchiolának a Szűzanya 1947. április 12-én.

Bruno Cornacchiola 1947-ben még adventista volt, és a Mária-dogmák heves ellenzője; tíz évvel azelőtt pedig még terveket szőtt XII. Piusz pápa meggyilkolására. A 34 éves háromgyerekes római férfi villamosvezetőként dolgozott. 1947. április 12-én három gyermekét elvitte kirándulni a római Tre Fontanéhez, ahol a hagyomány szerint lefejezték Szent Pált. Három gyerekét keresve egy barlanghoz ért, ahol velük együtt egy „szép hölgyet” látott zöld köpenyben. „A Kinyilatkoztatásbeli Szűz vagyok. Engem üldözöl, de ebből most már elég! Térj vissza a szent karámba” – mondta neki a Szűzanya.

XII. Piusz már abban az évben, október 5-én a Szent Péter téren megáldotta a Szent Szűz szobrát, amelyet aztán a Tre Fontane kegyhelyre vittek. XII. Piusz engedélyével 1956-ban kápolna épült a hivatalosan el nem ismert jelenés helyén, a Tre Fontane rendház közelében, nem messze a Falakon kívüli Szent Pál-székesegyháztól.

Az egyházmegyei jóváhagyást 2001-ben kapta meg a 20. század végén született közösség, melyet Prisca anya (1922–1988) alapított. A kis létszámú római nővérközösség hamar ismertté vált különleges küldetése révén: a katolikus hitet a művészet áltak kívánták megismertetni az emberekkel.

„Mariánus karizmánk, belső életünk és lelki táplálékunk élteti apostoli munkánkat – mondta a National Catholic Register portálnak Agnese Scavetta nővér, aki jól ismert alakja a „Katekézis a művészet útján” programoknak. A híveknek és zarándokoknak az apostolok és szentek emlékezete segít felfedezni az Örök Várost.

„Mivel Rómában élünk, rádöbbentünk, hogy hatékonyan lehet átadni az Egyház tanításait azokon a helyszíneken, ahol elvetették a katolikus hit magjait, ahol a szentek és vértanúk életének történetei játszódtak, ahol csodálatos templomok és műalkotások találhatók” – fejtette ki Agnese nővér.

Minden a Lateráni Szent János-bazilikában kezdődött, ahol 2001-ben Camillo Ruini bíboros, a római egyházmegye általános helynöke megkérte a nővéreket, hogy magyarázzák el a híveknek a bazilikában található műalkotások vallásos jelentését. Miközben a főhajó kincseit szemlélték, megértették: a művészet narratív oldala rendkívüli lehetőséget nyújt az evangelizációra. 2007-ben Angelo Comastri bíboros felkérte őket, hogy írják meg a szövegeket a Szent Péter-bazilika audio guide-jaihoz, 2009 óta pedig a zöld  ruhás nővérek kalauzolják itt a zarándokokat. Ma már ők a hivatásos idegenvezetők a Szent Péter-bazilikában és a Vatikáni Múzeumban meghirdetett „Művészet és hit” vezetéseken.

A vallásos művészet történetének szakértőivé váltak az Isteni Kinyilatkoztatás-nővérek: a világ minden pontjáról megkeresik őket a média munkatársai és a hívők egyaránt. Közösségükben különleges személyiségek is élnek, például Rebecca Nazzaro, a jelenlegi elöljárójuk, aki a RAI olasz televízió kórusának mezzoszopránja volt, mielőtt sikeres és szeretett hivatását feladta volna Krisztus követéséért.

Gyerekkoromban a szépség, a természet szépsége értékelésére neveltek, de sosem értettem, miért kell a szépségnek végül mindig elmúlnia”

– mesélte Rebecca nővér a portálnak. Majd folytatta: „Egy napon megértettem, hogy az a szépség, amelyet a zenében kerestem, az a szépségeszmény, amit a magam, az ifjúságom és a külsőm számára is el szerettem volna érni, egy nagyobb vágyból fakad, hiszen a valódi szépség, a soha el nem múló, az Isten. Isten olyan virág, ami soha nem hervad el.”

„A szépségnek megvan az a képessége, hogy felébressze a szívünkben a vágyakozást Isten után, valami örök után, valami soha véget nem érő után” – tette hozzá Agnese nővér.

A nővérek úgy tapasztalják, legintenzívebben Michelangelo Pietàja hat a zarándokokra és a turistákra.

A Szűzanyának és Gyermekének valamennyi ábrázolása azt érteti meg velünk, hogy ha létezünk, az azért van, mert Valaki először szeretett minket, és létezést ajándékozott nekünk”

– magyarázza Agnese nővér. „A mi Urunk nekünk adta az édesanyját, és még ha egy földi anya elhagyhat vagy elfelejthet is, az Úr soha nem hagy cserben minket.”

A hit és a szépség közötti kapcsolat mindig is nyilvánvaló volt a kereszténység, a „képmások vallásának” története során. Szent Pál írja: Krisztus a láthatatlan Isten látható képmása (vö. Kol 1,15). A művészet olyan eszköz, amelyet az Egyház mindig is igénybe vett tanításainak terjesztéséhez, temérdek erőforrást fektetve bele.

Úgy látjuk, a szépség mindannyiunk szívében ott van, és a művészet révén Urunk mindig visszahívja a gyermekeit magához”

– vélekedik Rebecca nővér.

A művészet evangelizáló erejét a gyakorlatban is megtapasztalják a missziós nővérek a vezetések alatt: a szakrális művészet szépségét látva idővel a nem hívő látogatók is elkezdenek kérdéseket föltenni, és akkor már az Úr is be tud lépni – mondja Rebecca nővér, s hozzáteszi: végül is minden zarándok, aki Rómába utazik, hordoz kérdéseket a szívében.

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás: National Catholic Register; Mdrevelation.org

Fotó: Missionaries Divine Revelation/Facebook

Magyar Kurír