Adománygyűjtést szerveztek Kecskeméten testvérvárosuk, Beregszász lakóinak

Hazai – 2023. február 16., csütörtök | 11:54

Az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete óta ötödik alkalommal sikerült Kecskeméten gyűjtést szervezni a Kárpátalján, Beregszászban élők számára. Az adományokat tavaly december végén és idén januárban adták át a Beregszász–Kecskemét Baráti Társaság Egyesület (BEKECS) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével.

A közel egymillió forint értékű adomány – tartós élelmiszerek, aggregátorok, ruhák, gyermekjátékok, akkumulátoros lámpák – több közösség felajánlása révén gyűltek össze. A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, a szegedi piarista gimnázium, a Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet, a Szentcsalád-plébánia Bárka közössége vett részt a gyűjtésben.

„Cél volt, hogy az adományok gyűjtésével, eljuttatásával és a közösség megélésével mindnyájan épüljünk hitben, kitartsunk a reményben és növekedjünk a szeretetben” – fogalmazta meg a Beregszász–Kecskemét Baráti Társaság Egyesület.

„Az adományozásban, találkozásban hálás szívvel éltük meg, hogy bár életünket sok szenvedés beárnyékolhatja, de Jézus Krisztus és a róla szóló örömüzenet minden körülmények között megerősít és megtart, mert gondja van a lelki és anyagi szükségben lévőkre” – írták a szervezők a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye honlapján.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Szentimre-kmet.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria