Adósságtörlesztés Chestertonnal

Az élénk szellemű, vitatkozó kedvű fiú mindent hozott már magával, ami kezdeti erős, ösztönös berzenkedésétől az Egyház küszöbéig vezette. Ő volt az a gondolkodó, aki eszének, alkukra képtelen ítélőképességének segítségével járta végig az igazságkeresés útját. Éleslátó szelleme nem tudta elfogadni az akkor divatozó ideológiai áramlatok egyikét sem, mert mindőjüket hamisnak találta. Amikor a 20. század hajnalán első könyvei megjelentek, huszonhat évesen lett az Anglikán Egyház tagja. Az Angliában sok üldöztetést megért, kicsiny Katolikus Egyházat azonban sok hamis előítélettel vette körül a társadalom, s a megtérés a nagy elődök (például Szent John Henry Newman bíboros) ellenére is igazi szellemi bátorságot és még jó pár évet igényelt. „Ez a rendkívül vérmes és elmés író (...) ízig-vérig forradalmár, a kereszténység, az orthodox katolicizmus forradalmárja. Olyan értelemben lázadó, mint az őskeresztények voltak a pogány világrenddel szemben, a katakombák tiltakozása a patríciusok tivornyái és értelmi kicsapongásai ellen” – írja róla 1920-ban Kosztolányi. Briliáns gondolatai, váratlan párhuzamai és megsebző paradoxonjai megmutatják, hogy a teremtés ősi deszkázata alatt vad, zöld indák kanyarognak, törnek elő legyőzhetetlenül, s a megváltás ott ragyog minden kavicson, kagylóhéjon vagy sasorron.

Chesterton angolul a legjobb – mondta nekem valaki, mosolyogva. E szellemi gépromboló, ha elvhű, ha előbb anyanyelvi tökélyre törekszik az író nyelvéből, eljutott-e Petrarcáig, Dantéig, Cervantesig vagy Claudelig? Hányan olvashatnák el eredetiben az Odüsszeiát, az Aeneist?

Chesterton írásai döntő szerepet játszottak C. S. Lewis megtérésében, de jelentős hatással voltak sokak mellett Evelyn Waugh, Tolkien, Agatha Christie, Hitchcock, Orwell, Hemingway, Paul Claudel, Ingmar Bergman gondolkodására és művészetére is. XI. Piusz „A hit védelmezője" címmel ruházta fel, és más teológusok mellett megérintette I. és Szent II. János Pál pápát is.

E rendkívül színes paletta mellett a magyar könyvkiadás Chesterton-fejezete szintén arról tanúskodik, hogy az írót kedvelték már nagy- és dédatyáink is: még életében, az 1920-as években megjelent számos könyve (elsőként, 1918-ban, Az ember, aki Csütörtök volt). Száznál több könyvéből egy század alatt azonban még húszat sem ültettek át magyarra. Ebben a tempóban legalább még négy évszázadra volna tőle felfedeznivalónk, s így némi türelmetlenségnek is tetszik egyszerre két kötetének megjelentetése. Ezek persze nem újak – sőt, aggastyánnak is nevezhetők – abban az értelemben, hogy már túl vannak századik születésnapjukon. A könyvek társadalmában ez nem oly nagy kor, de a döntő kérdés sosem az eltelt idő, hanem hogy időtlenül, frissen szólnak-e minden emberhez, vagy már akkor fonnyadásnak indultak, amikor írójuk letette a tollat.

Eddig elsősorban regények és nagy, lebilincselő eszmei művei jelentek meg magyarul, de hiányoztak Chesterton életművének fontos elemei, az esszék. Talán azért is, mert a könyvforgatók (s így a könyvkiadók is) többnyire félelemmel tekintenek erre a műfajra, valamiféle elvont, nehezen érthető, fogalmakkal megrakott olvasmányra gondolva. Chesterton esszéi sosem ilyenek. A Riadók és beszélgetések című kötet minden írása hétköznapi élményekből indul ki, s gyakran novellák színeit ölti – amint a lombokkal tűzdelt fejű kisfiúk már indiánok. A jelenre pillant (mely, igaz, mára múlt), de ha autómobilról, a telegráfról, a futurizmusról szól, akkor is csak az ember áll előtte, az Isten teremtette, s briliáns, éles meglátásai elevenek.  Lenyűgöző szellemességgel telítve, ami az angol elme legnagyobb értéke, mondataiban együtt van csín és csíny. „Az enyémtől kőhajításnyin belül új ház épül. Örülök, hogy épül, és örülök, hogy kőhajításnyin belül; egész jól belül, jó csúzlival. Mindazonáltal mostanáig még nem céloztam meg az új házat az első kővel.” Chestertont maguk az angolok nevezik a paradoxon hercegének. Szavai kápráztathatnak, de ez csak a fegyver acélján megcsillanó nap. „A rózsa mindig úgy fest, mint egy középkori úriember Itáliából karmazsin köpenyben és karddal: mert a tövis a rózsa kardja.” Kosztolányi költőnek tartja: „rendkívül frissen, gyermeteg szemmel nézi a világot”.

Az esszék sorából számunkra kiemelkedik egy magyar vonatkozású írás (nem szoktunk hozzá, hogy történelmünk, hazánk külföldi elmék gondolatai közt is forog és hat). Mi több, egy eldugott kis magyar falu az, melynek hírére felkapta borzas fejét s aztán éles tollát (a háttérben Haynaut látjuk, ágyban, párnák közt).

Kiderül majd, hogy az úton lévő Chestertont olvassuk. Számos izmust és trendet már leterített, de még nem terítették rá az elsőáldozók hófehér ruháját. Talán helyénvaló is az Országút Társulat által Nagy konvertiták címmel indított sorozatban egy ilyen önarckép. Vitatkozni lehet vele, nincs kedve ellen.

A sorozat másik kötete egészen más világ. A Különös mesterségek klubja novellák laza füzére, melyek majd mindegyike bűnügyi esetként kezdődik. Az olykor dulakodásig fajuló vérbeli krimijelenetek végén azonban mindig meglepetésszerű megoldás bomlik ki. Chestertont mindvégig foglalkoztatta az események, jelenségek látszólagos, kézenfekvő magyarázata és a valódi igazság közti ellentét. E könyv így nyitánya lett az író különleges detektívtörténeteinek. Ez az első fecske jócskán megelőzi, de sok vonásában már megidézi az író későbbi, népszerű alakjának, Brown atyának nyomozásait. A kalandok, melyek élén itt még egy, a világból kivonult bíró áll, élvezetes képet adnak a korabeli társadalomról is.

Gilbert Keith Chesterton: Riadók és beszélgetések és Különös mesterségek klubja.
Országút Társulat, Budapest, 2021.

Szöveg: Kondorosy Szabolcs

Fotó: The Society of Gilbert Keith Chesterton; Kondorosy Szabolcs

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. április 17-24-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.