Advent Máriával – Kovács Zoltán mariológus elmélkedései a Szent István-bazilikában (2.)

A budapesti Szent István-bazilikában Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének előestéjén bemutatott szentmise főcelebránsa Kovács Zoltán volt. Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el (3,1–12).

„Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani” – kezdte szentbeszédét a bazilika helyettes plébánosa. – Keresztelő János „jól helyre teszi” a zsidó hallgatókat: készüljenek a Messiás eljövetelére, de úgy igazán. Ehhez elégtelen a hitükre, az ősi hagyományaikra büszkén hivatkozni, sokkal inkább bűnbánattal, megújulással kell őt fogadni, mert aki jön, az a szívekbe lát.

Az igazi jó hír itt van: „Isten a kövekből is tud fiakat támasztani.” Ha esetleg meg is kövesedtünk volna a rossz szokásainkban, ha a hússzív kőszívvé vált volna bennünk, Jézus akkor sem tesz le rólunk. És ez a mai vasárnap örömhíre, mert a Szentlélek Úristen a kemény kőnek is tud életet adni, ő az anyag fölött is diszponál, és ha mi élő kövekként vagyunk jelen az Egyházban, attól még a bensőnket tudja alakítani, egyre hasonlóbbá formálni Krisztushoz.

Advent örömteli üzenete tehát, hogy Isten rólunk sem tett le, és az Úrjövet ideje az éppen az elénk siető Isten közeledésének az örömteli ideje.

A szónok kiemelte: a mai napon még a lila gyertyák egyikét gyújtottuk meg, bűnbánati idő van. Keresztelő János fölszólítása ránk is vonatkozik. Mindenekelőtt higgyünk abban, hogy a kövek nem jelentenek akadályt az Isten előtt. Ha elcsendesedve, magunkba tekintve, bűnbánatban megtisztulva engedjük, hogy Krisztus, a Szegletkő alakítsa át egészen életünket, akkor máris elindultunk azon az úton, hogy ne kőszívvel, hanem igaz, megtérő lélekkel készüljünk az ő eljövetelére.

A homília végén, még a hitvallás előtt cserkészek egy kerekes székes hölggyel, egy máltai lovag kíséretében behozták a betlehemi lángot. „Öntse szívünkbe a reményt. Húsvét éjszakáján is fellobban egy láng, karácsonykor is teljes fényben tündököl Isten népe. Ez a kis láng legyen jelképe annak, hogy már közöttünk van az, akinek érkezésére várunk” – köszöntötte a betlehemi lángot Kovács Zoltán.

A szertartást követően a mariológus megtartotta elmélkedését. Emlékeztetett: holnap főünnep köszönt ránk, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe. Tekintsünk őrá, aki ragyogó tisztaságával vezet bennünket – anélkül, hogy akár egy szót is szólna – az ő Fiához. A Szűzanyának ezt az állapotot nem kellett saját erővel megszereznie, hiszen életének az első pillanatától, vagyis az ő édesanyjának a méhében való megfoganásától kezdve szeplőtelen, kegyelemmel teljes, bűntelen. Megőriznie azonban annál inkább kellett, mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez nála automatikus volt, hiszen neki is szabad akarata volt. A gonosz kísértései – feltételezem, hogy – még Jézust is megtalálták, aki istenember, akkor az egyszerű ember édesanyát sem kímélhették.

Máriának is ki kellett mondania az igenjét, meg kellett újítania mindennap.

A szónok felidézte: Keresztelő János a pusztába kiáltotta szavát, és még a viperák fajzatából is sokan jöttek, hogy megtisztulást keressenek, nyerjenek. És Jézus megtisztulást hirdet, bűnbánat által. Sokszor azt gondoljuk, hogy Keresztelő János szigorú ember, Jézus meg „a cukros bácsi”. Ez azonban egyáltalán nincs így. Van amikor Jézus sokkal szigorúbbnak bizonyul. Amikor rámutat a bűn gyökerére, azt mondja: „ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert” (Mt 15,10); „aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele” (Mt 5,28). Jézus nagyon ügyel arra, hogy már a gyújtószikrára is figyeljünk oda, a vágyak, a gondolatok szintjére, mert a legnagyobb erdőtűz is keletkezhet a legkisebb szikrából, gyufalángból.

Jézus ismeri a szívünket, tudja, hogy mi lakik az emberben. Éppen azért jött, hogy elvegye a bűneinket, hogy visszavezessen bennünket a szentség és igazság állapotába, melyet a keresztségnek köszönhetünk.

Az előadó kifejtette: noha Máriának egyáltalán nem az a feladata, mint Keresztelő Jánosnak, mégis puszta lényével, a legszelídebb módon hirdeti a tisztaság útját, számunkra pedig a megtisztulásét, amely a kegyelem útja, a megtisztító és gyógyító kegyelemé. Ez a csöndesség minden szó fölött áll, mert ha rátekintünk, ragyog az ő személyéből a makulátlan tisztaság. És Mária ezzel tanít, ezzel teszi vonzóvá az életszentséget számunkra, hogy ez ne valami parancsszó legyen, hogy nekem szentté kell válni, hanem vonzás, hogy igen: sokkal jobb a kegyelem világa, mint a bűné.

Kovács Zoltán figyelmeztetett: a Szűzanya szeplőtelensége nem csupán „kezdőpont”, ő egész életében kegyelemmel teljes, mindvégig ezt a tisztaságot hordozza magában. Keleti testvéreink így közelítik meg ezt a kérdést: „Panagia: egészen szent”. A Szűzanyának egész élete Istennek szentelt élet, és így megszentelője is a környezetének.

Mi is tudjuk, hogy „jóvá szidás” nem igazán létezik. Egy jóra indító szó, egy vonzó életpélda sokkal meggyőzőbb lehet. Ahogy azt Szalézi Szent Ferenc mondta: egy csepp mézzel több legyet lehet megfogni, mint egy hordó ecettel. A Szűzanya tisztasága is ilyen, csöndes, magához és Istenhez édesgető. A hétköznapi életből is tudunk példákat mondani: hány durva, faragatlan ember van, akit egy másik, értékes személy (barát, házastárs, munkatárs) szavak nélkül is, a maga diszkrét csöndjével, létével megváltoztatott, vagy legalábbis elindított annak útján, mert egyszerűen elgondolkodott az illető, hogy másképp is lehetne élnie, viselkednie. Sokkal jobb lenne az élet, ha nem az erőszakkal, meg a bűnökkel folytatnám, hanem a tiszta élet stabilitásával élnék. Ha a Szűzanyára tekintünk, közel engedjük őt a szívünkhöz, észre fogjuk venni, hogy szépen, csöndben, hatni fog bennünk az ő jelenléte.

Prohászka Ottokár írta Nagyasszonyunkról körülbelül száz évvel ezelőtt: „a legbiztosabb nevelés a jóért, szépért, gyöngédért való lelkesítés; a szívek megnyílnak a szentnek, jónak, szépnek szeretetétől; az erkölcs finomodik a tisztaságnak, a szeplőtelen szüzességnek behatásától. […] A magyar nép művelődését is a Szent Szűz szeretete hordozta: a nép olvasóján tanulta a hit titkait a Szűz érzelmeinek keretében; a magyar katolikus nemesség másfél századon át a Mária-kongregációkban fejlesztette ki jellemét; az első főiskola, a Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni. […] Találtok-e szebb, finomabb eszményt? Jobb iskolát az erkölcsnek? […] Aki ránéz, foglya lesz: Vigyél magaddal, ó, Szűz!”

Mária szeplőtelensége tehát kiváló motivációs forrás – fűzte hozzá Zoltán atya –. Lehet, sőt kell is és érdemes is a bűn világát kerülni. Elkerülhetjük a rombolást. Sokkal jobb építeni. A belső szépség megedzi bennünk is az igazi szépség, az Isten szépsége utáni vágyat.

Tota pulchra es Maria”, „Egészen szép vagy, Mária” – énekeljük az antifóniában. Ez a szépség nem érzéki, hanem belső szépség, az Isten szépségének visszatükröződése az ő makulátlan, tiszta személyéről.

Ahogyan egy tiszta tükör hűen veri vissza a ráeső fényt, és mutatja meg szépen azt a képet, amit látni akarunk általa, ugyanúgy a Szűzanya tiszta szíve hűségesen mutatja számunkra, milyen is az Isten belső szépsége. És talán megsejtjük, hogy az igazi minőség kiragad bennünket az igénytelenségből.

A mariológus előadó arról is beszélt, hogy a szeplőtelenség távolságot is szülhet, legalábbis, ha engedjük. Mária nem egy „űrállomáson él”, kilométerek ezrei nem választják el őt tőlünk.
Názáretben is közöttünk lakott, és ahogy XVI. Benedek pápa fogalmazott: a mennyország sem tőlünk távoli hely. Mária mint édesanyánk ott van, és a mennyország szívét mutatja, ami nem is hely, hanem boldog állapot, a hazaérkezettség állapota, ahová mi is igyekszünk. Ez nem fizikai vagy lelki távolságot szül – égi édesanyánk elérhető közelség számunkra, mert a szentek közösségének legkiemelkedőbb tagja. Velük együtt vagyunk úton, és ők segítenek, hogy a földi élet zarándokútját mi is az Isten szándéka szerint járjuk végig.

Engedjük hát, még ha néha távol is érezzük magunktól, hogy hasson ránk az ő tiszta személye, és engedjük, hogy Fiához vezessen. És ha a Fiához jutottunk, ha a kegyelmi élet lángját visszanyerve lépünk ki a gyóntatószékből, máris megérezzük a megigazult léleknek, a megtisztult szívnek makulátlan ragyogását, és azt a belső hívást, hogy nekünk másfelé nincs is utunk, csak a tiszta szív, a tiszta élet felé.

Kovács Zoltán rámutatott: van, amikor szükséges a radikális lépés a bűnökkel való szakításhoz. Mi is érezzük, mert emberek vagyunk, hogy állandó, folyamatos koncentrációval nem megy, mert van amikor elpilledünk, elfáradunk. Még fizikailag erőlködni sem képes az ember szakadatlanul, és ilyenkor jó föltenni a kérdést: két erőfeszítés között mi marad?

A sötétséget, egy elaludt mécsest szorongatok, vagy a kegyelem fénye vezet olyankor is, amikor az emberi erőmre még annyira sem tudok hagyatkozni, mint máskor.

Ha a küzdelemben el is fáradunk néha, de közben folyamatosan vonz bennünket a jó és a szép, a szent, akkor a fáradtabb, erőt gyűjtő időszakokban is jó esélyünk lehet arra, hogy a kegyelem védőpajzsa körbevegyen bennünket.

Elmélkedésének végén Kovács Zoltán atya kiemelte: Jézus nemcsak tanításával, intézkedéseivel vezet vissza a kezdeti, bűntelen állapot szép, „szent és igaz” mivoltához, hanem megmutatja a bűn által érintetlen, szennyezetlen, szűz emberi természet legártatlanabb ragyogását. Nem valami elvont példával mutatja meg, hanem egy nagyon konkrét valósággal, az ő édesanyja személyében, akit a kegyelem tett ilyenné. És bátorít, hogy

a kegyelem minket is formálhat.

Megmutatja a saját személyében is, hiszen ő az „Isten Báránya”, aki elvenni jön a világ bűneit, és megmutatja Mária szeplőtelen ragyogásában. „Vonzzon és motiváljon hát bennünket is, kedves testvérek, Mária szeplőtelen tisztasága és szentsége, hogy mi is váljunk egyre tisztábbakká, és így adjunk lakást szívünkben a Legszentebbnek, nem élve soha a kegyelem állapotán kívül, hanem abban megmaradva, abban gyökerezve, átérezve a jónak, a szépnek, a szentnek az állandó vonzását, és így teljünk el mi is, egyre jobban kegyelemmel életünk minden napján.”

Az alkalom ezúttal is az Úrangyala elimádkozásával ért véget.

Fotó (archív: a felvételek november 30-án, az első esten készültek): Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír