Advent a találkozás ideje – Palánki Ferenc tartott elmélkedést a nyírbátori iskola lelkigyakorlatán

Az intézmény munkatársainak triduum formájában tartottak lelkigyakorlatot: három estén át szentmisén vettek részt. (Pénteken délelőtt a diákoknak is lelkigyakorlatot szervezett az intézmény.) Az események nyitottak voltak, Babály András plébános, iskolalelkész ezekre az alkalmakra az egyházközség híveit is meghívta.

December 15-én este Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét Babály András atya koncelebrálásával. A főpásztor elmélkedésében arról tanított, hogy keresnünk kell Isten szándékát, és ehhez először bűnbánatot kell tartanunk.

A főpásztor elmélkedésében arról tanított, hogy keresnünk kell Isten szándékát, és ehhez először bűnbánatot kell tartanunk.

Először az elhangzott evangéliumi szakasz (Lk 7,24–30) utolsó, szomorú mondatát idézte: „Csak a farizeusok és a törvénytudók nem keresztelkedtek meg nála, és ezzel meghiúsították magukban Isten szándékát.” A farizeusok komolyan vették a hitüket, betartották a törvényt, és azt gondolták, hogy az ő üdvösségük biztonságban van, ezért nincs szükségük bűnbánatra. A farizeusokra szoktuk mondani, hogy képmutatók, de a saját elképzelésük, felfogásuk szerint nagyon komoly áldozatot hoztak Istenért. Tizedet adtak mindenből, és hetente kétszer szigorú böjtöt tartottak. Az írástudók, azaz a főpapok és a vének is betartották a törvényt, az előírást, ismerték a Tóra minden szavát, éppen ezért gondolták: ki üdvözülhet, ha nem ők. De elszakadtak a törvény szellemétől: bár ismerték, de annak üzenete nem jutott el a szívükhöz.

Mi, papok is tulajdonképpen írástudók vagyunk, ismerjük a Szentírást, a kinyilatkoztatást, és az a kérdés, hogy ez milyen hatással van ránk.

Keresztelő János hirdette az érkező Istent, előkészítette az útját: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” „Aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam.” „A fejsze már a fák gyökerén van.” Mindazt, aki nem tejesíti Isten akaratát, szándékát, azt, mint a pelyvát „olthatatlan tűzbe vetve elégeti…” (vö. Mt 3,1–12).

És akkor jött Jézus, szelíden szólt, kedvesen tanított mindenkit, együtt vacsorázott a bűnösökkel, de nem tudott mit kezdeni azokkal, akik meg voltak elégedve magukkal, a magatartásukkal. Zakeussal, a vámosok fejével viszont tudott. Benne ott volt a vágy, hogy találkozzon Jézussal. Mi hogyan várunk Jézusra, ismerjük-e, keressük-e Isten szándékát? – tetette fel a kérdést a főpásztor.

Ehhez először az kell, hogy bűnbánatot tartsunk.

Isten nem azt akarja, hogy bűntudatunk legyen, hanem bűnbánatunk. Ismeri az életünket, tudja, milyen sérülékenyek vagyunk és milyen sértéseket, sérüléseket tudunk másoknak okozni.

Zakeus elbújt, de Jézus megszólította, nevén szólította, vagyis ismerte, tudta, hogy ki ő: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” (Lk 19,5)

Advent éppen ennek a kegyelmi találkozásnak az ideje. Nagy Szent Leó pápa egyik karácsonyi beszédében így fogalmazott: „Ismerd fel, ó, keresztény, nagy méltóságodat!”

Nem a „főtisztelendő” és az „excellenciás” megszólítások adják meg az ember méltóságát, hanem az, hogy Istenhez tartozunk, Isten akaratát keressük és teljesítjük a kereszt hordozásával, vállalásával, napi fölvételével.

Keresztelő János így készítette elő az utat. Készítsük az Isten útját a szívünkhöz és a másik ember szívéhez.

Keresztelő János félreértette Jézust, aki nem karriert akart, hanem azt, hogy teljesítse mindazt, amit Isten rábízott és meg is tette.

János kereste Isten szándékát, és mivel nyitva volt a szíve, tudta Őt képviselni, de még így is csalódott. Elküldte tehát a tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) Jézus erre furcsa választ adott, azt hangsúlyozva, hogy Keresztelő János ne a szavakból ítéljen, hanem a tényekből: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,5)

Keresztelő János rádöbbent arra, hogy nem kell másik Messiást várni, Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse mindazt, ami elveszett.

Egészen közel jön hozzánk az Isten. Nekünk is ezt kell tennünk. Közel engedni magunkhoz, és amikor befogadjuk Őt, egészen közel kell vinni másokhoz

– hangsúlyozta Palánki Ferenc.

A főpásztor végül egy szép karácsonyi történetet osztott meg a jelenlévőkkel, amely mindannyiunk küldetésére mutatott rá, arra, hogy Krisztus szeretetét kell képviselnünk a világban. A történetet nemrég elhunyt jóbarátja, Legeza József görögkatolikus atya egyik elmélkedéséből a Kossuth rádió is idézte.

Szombathy Viktor Andrást jelölte ki az Úr című története Istenes Andrásról szól, akit megbízott az erdőmérnök, hogy menjen ki az erdőbe, és vágjon ki három fenyőfát karácsonyra. Egyet a gyerekeknek az iskolába, egyet a mérnök úrnak, egyet pedig saját magának. Többet nem vághatott ki, mert tilalom volt.

Istenes András elindult hazafelé a fenyőfával, és akik vele szembe jöttek, szomorúan mondták, hogy nekik nem lesz karácsonyfájuk, így nem lesz igazi karácsonyuk. Erre Istenes András sorra mindenkinek levágott egy-egy ágat, és mire hazaért, már csak egy kis csonk maradt a fenyőfából. Felesége sopánkodott, de Istenes András azt mondta: „Ma én voltam a karácsony, mert engem jelölt ki az Úr.”

Ma minket akar kiválasztani az Isten, hogy vigyük el a karácsonyi örömhírt, az örökzöldet, az örökké élőt, a Krisztust az emberek, a ránk bízottak, a gyermekek életébe.

Segítsen bennünket a kegyelem, hogy Isten szándékát soha se hiúsítsuk meg életünkben, hanem vállaljuk és teljesítsük a szeretet küldetését! – zárta elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír