Adventi áhítat a katolikus és a protestáns tábori püspökségek közös szervezésében

Hazai – 2023. december 6., szerda | 9:02

A katolikus és a protestáns tábori püspökségek közös szervezésében hagyományos adventi áhítatot és gyertyagyújtást tartottak december 1-jén Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában. Az eseményen prédikációt mondott Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök; Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Szabó Ferenc őrnagy, evangélikus tábori lelkész.

Az adventi áhítaton Kurtán Krisztina, a Honvédelmi Minisztérium gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkára gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját.

Elmélkedésükben Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök az ünnepre készülésről és önmagunk vizsgálatáról beszéltek; Szabó Ferenc őrnagy, evangélikus tábori lelkész az advent jelentőségére hívta fel a figyelmet.

„Advent első napjai emlékeztessenek minket Jézus Krisztusra, aki minden embert meg akart világosítani. Minden alkalommal, amikor újabb gyertyát gyújtunk meg, mindig egyre közelebb kerülünk hozzá” – mondta elmélkedésében Berta Tibor dandártábornok, a katonai ordinariátus vezetője. Hozzátette: az adventi készülődés elsődlegesen Jézus Krisztus életének és üzenetének megértéséről, a betlehemi éjszaka misztériumáról szól. A tábori püspök adventi gondolatai IDE kattintva olvashatóak.

Jákob János protestáns tábori püspök Ézsaiás próféta könyvéből idézve prédikációjában hangsúlyozta: a názáreti Jézussal való találkozás mindannyiunk számára régóta várt, belső vizsgálatra lehetőséget adó, ünnepi pillanat.

Beszédében Szabó Ferenc őrnagy, evangélikus tábori lelkész kiemelte: a karácsony és az adventi készülődés időszaka nem csak a keresztény ünnepkört mozgósítja, hiszen „mindannyian keressük azt az Istent, aki egészen közel jött hozzánk”.

Az áhítaton zenei szolgálattal közreműködött a Magyar Honvédség BHD Központi Zenekara, a magyar katonazene egyik legnagyobb szakmai múlttal rendelkező fúvószenei együttesének rézfúvós kvintettje.

*

A tábori püspökségek 2010 óta rendeznek évről évre közös adventi áhítatot és gyertyagyújtást.

Az idei adventi lelki programot követően Berta Tibor katolikus tábori püspök elmondta: „Tizenharmadik esztendeje szervezzük meg – katonai kifejezéssel élve – az éves négy adventi áhítatot a Honvédelmi Minisztérium épületében. Az elsődleges célunk az, hogy az ünnepet készítsük elő, és habár kezdetben szűk létszámmal indítottuk el a rendezvényt, mostanra eljutottunk egyfajta magasságba és mélységbe is. A magassága abban rejlik, hogy megpróbálunk felemelkedni a karácsonyhoz, a mélysége pedig az, hogy az ember belenéz önmagába, elgondolkozik azon, hogy mit is jelent valójában a karácsony.”

A katonai ordinariátus vezetője elmondta: „Mostanra már mindig telt házas a minisztérium hatodik emeleti tanácsterme. Az üzenet, ami egykoron Betlehemben elhangzott, ugyanígy indult el: kevés ember volt ott, de idővel egyre több ember megtudta, hogy mi történt azon az estén, amelyet Krisztus földi születésnapjának tekintünk.”

* * *

Advent első vasárnapján, december 3-án Berta Tibor katolikus tábori püspök A fény kultuszától karácsony ünnepéig címmel előadást tartott Szentesen, az egykori zsinagóga épületében, amely ma már városi könyvtárként üzemel.

A szentesi eseményről bővebben ITT olvashatnak.

***

A december 4-én Budapesten a Magyar Honvédség Egyészségügyi Központjában (Honvéd kórházban) bemutatott, gyertyagyújtással is összekötött adventi szentmisét Nagy Ferenc Endre százados katolikus tábori lelkész mutatta be, majd Besenyeiné Bakos Beáta alezredes, a Szervezési Osztály vezetője gyújtotta meg az adventi koszorún az első gyertyát.

Forrás: Katolikus Tábori Püspökség

Fotó: Szabó Lajos, Szakál Szebáld, HM KTP

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria