„Nem fáradok bele, hogy arra buzdítsam a gyóntatókat: legyenek az Atya irgalmasságának valódi jelei. Készületlenül nem leszünk gyóntatóvá. Elsősorban úgy válunk azzá, ha elsőként leszünk bocsánatot kereső bűnbánókká. Ne feledjük: gyóntatónak lenni azt jelenti, hogy Jézus küldetésében részesedünk, és a megbocsátó és üdvözítő isteni szeretet állandóságának konkrét jelei vagyunk. Megkaptuk a Szentlélek ajándékát a bűnök megbocsátására, és ezért felelősséggel tartozunk. Egyikünk sem tulajdonosa a szentségnek; mi csupán Isten megbocsátásának hűséges szolgái vagyunk.”
(Misericordiae vultus, 17.)
Mindenható Istenünk, a bűn szolgaságra vetett minket, és így ősidők óta igája alatt görnyedünk. Engedd, hogy Fiad születésének várva várt ünnepe szabaddá tegyen minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Magyar Kurír