Afréka Nigériában – A misszió szeretetkapcsolat a másik néppel, nem adok-kapok viszony

Afréka missziója már annyira szerteágazó Ontitshában, hogy hirtelen azt sem tudom, miről kérdezzem. Próbálom a számadatokra, konkrét tényekre terelni a szót, de újra és újra kiderül, hogy a lelki élmények, a személyes kapcsolatok, a remény üzenetének közvetítése a misszió szíve, és ebből születik meg a kézzel fogható eredmény, hogy sok a gyógyult beteg, egyre több az ösztöndíjas diák. 

– Onitshába már szinte hazamész, „testvéreid”, Okeke érsek, Izunna és Basil atya várnak. Milyen volt sokadszorra megérkezni?

– Ez volt a 19. orvosmisszióm: voltam Ugandában, Kongóban, Csádban, kétszer Ghánában, és ez a 14. alkalom, hogy Nigériába jöttem. Mire véget ér az egyik missziós út, már szinte kezdjük a következőt. Idén ősszel sem volt másképp: eljöttem ide szeptember 28-án, egy különleges alkalomra, a Mindszenty-bébi keresztelőjére. Akkor lett volna a fül-orr-gégészeti misszió, de a doktor úr, Becze Zsolt szólt, hogy nem ér rá. Mindent átszerveztem, a repjegyeket átraktam, szóltam az atyáknak, lementünk Siófokra Izunna atyával, hogy találkozzunk a doktorral… Örültem, hogy végül mindent elrendeztem. És augusztus végén, miután Izunna atya hazament Magyarországról, jött egy WhatsApp értesítés, egy emlékeztető, hogy szeptember 28-án lesz a Mindszenty-bébi keresztelője, akinek én leszek a keresztanyja. Majdnem szívinfarktust kaptam, hiszen ezen ott kellett lennem. El is mentem a keresztelőre, most pedig visszajöttem, vagyis ez a második része annak a missziónak, ami az ősszel kezdődött. 

– Miért volt olyan fontos ennek a kisbabának a keresztelője?

– 2021-ben Erdő Péter bíboros megkért, hogy szervezzek egy Mindszenty-imacsoportot Nigériában, hogy a boldoggá avatásáért imádkozzanak. A Borromeo-kórház kápolnájában jött létre a csoport, Boniface atya vezetésével. Az ő titkárnője, Emmanuel – aki az imacsoportnak is a vezetője – nem tudott teherbe esni évekig, és aztán megtörtént a csoda két éve, megszületett az első Mindszenty-bébi Nigériában. Az anyuka azt mondja, Mindszenty bíboros közbenjárására történt, hiszen előtte évekig nem tudott teherbe esni. A kanonizációhoz ez nem elég, mert nem volt írásos dokumentum a meddőségéről, hiszen nem volt pénzük a vizsgálatokra, szóba se jöhetett. De ők csak nevetnek ezen, azt mondják, hogy ha Rómának nem is, nekik épp elég nagy csoda, köszönik szépen, megszületett egy baba, hatalmas népünnepély volt, és elképesztő nagy Mindszenty-tisztelet kezdett kialakulni.

Tudni kell, hogy ebben a kultúrában a nő hivatása, hogy gyereket szüljön. Akkor még nem voltam kapcsolatban Emmanuellel, de amikor másodszor terhes lett, addigra már nagyon jó barátnők lettünk, és megkért, hogy én legyek a keresztanya. Ezért jöttem ki szeptember végén, mert ez sokkal több, mint hinnénk, többet ér, mint négyezer gyógyult beteg, mint nem tudom, hány műtét, mert ezzel adunk igazából: nagy szeretetet a másik nép felé. Ez egy szeretetkapcsolat, nem adok-kapok viszony, nem arról szól, hogy miből mennyi, nem az a lényeg.

– Idén először egy fül-orr-gégész orvos is ment veletek. Hogyan zajlott ez a kettős orvosi misszió?

– Ha már itt voltam szeptemberben, akkor előkészítettem a terepet a fül-orr-gégészeti misszióra és most novemberben folytattam. Több mint négyszázan jelentkeztek, más államokból is, Abujából, Lagosból, több száz kilométerekről is jöttek. Ők persze nem tudták, hogy szükségük van-e műtétre vagy sem, nekem kellett megvizsgálnom őket. Ha itt bejelented, hogy lesznek műtétek, jelentkezik mindenki, akinek fáj a füle, a nyaka, és a beteg nem professzor, ő nem tudja, szükség van-e műtétre. Napi hat-nyolc műtétre tudtam időpontot adni és ezzel betelt a doktor naptára, viszont a többi négyszáz embert is el kellett látni. Becze Zsolt egész napokat töltött a műtőben, közben nekem kellett ellátnom az ambuláns betegeit. Akiknél elakadtam, mert láttam, hogy meghaladja a kompetenciámat, azokhoz lerohant két műtét közben és megvizsgálta őket.

Többek között a siófoki kórházban dolgozik és még tavasz elején jelentkezett, hogy szeretne misszióba jönni. Korábban cégvezetőként járt már több afrikai országban, és most megszólalt benne valami, szeretett volna orvosként jönni. Megszokta otthon, hogy legalább napi hét beteget meg tud operálni, akár orrsövényferdülés-, akár mandulaműtét, akár pajzsmirigy-probléma van. Itt azonban egy nagyon régi altatógéppel kellett dolgozni, egy óra volt elaltatni, és egy óra felébreszteni a beteget. Ami otthon 35 perces rutinműtét, az itt lehet három óra is. Emiatt rengeteg operáció éjszakában nyújt, a személyzet teljesen kifáradt. Én meg könyörögtem az orvosnak, hogy jöjjön le az ambulanciára, ahol közben megvizsgáltam nyolcvan beteget, de nyolcnál nem tudtam dönteni.

– Fárasztó, de eredményes munka lehetett.

– Negyvenegy sikeres műtéten vagyunk túl, ami nagy dolog, és egyelőre végtelen kimerültséget érzünk, hiszen a többi négyszázat is elláttuk közben, akit nem kellett operálni. Nagyon sok itt a pajzsmirigybeteg, évtizedek óta elhanyagolt golyvával, amely akár nagyobb is, mint a nyaka, így még jobban elhúzódtak a műtétek. Harminc műtét már elő van jegyezve a következő alkalomra, amiről nem tudjuk, mikor lesz. „Next time” – mondjuk a betegeknek, de hogy ez mit jelent…? Nagyon sok szeretetet, rengeteg elismerést kapott a magyar orvos. A körülmények olyanok, amilyenek, majd írunk egy listát a minimum feltételekről, a műszerekről, amelyeket akár adományból, de be kell szerezünk. Mert amikor a vérzéscsillapító megadja magát a műtét közepén, és nincs alternatíva, akkor igazi Armageddon-hangulat alakul ki. Volt kritikus helyzet is, ráadásul az indulás előtti napon, nem lehetett hová halasztani, de Istennek hála, minden rendben volt a végére. 

– Hogyan zajlott le a szokásos orvosmissziód a tífuszos, maláriás betegekkel?

– Amikor kijöttem, először a műtétre váró betegeket vettem sorra, és amikor betelt a naptár, elkezdtem a saját dolgomat, a terepmunkát, mert zajlik a tífuszjárvány, mint minden évben. Az esős évszakban rengeteg a maláriás is, a betegek 80 százaléka volt pozitív. Tíz napon át egyszerre zajlott a két misszió. Tölgyesi Viki, Becze Zsolt asszisztensnője a műtétre jelentkezők vizsgálata után velem jött segíteni. Hatalmas, életre szóló élmény volt neki.

Velem jött Gyüre Sári, akinek a nagypapája, Gyüre József a férjem, Grega egyik legjobb barátja volt, ő vitte el először Margarita nővér lelkigyakorlatára. Sári gyerekkori álma, hogy afrikai misszionárius legyen. Először elutasítottuk, mert ebben az életveszélyes országban nehéz megoldani, hogy az iskolás gyerekekhez járjon. Aztán jött egy ötlete, hogy akkor a titkárom, a médiásom lesz (egyébként bionikát tanul az egyetemen). Hát itt ő teljesen elvarázsolódott, újraépítette az álmait, hogy orvos akar lenni, szülésnél, császármetszésnél segített, és mindenütt mosolyt fakasztott a gyerekek arcán. Itt volt két hétig, készített felvételeket, fotókat, nagyon élvezte. Az oktatási programban is lesz majd feladata, mert eddig Grega párosította össze az ösztöndíjas gyerekeket az őket támogató magyar családokkal, és erre a nagy feladatra most nincs senkinek kapacitása.

– Milyen terveid vannak az elkövetkező hétre?

– Indulásig még vár több ezer beteg, ma is elláttam kétszázat. Viszont ami most a legfontosabb, az az oktatási program. Az összes iskolát meg kell látogatnom. Ha elmegyek, az jel is számukra, hogy ne adják fel a reményt, van, aki gondoskodik róluk. Van tehát három általános iskola, két középiskola, és egy egyetem, ahol összesen 210 ösztöndíjasa van most az Afréka Alapítványnak. Két iskola Ogidiben van, az egyiket Amaka nővérrel építjük, a másik egy gimnázium, ahol van 35 ösztöndíjasunk. Közben ellátom azokat a betegeket, akiket eddig nem tudtam. És itt van a nővérképző, amelyet egyetemmé minősítettek, a Hungary Helps által épített négyszáz fős diákszállóval.

Az elmúlt négy évben óriási infláció volt Nigériában, majdnem ötszörösére nőtt a dollár ára: most 1700 naira egy dollár, míg amikor elkezdtünk idejárni, akkor 358 volt. Az üzemanyagárak, az élelmiszerárak az egekben, a fizetések nyilván nem tudtak ötszörösére nőni. Több tízmillió ember süllyedt mélyszegénységbe. Ezt már évek óta látom, szívszaggató, pedig már azt hittem, hogy hozzászoktam. Ugyanakkor itt töltöm Krisztus Király ünnepét, ami gyönyörű, felemelő ünnep, hatalmas tánc, fantasztikus dicsőítés veszi körül az Eucharisztiát.

Fotó: Afréka Alapítvány/Facebook

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír