Ágoston-rendi szerzetesek a mai világban – Az ágostonos lelkiségről (3. rész)

Adolar Zumkeller Ágoston-rendi atya, Szent Ágoston szerzetesi lelkiségének egyik legjobb ismerője így foglalja össze egy ágostonos közösség családiasságát: „Az ágostonos monostor olyan hely, ahol a szerzetesek közössége egy lelki család, nem arctalan tömeg. (…) Ez a lelki család pedig szeretetre és önkéntes alárendelődésre épül.” Így

ha Szent Ágoston szerzetességéből kivesszük ezt a testvéri dimenziót, tulajdonképpen lelkiségének legalapvetőbb jellemzőjétől fosztjuk meg.

Nem létezik ugyanis olyan ágostoni regulát követő szerzetes, aki magányos harcosként éli meg Ágoston lelkiségét. És jó látni, hogy Ágostontól is teljesen idegen volt ez az életfelfogás. Amint Hippo város püspökévé szentelték, nem volt kérdés számára, hogy ezt az új hivatását is monostori közösségben szeretné gyakorolni.

Ez az ágostoni családiasságra és testvériességre való törekvés jellemez ma is minden, Szent Ágoston reguláját követő szerzetesi közösséget, legyenek akár kanonokok, betegápolók, vagy épp remeteközösség. Külön izgalmas azt látni, hogy az ágostonos közösségek két legnépesebb ága, a kanonokok és a remeterendiek nagyjából egyenlő számban vannak jelen a világban – mind a két ág mintegy kétezer tagot számlál világszerte (nem is beszélve a sok ezer ágostonos szerzetesnőről, akik különböző kongregációkban élik meg a hivatásukat).

Az utóbbi hetekben többet lehet hallani az ágostonos remeterendről, hiszen Leó pápa is ennek a szerzetesközösségnek a tagja, és hosszú éveken keresztül általános elöljárója is volt. Ez az a rend, amelyet a 13. században IV. Sándor pápa alapított, egybegyűjtve azokat az Európában már meglévő szerzetesrendhez nem tartozó remetéket, akik vagy már követték Szent Ágoston reguláját, vagy hajlandóak voltak elfogadni azt. Így született meg 1256-ban hivatalosan is Szent Ágoston Remetéinek Rendje. Bár a nevében ott találjuk a remete szót, történetüket jobban szemügyre véve azt mondhatjuk,

szerzetesi „besorolásuk” és életmódjuk folytán mindig is inkább voltak koldulórendiek, mint remeték. Hiszen az első időktől fogva, az összes koldulórendhez hasonlóan (ferencesek, domonkosok, karmeliták), a hívek adományaiból tartották fenn magukat, valamint lelkipásztori munkájuk jelentette a megélhetésüket.

Ezt látjuk magyarországi történetükben is, hiszen a majd negyven középkori ágostonos kolostor nagy része városokban volt (Esztergom, Buda, Fehérvár), átszőve az egész Kárpát-medencét Körmendtől egészen Gyulafehérvárig. Számukra is, ahogyan valamennyi szerzetesrend számára, nagy érvágást jelentett a török megszállás időszaka, amikor minden kolostoruk elpusztult. Az Ágoston-rendi remeték élete csak a 18. században tudott újraindulni a Magyar Királyság területén. Ennek a fejlődésnek II. József szerzetesrendeket feloszlató rendelete vetett véget: az 1780-as évek második felében feloszlatta az összes ágostonos remeterendi kolostort – így maradtuk mi, magyarok ágostonos remeték nélkül. Magyar földhöz legközelebb két helyen található ágostonos remeterendi kolostor: Kassán és Bécsben; az előbbi az olasz, az utóbbi pedig a német rendtartományhoz tartozik. De mégsem vagyunk teljesen ágostonos szerzetesek nélkül Magyarországon: talán a premontreiek azok, akikről azt mondhatjuk, hogy a „legágostonosabb” közösség a mai magyar Egyházban, Szent Norbert tudatos ágostoni regulaválasztása és gondolkodásmódja miatt. De hazánkban ma Ágoston reguláját követik a domonkos, pálos, szervita, alexiánus, irgalmasrendi szerzetesek, az orsolyiták, a Boldogasszony Iskolanővérek, a kalocsai iskolanővérek, az Isteni Szeretet Leányai, a Notre Dame kanonoknői és a vizitációs szerzetesek is.

Világszinten az Ágoston-rendi remeték történelme nagyon színes és mozgalmas: a rend virágkora kétségtelenül a 16–17. század volt, amikor az első ágostonos remeték eljutottak Dél-Amerikába, számos missziós közösséget létrehozva. A rendtől elszakadva ekkor jöttek létre különféle reformkongregációk is, mint a sarutlanok vagy a rekollektusok. A 19. században újabb lendületet kapott a rend, amikor az első szerzetesek megérkeztek Észak-Amerikába, ahol egyetemet, iskolákat, plébániákat alapítottak, ápolva és terjesztve Szent Ágoston lelki igényességét és közösségépítő lelkületét. Világszinten nagyon jelentős és szimbolikus esemény volt a rend számára, hogy 1968-ban, a II. Vatikáni Zsinat után megváltozott a közösség elnevezése: az addig több mint hétszáz éven keresztül használt Szent Ágoston Remetéinek Rendje elnevezést felváltotta a rövidebb, és talán a valóságnak jobban megfelelő Szent Ágoston Rendje név. Így amikor Robert Prevost 1977-ben belépett a szerzetesközösségbe, az nevében már sem viselte a remete elnevezést, hanem életformától függetlenül Szent Ágoston fianak vallották magukat a közösség tagjai.

Végezetül szeretnék megosztani egy emléket, amely nagyon erősen él bennem egykori elöljárómról, Horváth Lóránt Ödön premontrei apát úrról, a csornai apátság újraalapítójáról. Emlékszem egy konferenciára, ahol az alapvető szerzetesi lelkiség volt a téma, s hosszú prezentációk és elmélkedések szóltak a consacratio (megszenteltség) fontosságáról mint a szerzetesi élet legalapvetőbb jellemzőjéről. A kérdések alkalmával mélyen belém égett a kép, amint az akkor már nyolcvanadik életéve felé járó Ödön apát úr szólásra emelte a kezét. Egy nagyon rövid és velős kérdést tett fel: „Nálunk, a premontrei rendben mindig is kulcsszava volt minden szerzetesi életformának a communio: az egység Istennel, egymással és a ránk bízottakkal, egy közösségben. Hogyan kapcsolódik ez a megszenteltség a közösséghez?” Egy tisztességben megőszült, ízig-vérig ágostonos szerzetes szavai voltak ezek, aki a maga és mások szerzeteséletét sem tudta, és nem is akarta elképzelni anélkül a családias testvéri közösség nélkül, amit a kommunizmus idején negyven éven át nélkülöznie kellett. Mondhatnánk, ő már igazán ágostonos lelkiségi szemüvegen keresztül látta a világot:

vágyva az egy szívre és egy lélekre Istenben, ahol mindannyian elférünk, erényeinkkel és bűneinkkel, amely közösségbe a ránk bízott embereket bevonva engedjük Isten kegyelmét működni magunkban és másokban,

ahogyan azt Szent Ágoston atyánk is szerette volna.

Szerző: Boldvai M. Bertalan premontrei szerzetes

Fotó: Wikipédia (Tomás Giner: Szent Ágoston; a Szent Ágostont és Szent Lőrincet ábrázoló festmény részlete; 1458)

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. június 8-i számában jelent meg.