Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga?

Amikor augusztus 20-án templomainkban felcsendül ez a közismert, István királyt dicsérő himnusz, szövegének szokatlan régiessége az ének messzire nyúló gyökereiről árulkodik. Dallama és használata valóban régebbi időkre nyúlik vissza, mint azt gondolnánk.

Ami a zeneiséget illeti, e közkedvelt és ünnepélyes himnusz Bogisich Mihály 19. század végi énekeskönyvében már összekapcsolódik az ének szövegével. Eredete viszont sokkal ősibb. Egészen egy 12. századi, Petrus Abelardusnak tulajdonított szekvenciáig (Mittit ad Virginem) nyúlik vissza, amit eredetileg advent idején, az angyali üdvözletről megemlékezve énekeltek.

Ez a gregorián ének az 1600-as években előbb protestáns graduálokban jelenik meg magyar fordításban (Küldé az Úr Isten), majd 1651-ben a Cantus Catholici katolikus énekgyűjteménybe is bekerül. Mivel dallama könnyen énekelhető, szerethető, moll hangsora méltóságteljes, elégikus hangulatot teremt, ezért idővel elszakad az eredeti máriás szövegtől és önállósul. Így lesz a Szent Istvánt dicsérő himnuszunk kísérője is.

A himnusz szövege 1763-ban a Dőri énekeskönyvben bukkan fel. Kovács István költeménye akkor nyolcstrófás, a versszakok kezdőbetűiből az ÁRVAKERT szó áll össze, mint a török hódoltság idején magára maradt Magyarország szimbóluma. Ma ebből öt, kissé javított szövegű versszakot éneklünk.

Eszmeiségében egyszerre találjuk meg a 18. században megerősödött Szent István-kultusz és a magyar máriás lelkiség, az Istenanyának felajánlott ország (Regnum Marianum), augusztus 15. és 20. hangsúlyait.

És ezen a ponton érdekes módon visszakanyarodunk a himnusz dallamának adventi-karácsonyi eredetéhez. Ahogy ugyanis a három napkeleti bölcs aranyat, tömjént és mirhát ajándékoz Máriának és a karjában pihenő gyermek Jézusnak, úgy barokk oltárképeken Szent István az országalmát, későbbi ábrázolásokon pedig a koronáját ajánlja fel az Istenszülőnek.

Az elárvult ország népe így talál Istvánban megdicsőült királyt és patrónust, Máriában pedig királynőt és patrónát.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír