Hogy a Szentírás is olvasson minket – Bemutatták a napi elmélkedéseket segítő kötetünket

Kuzmányi István igazgató-főszerkesztő a köszöntések után elmondta, a Magyar Kurír gondozásában, az Új Ember Kiadványok sorozatban megjelent kötet Istenhez és a felebarátainkhoz is közelebb tud hozni. „A Szentírásban csendben történik minden fontos dolog, akár a megtestesülés, akár a feltámadás. A Sant’Egidio közösség ugyanilyen csendben és hatékonyan végzi Magyarországon a munkáját” – indokolta, hogy a kiadói tevékenység megújítása óta immár ötödik éve jelentetik meg non profit alapon a közösség tagjai és minden Isten szavára nyitott ember napi elmélkedését segítő kiadványt. 

Szőke Péter bemutatta a szerzőt, Vincenzo Pagliát, miután köszönetet mondott a kiadásért, a fordításért.

Vincenzo Paglia 1945-ben született nem messze Rómától, 1970-ben szentelték pappá. A Primavalle nevű munkáskerületben misézett egy garázsban a szegényeknek. Amikor II. János Pál pápa meglátogatta a Sant’Egidio közösséget, elcsodálkozott a hatalmas tömegen, amely a kicsi templomban összegyűlt, így 1981-től a jóval nagyobb trasteverei Santa Maria-bazilika plébánosának nevezte ki Pagliát.

A pap később Óscar Arnulfo Romero salvadori érsek boldoggá-, majd szenttéavatási eljárásának posztulátora volt. 2000 áprilisában szentelte II. János Pál pápa püspökké a lateráni bazilikában; a szertartáson a politikusoktól a legszegényebbekig és a fogyatékkal élőkig – akik az első helyeket foglalhatták el –, a társadalom minden rétegéből jelen voltak (Martos Levente Balázs később megjegyezte, fiatal római szeminaristaként maga is ott volt a szentelésen.) A vértanú Romero érsek keresztje lett Vincenzo Paglia püspöki mellkeresztje.

A rengeteg kitüntetés, amit kapott, szinte felsorolhatatlan. Oroszlánrészt vállalt 1999-ben II. János Pál pápa bukaresti látogatásának előkészítésében, valamint Teoctist román ortodox pártiárka római látogatásának szervezésében. Vincenzo Paglia a kilencvenes években figyelemmel kísérte a balkáni fejleményeket, közbenjárására visszaadtak székesegyházat, kiszabadítottak papokat, valamint túszt engedtek el. Érdekességként említette Szőke Péter, hogy az olaszországi Terni templomában van egy freskó, amin Gorbacsovot is ábrázolják a béke embereként, hiszen felkereste ott Pagliát, akivel jó kapcsolatot ápolt.

2012-ben XVI. Benedek pápa érsekké nevezte ki. 2016-tól a Pápai Életvédő Akadémia elnöke, a Szent II. János Pál Kulturális Intézet nagykancellárja. Olyan témákkal is foglalkozik, mint a mesterséges intelligencia, a bioetika, de a fő területe a Szentírás.

A szerző bemutatása után Szőke Péter rátért a könyv ismertetésére, felütve azt az aznapi szentírási résznél és magyarázatnál. Ebben Bileám, a végzet prófétája a remény prófétájává válik az imádság során. Az előadó hangsúlyozta, hogy

az imádság meg tudja változtatni a valóságot. Nekünk sem a végzet, hanem a remény prófétáinak kell lennünk.

A Szentírás táplálja az imádságot, a könyv pedig abban segít, hogy egyre jobban megértsük azt. Isten szava olyan fényszóró, amivel meg kell világítani a történelmet, így tudunk haladni a beteljesülés felé, mely úton társaink a szegények.

Martos Levente Balázs a mindennapi bibliaolvasásról tartott szívhez szóló elmélkedést. Hogyan kell a Szentírást érteni ma? Hogyan szólít meg ma? – tette fel a kérdéseket, majd két külső és egy belső „kelléket” ajánlott, melyek segítenek Isten szavát befogadni.

Az első – meglepő módon – egy kényelmes fotel. Meglepő, mert sajátos feszültségben áll a Szentírás világával: annak szereplői soha nem ülnek ilyenbe, és amikor Mózes tanítószékéről olvasunk (abban ülnek az írástudók és a farizeusok), annak is negatív az értelme. Nekünk mégis kell a „kényelmes fotel”, azaz meg kell állnunk, időt, belső nyugalmat és összeszedettséget kell keresnünk a Szentírás olvasására. „Később ezek a szeretetben kapott szavak máshogy rezonálnak az életünk váratlan kihívásai közepette.”

Ez a fotel szinte kilátóponttá változhat, olyanná, mint ahonnan Mózes nézett le az ígéret földjére; ahonnan Ábrahám tekintett fel a csillagos égre; vagy ahonnan Jézus nézett Jeruzsálemre.

A Szentírás tehát távlatokat nyit, Isten ígéreteinek tárháza lesz, mely a jövőt, az előttünk álló életet nyitja meg.

A másik ilyen külső kellék egy megbízható szemüveg. Aki a Szentírásra figyelni akar, megbarátkozik a görög és a héber betűkkel. „Aki a Szentírás részleteire kíváncsi, annak apróságokra kell felfigyelnie, hangsúlyokra, a betűk közepére írt pontokra, melyek egy szónak a jelentésmódosulásait jelzik. A Szentírás egészének üzenete világos, dübörög a világban, a teremtés egészében, de mi szeretnénk újra meg újra közelebbről megérteni azt”, hiszen aki szeret, közel akar lenni a másikhoz. Aki egyszer megtapasztalta, hogy a Szentírásban Isten szólította meg őt, elkezd elveszni a részletekben. Ezekben

a sok-sok utazó, zarándokoló, menekülő, otthont kereső-találó ember és közösség egy óriási térképet rajzol elénk, az élet új meg új térképét, amibe mi újra meg újra tanulóként és kíváncsi útkeresőként igyekszünk belépni.”

A harmadik, amire a Szentírás olvasása közben szükségünk van, egy belső ajándék: a csend. „A kérdések csendje. A könnyek csendje. A magányé…” Martos Levente Balázs Szent Ágoston gondolatát idézte, miszerint a természet apróságai kiáltanak Isten szeretetéről a maguk módján. A Szentírás is hirdeti a természet szavak nélküli énekét, például a 19. zsoltárban: „Az egek Isten dicsőségét hirdetik, és kezének művéről vall a mennybolt.” Nincs beszéd, nincs szó, mégis kiáltanak. Hangsúlyozta, van, amikor az ember is csak csendben maradhat. A szavak közötti csendet, a ki nem mondottat is jobban meg kell értenünk.

Az előadó Szír Szent Izsák gondolatára utalt, aki azt mondja, hogy a szavak a földi élethez tartoznak, a mennyországra a csend jellemző. De ez a csend a teljesség csendje, a szavak jelentésének teljessége.

Amikor már nincs szükség szavakra, mert azok mind ott visszhangoznak bennünk. Ez már nem a kérdések csendje, hanem az odatalálásé, Isten szerető öleléséé.”

A szavak egy idő után jelentőségüket veszítik. „Amíg a szavaink a csendesség óceánjához vezetnek, addig látjuk értelmét ezeknek a szavaknak. Amíg azt tapasztaljuk, hogy a földi szóáradatból elérkezünk egy mennyei csendességbe, addig jó beszélni, könyveket forgatni. A Szentírás feltételezi a csendet, és elvezet ahhoz a fajta csendhez, amely a nagy és igaz szavak után kötelező.”

Martos Levente Balázs végül arra tért ki, nem mindegy, kivel együtt olvassuk a Szentírást. Néha egyértelmű, hogy Isten ott van velünk. Hans-Georg Gadamer hermeneutikájának gondolata kapcsán (nem csak mi játszunk egy játékot, hanem a játék minket játszik) Martos Levente Balázs felvetette:

nemcsak mi olvassuk a Szentírást, hanem a Szentírás is olvas minket.

Aki olvassa, tükörbe tekint, amiben Isten tükröződik a számára, és az olvasó kezd áttetszővé válni Isten számára. „Isten elkezd minket feltárni, a világra fényt vetni – mindez elkezd istenivé lenni.”

Mint mondta, ebben a könyvben egy püspökkel együtt olvassuk a Szentírást, az Egyház közösségében, a szegényekkel együtt. „A Szentírás úgy van megírva, hogy csak elszegényedett emberek tudják igazán megérteni, akik legalább a szívükben valamit megtapasztalnak a szegénység igazságából.”

Végül az előadó összefoglalta, mi a feladatunk: a Szentírást kézbe kell venni, a szívünkre kell tenni, aztán az ajkunkra kell venni.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír