Ahol mindenki számít – 75 éves az ivánci Gondviselés Háza

A Gondviselés Házának otthont adó kastély helyén már a középkorban is nemesi udvarház állt. Később báró Sigray Károly egy barokk kastélyt építtetett, amelyet az évtizedek során többször átalakítottak, bővítettek.

Az épületeket körülölelő parkban egykor a legkülönbözőbb növényritkaságok álltak, köztük a ma is ott látható tulipánfa.

A kastély és a park túlélt tűzvészt, árvizet, háborúkat, hogy végül a gondoskodásra váró emberek otthona legyen. Az államosítás után 1951-ben szociális intézmény kezdte meg működését az ivánci kastélyban.

Az első időszakban tüdőbeteg-szanatóriumként, tüdőgondozóként működött, majd az évtizedek során változó feladatokkal és elnevezésekkel folyt ott a munka. 1990-től szakosított otthonként szolgálta azokat az embereket, akiknek gondoskodásra, biztonságra és közösségre volt szükségük.

Az intézmény alapításánk 75. évfordulóján Berta Mónika intézményvezető – aki több mint harminc éve dolgozik az ivánci otthonban – a hely történetéről szólva kiemelte: hét évtized alatt szinte minden megváltozott, az ellátórendszertől kezdve a szakmai elvárásokon át az épületekig; még az is, kiket fogadott az otthon. Megnyitásakor tüdőszanatórium volt, később elmeszociális intézmény, a hetvenes évek végétől egyre inkább a fogyatékossággal élő emberek ellátása került előtérbe, később pedig – ahogy ma is – értelmileg akadályozott személyek és időskorúak számára nyújtott ellátást az otthon.

Az ivánci otthon öt éve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működik – ekkor új nevet kapott: Gondviselés Háza.

Az intézmény területén három épületben, öt gondozási egységen belül folyik az ápolási-gondozási munka. Az intézményben 210 emberről gondoskodnak az idősek otthonában, fogyatékos emberek otthonában, valamint az ápoló, gondozó célú lakóotthoni ellátásban. Fejlesztő foglalkoztatásban 56 ember végez 4 vagy 6 órás fejlesztő munkát; bekapcsolódnak a parkgondozásba, mosodai munkákba, takarításba, állatgondozásba, kézműves termékek előállításába és árusításába, valamint biokertészeti tevekénységekbe. A fejlesztő foglalkoztatás révén értékteremtő munkát végeznek, munkajövedelemhez jutnak, így nő az önállóságuk, önértékelésük, fejlődnek képességeik, közösségben élhetik meg a sikereket.

Az intézménynek saját temetője van, ahol azok lelnek végső nyughelyre, akik hozzátartozók nélkül hunytak el az intézményben, vagy akiknek kifejezett kérése, hogy a kastélyparkban helyezzék örök nyugalomra.

Az ünnepségen Szabadhegӱ Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke kiemelte: az ivánci Gondviselés Háza a karitatív szervezet legnagyobb intézménye, sajátosságát azonban nem a méretei határozzák meg. „Az ivánci otthon példája azt mutatja meg, hogy a 200 főnél nagyobb intézményben is lehetséges a személyes gondoskodás. A Gondviselés Háza megnevezés a Máltai Szeretetszolgált küldetését fejezi ki, és utal az itt végzett szolgálat elkötelezettségére. Több tucat intézményünk neve kezdődik ezekkel a szavakkal, és ez azt jelenti, nem önmagában áll, hanem egy nagy közösség része.

33 éve az otthon lakói Molnár Csaba edző irányításával sportolni kezdtek; 14 éve a Mocorgó Sportegyesület versenyzőiként tornákra, bajnokságokra járnak – mondta Szabadhegӱ Péter. – A kosárlabda kitágította a világot az itt élők számára. A szeretet, a törődés, a rendszeresség, a kitartás és következetesség új ajtókat nyitott számukra.

Ma is vannak olimpikonok az intézmény lakói között. Az ivánci sportolók által gyűjtött címek, serlegek győzelmek sokaságáról tanúskodnak. De a legnagyobb győzelmet talán nem is pályán aratták, hanem akkor, amikor saját, korábbi korlátaik közül kilépve ügyesebbek, bátrabbak, magabiztosabbak lettek. Amikor hinni kezdték, hogy ők is sikeres emberek. Az intézmény, amely képes ezt kihozni az emberekből, ötödik éve a Máltai Szeretetszolgálat részeként működik, mi pedig okkal vagyunk büszkék rá” – fogalmazott a szervezet elnöke.

Az ünnepség részeként közel negyven munkatárs kapott elismerő oklevelet, akik évtizedek óta végeznek áldozatos munkát az intézményben. Kiemelt elismerésben részesült az intézmény háziorvosa, Dr. Németh Sándor, aki 1976. óta, vagyis éppen ötven éve látja el az otthonban élő embereket; valamint Molnár Csaba edző, aki 32 éve önkéntesként szervezi és vezeti az intézmény sporttevékenységét. Az otthon legrégebbi lakói is figyelmet és emléklapot kaptak az évfordulón.

A fogyatékossággal élők otthonába 1973-ban költözött be Zsoldos Krizsai László, 1978-ban pedig Csire Erzsébet; az idősotthon legrégebbi lakói pedig 2001 óta Péntek Gyula, a hölgyek között pedig 2011 óta Horváth Árpádné.

Az évfordulón Kiss György, a település és az intézmény plébánosa mutatott be hálaadó szentmisét, melyen Tokár János, a régió lelkivezetője mondott prédikációjában a mindennapok csodáján keresztül szólt az önfeláldozó szolgálatról, melyet az ivánci otthonban is megtapasztalnak nap mint nap.

Az otthon lakói zenés műsorral készültek az ünnepre, melynek végén Dés László Zene az kell című dalát adták elő saját szöveggel.

A beszámoló teljes terjedelemben ITT olvasható. 

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: P. Szabó Csilla

Magyar Kurír