Aki „bearanyozta a hétköznapit” – Klimt: A csók című dokumentumfilmről

Állítólag Robert Capa mondta egyszer egy kezdő fotósnak, aki azt kérdezte tőle, hogy miért nem tartja jóknak a képeit: „Mert nem mentél elég közelre”! Nos ennek a Gustav Klimt A csók című képéről szóló filmnek az alkotói pont erre tettek kísérletet: amennyire csak lehetett, igyekeztek közel menni a bécsi mester festményéhez. Nemcsak szó szerint, a kamerával kezükben, hanem átvitt értelemben is, amennyiben a dokumentumfilm magát az alkotót, Gustav Klimtet is igyekszik becserkészni: ki volt ő, hogyan forrt össze a neve a bécsi szecesszióval, és mi a titka annak, hogy festménye világhírűvé vált.

A művészetben legtöbbször nem az állandó megújulás a cél vagy az újdonságra törekvés mindenáron, hanem az emberi szépségvágy kielégítése. Az olyan festők képei is értékesek lehetnek, akik semmi újat nem hoznak létre munkásságuk során. A már megszokott és elfogadott stílusnak, a korszellemnek megfelelően is lehet színvonalas műveket alkotni. Gondoljunk csak a 19. század realizmusára: milyen sokan voltak, akik életük végéig megmaradtak ennél a stílusnál, mégis remek képeket hagytak maguk után az utókorra.

Persze, az is igaz, hogy időnként kellenek az úttörők, akik megpezsdítik az állóvizet, és élére állnak egy másfajta törekvésnek. Ilyen művész volt a századfordulós Bécsben élő Gustav Klimt. Mint a filmből megtudhatjuk, Klimt pályája is a színtiszta realizmus jegyében kezdődött. Sőt, mai kifejezéssel élve, a hiperrealizmusében, mivel elég sokáig festett fotográfiai hűséggel. Ha megnézzük korai munkáit, láthatjuk, hogy a historizmus stílusa volt számára a kiindulópont. Már főiskolásként, az 1870-es években megbízást kapott a bécsi Kunsthistorisches Museum, illetve a Burgtheater freskóinak megfestésére, amelyeket két társával együtt fejezett be a következő évtizedben, igen zajos sikert aratva.

Azonban egyszer csak történt valami Klimt életében: nem tudjuk az okát, de jó időre eltűnik, visszavonul a nyilvánosságtól, hangzik el a filmben. (A mai kutatások szerint hozzájárulhatott mindehhez testvérének és édesapjának a halála, ami nagyon megrázta őt.) Amikor újra a közönség elé lép műveivel, az már egy másik Gustav Klimt lesz, aki új kifejezési formákat keres, és szakít az addigi historikus-akadémikus festészettel. Ráadásul eközben szecesszió teljesen új stílusa van kibontakozóban körülötte. Biztosan sokan ismerik Bécsben a Secession épületét, amely különleges díszítményeivel, négyszögletes tömbjével nagyon eltér a legtöbb bécsi épület megszokott stílusától. Állítólag archaizáló portikuszát és a négyzetes formáját egy baráti összejövetelen maga Klimt vázolta fel.

„1897. április 3-án az a néhány nyughatatlan művész, aki végleg megelégelte Bécs legfontosabb, valójában egyetlen tekintélyes művésszervezetének, a Künstlerhausnak (Művészház) az uralmát, hadat üzent az akadémizmus e provinciális fellegvárának. Új művészeti szövetséget alapítottak Vereinigung bildender Künstler Österreichs (Osztrák Képzőművészek Egyesülete) néven, népszerűbben a Secessiont. Hivatalosan ez a születési dátuma annak a művészeti intézménynek, amely éveken át szervezte, irányította azt a korszakalkotó eseménysorozatot, amelyet ma nagyvonalú egyszerűsítéssel bécsi szecessziónak hívunk. Néhány éven belül a Secession a képzőművészet minden ágában megújulást hozott, és ha rövid időre is, Párizzsal vetélkedő művészti központtá varázsolta az addig álmos perifériának tartott császárvárost” – olvashatjuk a bécsi szecesszió megszületéséről Sármány Ilona: Bécs festészete a századfordulón című könyvében.

Klimt, mint a filmből kiderül, mindvégig életünk végső kérdéseit boncolgatta művészi tevékenysége folyamán. Falfestményein ugyanúgy, mint ahogyan táblaképein az Élet és a Halál jelenik meg. Áttételesen, szimbolikus értelemben, néha azonban direktebb formában is, hiszen nem riadt vissza a makulátlan szépség mellett az öregség, a testi hanyatlás ábrázolásától sem. Ez akkoriban, a végletekig konzervatív Ausztriában, a századfordulós monarchiában, amikor főleg Ferenc Ferdinánd elvárásainak kellett megfelelni, különösen botrányos lehetett.

Gustav Klimt számára 1900 körül elérkezett az „aranykor”: szó szerint, ugyanis A csók című képe aranylemezkék tömegéből meg arany olajfestékből áll, továbbá a különböző festékek keverésével létrejövő színhatásokból.

A kép formája is szokatlan: a Secession palotájához hasonlóan négyzet alakú. A hosszú köpenyekbe burkolózott szerelmespár nem a felhőtlen boldogság szimbóluma, még ha elsőre úgy látszik is. A filmben egészen hosszú elemzést hallhatunk ezzel kapcsolatosan a résztvevő szakértőktől. Az operatőr pedig a maga részéről a lehető legközelebb hozza az ikonikus festményt a mozilátogatóhoz. Mintha csak apró darabokra szednénk a képek, olyan közelről nézhetjük Klimt alkotását. A kamerát a lehető leglassabban mozgatva, a festmény legapróbb részletei is gyönyörűen látszanak. Igazi makró fényképezés tanúi lehetünk. Újfent érdemes Sármány Ilona könyvéből egy másik, idevágó részletet is idéznünk: „A virágszőnyeg hirtelen megszakad a nő lábánál, és a bizonytalan térbeliség nyugtalanító érzését csempészi tudatunkba, úgy látszik, mintha a szerelmespár szakadék szélén lenne. (Állítólag Klimt azt mondta egyszer, hogy egy lány csókolózás közben úgy érzi , mintha szakadékba zuhanna.) Amennyi a hús-vér testből látszik, az furcsa görcsösségről vall, nem pedig egyértelmű harmóniáról. Az egymásba simuló testek egybeolvadását a rájuk boruló drapéria érzékelteti, a férfi palástjára festett hosszúkás négyszögek és a nő ruháját díszítő oválisok, a szexuális szimbólumok is a szerelmesek összetartozását fejezik ki. A szerelem himnikus dicsőítésének szánt képen a két ember szenvedélyes odaadását emelte általános érvényű jelképpé a festő.”

A filmben feltűnnek Klimt más fontos képei is, például a Judit I. című alkotása. Mint tudjuk, Judit, az ótestamentumi hősnő a rákényszerített szerelmi éjszaka után, hazáját védve levágta az ellenség fővezérének, Holofernésznek a fejét. Bátorságáért egész népe hálás volt. A bécsi festő aranyos, szecessziós keretbe tette az ábrázolt nőalakot, ami szinte eggyé válik a művel. A kép keskeny, hosszúkás formája csak fokozza benne lévő feszültséget. A dús fekete hajú, szemita karakterű nő ugyancsak erotikus kisugárzású, és némi önelégültség is látszik az arcán. A vastag arany nyakpánt szinte elválasztja a nő fejét a testétől. Holofernész feje viszont csak félig látszik, a képen jobbra lent, félig takarásban. A Judit mögötti stilizált kertet egy ősi asszír domborműről másolta le festő, talán azért, hogy így adjon a témának némi történeti hitelességet.

A film alkotói szerint is a Halál és élet című nagyméretű alkotás Klimt legdrámaibb képe. A kép bal oldalán keskeny, keresztekkel telehintett ruhában leselkedik ránk, emberekre a Halál. Lehajtott, tar koponyáját valamiféle glória övezi, mozdulatlansága ijesztő, mintha csak az alkalomra várna. Jobb oldalt emberek csoportja alszik egymás hegyén-hátán. Felül egy anya gyermekével, fehér bőrükkel szinte világítanak a sötétben. A képen láthatunk még egy ölelkező párt és egy öregasszonyt és fiatal lány arcokat a dekoratív drapéria szövevényében. A nő három életkora című képe is az élet végső kérdéseit boncolgatja.

De ne a súlyos, sokszor pesszimista, a századfordulóra oly jellemző dekadens hangulattal búcsúzzunk el Gustav Klimt festői világától! A dokumentumfilm sem ezt teszi, hisz a mester sok portré-megrendelést is kapott pályája során. Egyik legszebb női arcképe a Sonja Knips portréja címet viseli. Ezt az 1898-ban készített képet a Secession második kiállításán mutatták be. Finom arcú, vonzó fiatal nő néz szembe velünk egy tekintélyes fotelben ülve. Rózsaszínű ruháját maga a festő választotta: az apró ecsetvonásokkal megfestett tüllruha a fiatal nő kifinomult lényét hangsúlyozza. A kép kompozíciója, a figura elhelyezése sem a tanult, arányos elrendezést mutatja. A négyzetes képnek teljesen a jobb oldalán ül a szép leányzó, a többi teret mélybarna sötétség járja át, noha a modell feje fölött, szintén jobbra, egy bokor virágai alapján sejthetjük, hogy kint van a szabadban.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a művészeti témájú dokumentumfilmek műfaját az alkotók tökélyre fejlesztették. Ez az elemző, feltáró jellegű, a legújabb kutatásokat is felhasználó film mindvégig érdekfeszítő marad, amelyet az unalomtól való feszengés nélkül ülhetünk végig, miközben hallgatjuk a filmben megszólaló szakértőket, Klimt-kutatókat, műtörténészeket, múzeumigazgatókat, akik mindnyájan a maguk megközelítésében beszélnek a bécsi mester művészi fejlődéséről és persze a film fő témáról, A csókról. Úgy válhatunk Klimt életútjának részeseivé, hogy akárcsak egy pillanatra is az álmossággal kellene küszködnünk. És ehhez még Colát sem kell innunk a moziban! Igaz, ahol ezeket a filmeket játsszák, mint például az Uránia Nemzeti Filmszínházban, nem is lehet bevinni italt a nézőtérre…

A filmet csak ajánlani tudom a képzőművészet iránt érdeklődő kedves olvasóinknak.  Biztosan állíthatom, ha megnézik, remek élményekben lesz majd részük.

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Exhibition On Screen

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. január 14-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.