Aki szeret, az énekel – Görögkatolikus liturgikusének-tábort tartottak Debrecenben

Hazai – 2024. július 11., csütörtök | 9:47

„Aki szeret, az énekel. Aki énekel, az növekszik a szeretetben.” E mondás szellemében szervezte meg a Görögkatolikus Metropólia immár hatodik liturgikusének-táborát Debrecenben július 1. és 5. között.

2019-ben már tudták a szervezők: az első, de biztosan nem az utolsó ilyen nyári tábort hozzák tető alá, hiszen a gyerekeknek is nagy szüksége van egy olyan összejövetelre, ahol csiszolhatják zenei tudásukat – nemcsak a liturgikus, de a népi vagy akár világi zene területén is. „Élj azzal, aki imádkozik, és te is imádkozni fogsz, élj azzal, aki énekel, és te is énekelni fogsz” – ahogy a közmondás is tartja.

A táborban általános és középiskolás gyermekek vettek részt, volt, aki először, és volt, aki már sokadik alkalommal csatlakozott. Nem csak a környékről (Debrecenből, Nyíregyházáról, Hajdúböszörményből, Hajdúdorogról, Újfehértóról), de távolabbi városokból (Vác, Szeged, Budapest, Gödöllő és Miskolc) is érkeztek gyerekek. Alapvetően görögkatolikusok jelentkeztek a táborba, de több római katolikus diák is érkezett.

Idén négy csoportban sajátíthatták el, illetve gyakorolhatták a 8–14 éves diákok az egyházi alapdallamokat, a tropárt, a kontákat és a sztichirákat. Bubnó Tamás karnagy úgy véli, minden évben hasonló a cél: úgy megtanítani a diákoknak a liturgikus énekeket, hogy „észre se vegyék”. A már jól megszokott rend szerint napközben rengeteg liturgikus éneket énekeltek, a már ismerteket gyakorolták, közben sok újat tanultak.

Mindezek mellett természetesen sok játék, mozi, fagyizás, kézműves-foglalkozás, gyertyaöntés, nemezelés, játszótér és az Agóra Tudományos Élményközpont meglátogatása is szerepelt a programok között. Az alkonyati istentiszteletek és a Szent Liturgia pedig minden este megkoronázta a napot.

Bárdos-Simon Katalin, aki zeneművészeti szakgimnáziumban tanít, már harmadik alkalommal vett részt ebben a táborban. Tapasztalata szerint nagyszerű dolog, hogy a gyerekek megélhetik mindennap a szertartásokon azt, hogy amiket ők otthon énekelnek, az hogyan hangzik több szólamban. Ez hatalmas töltet számukra.

Bár a gyerekek sokszor fáradtnak érezték magukat a napi teendők és próbák miatt, töretlen lelkesedésük irigylésre méltó volt. Izgatottan várták ugyanis, hogy a szerdai estén a Szent Efrém Férfikarral karöltve a Dániel játékkal, csütörtökön pedig egy záró hangversennyel kápráztassák el a nagyközönséget a Görögkatolikus Metropóliai Hivatalban.

A táborban részt vettek és a fiatalok énektudását csiszolták: Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Bubnó Tamás, Királyné Kocsis Magdolna, Radics Teréz, Bukáné Kaskötő Marietta, Szabadosné Majoros Gabriella, Polyák Makrina, Szajnikné Puskás Éva, Bárdos-Simon Katalin, Hoskó Imola és Apáti Nándor.

Forrás: Görögkatolikus Metropólia/BSZI

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria