Aki a Vatikán kulcsait őrzi

Csaknem háromszáz kulcs csörgése-zörgése töri meg a csendet, amikor hajnali 5 órakor a vatikáni kulcsár, Gianni Crea elkezdi a napot. 

Jóval azelőtt, hogy megérkeznének az első látogatók a Vatikáni Múzeumba, a kulcsár belép a bunkerbe, ahol 2798 kulcsot őriznek – védve például a rozsdától is, speciális légkondicionáló rendszerrel. Hetente ellenőrzik a kulcsállományt, és mindegyikből tartanak 1–5 másolatot is.

„Van három kulcs, amelyek fontosabbak a többinél. Az 1. számú nyitja a hatalmas ajtót, a Vatikáni Múzeum kijáratát. A 401-es csaknem 500 grammot, vagyis fél kilót nyom, 1700-ban öntötték. Ez a legrégebbi a kulcsok közül, és a Pio–Clementino – XIV. Kelemen és VI. Piusz pápa nevét viselő – Múzeum bejáratát nyitja, amely a Vatikáni Múzeum első magját jelenti. A legértékesebb kulcsnak nincs száma. Ez 1870-ben készült, és a Sixtus-kápolnába vezető ajtóhoz tartozik, ahol a konklávékat tartják 1492 óta” – magyarázza Gianni Crea, aki 1999 óta tölti be ezt a fontos posztot.

A Sixtus-kápolna kulcsát széfben tartják, lepecsételt, ellenjegyzett borítékban. A minden reggeli rítus, amellyel kiveszik a helyéről, felidézi az elmúlt évszázadok intrikáit. És ez a kulcs köti a mai kulcsárokat (tizenegyen vannak napjainkban) a konklávé marsalljának, a Szent Római Egyház őrének ősi tisztéhez. 1966-ig az ő feladata volt pecséttel ellátni minden ajtót a kápolnához, ahol a bíborosok pápát választottak.

Hajnalban megkezdi a kulcsár magányos körútját, amelyet majd visszafele is megtesz napnyugtakor. Egymás után nyitja az ötszáz ajtót és ablakot a pápai gyűjteményekben; közel egy órába telik, amíg végighalad ötszáz év történelmén. Kinyitja és kitárja a Pio–Clementino Múzeumhoz vezető kaput is. Áthalad a vatikáni gyűjtemény legkorábbi magján, majd a könyvtáron, és elér a Raffaello termekbe. Ismeri a Vatikáni Múzeum minden titkát, például a kezdetleges földrengésjelzőt is, amely a Francesco Podesti által festett Szeplőtelen Fogantatás termének a falán rejtőzik.

Folytatja az utat azokhoz a szobákhoz, melyekben egykor Leonardo da Vinci dolgozott. Még sötét van, zseblámpája fénye meg-megvilágítja a freskók és szobrok egy-egy halhatatlan szépségű részletét, felfedve olyan titkokat és részleteket, amelyeket nehéz észrevenni fényes nappal, amikor tele a múzeum látogatókkal – ilyen például Laokoón behajlított karja, azon a szoborcsoporton, amely 1506-ban a pápai gyűjtemény kiindulópontját jelentette, és amelyet Michelangelo szinte szóról szóra idéz Krisztus alakjában a Sixtus-kápolna Utolsó ítéletében.

(…)

A kulcsár felkapaszkodik a Bramante-lépcső spirálján – ennek az építészeti remekműnek a tetejéről belátni az egész Vatikánt, még a Galera-szökőkutat is, melynek ágyúi a béke jeleként nem tüzet, hanem vizet okádnak. Innen belép a gyertyatartók és a falikárpitok termébe, melyek ablakából a Vatikáni Kertek botanikai művészetét csodálhatjuk meg.

A földrajzi térképek régi folyosóján Szicíliát és Calabriát meghökkentő módon, fejjel lefelé ábrázolva látjuk, ami összezavarja az embert. A különös ábrázolás oka, hogy ez a két térkép Rómából nézi Itáliát. Összesen 40 hatalmas térkép fedi a falakat 120 méter hosszan elnyúlva, Itália leghosszabb és hihetetlen részletességű ábrázolása. A műre XIII. Gergely pápa adott megrendelést a 16. század legjobb tájképfestőjének.

Immár nyitott ajtókat és kapukat hagyva maga mögött, a kulcsár egy pillanatra mintha akkorát lépne, mint amekkora az emberiség hatalmas ugrása volt 1969. július 20-án. Az „Alsó Galériákban” kiállítva ott találjuk a Holdról hozott kőzet töredékeit, melyeket az Apollo–11-expedíció hozott, és amelyeket Nixon elnök ajándékozott a Vatikán polgárainak, egy vatikáni zászlóval együtt, amely megjárta a világűrt az emlékezetes küldetés során.

(…)

Reggel 7 körül jár az idő. Az utolsó ajtóra kerül sor, amely mind közül a leghíresebb. Fából készült, és S alakú réz kilincsgombja van. „S” mint secreto, ’titok’, vagy még inkább: mint ’elzárt’, ’fenntartott’. Abba a térbe érünk, ahol a pápaválasztás szokott lezajlani: a Sixtus-kápolnába. 

Gianni Crea több konklávénak volt tanúja. Meghatottan emlékezik vissza arra, ahogy este a fehér füst felszállását várta a teraszon, a Vatikán egyik legmagasabb pontján.

„Kulcsárnak lenni különleges feladat, úgy érzi az ember, mintha a történelem őre lenne. Pápaválasztáskor a kulcsár 12 kulcsot használ, hogy a Sixtus-kápolnát körülvevő teljes körzetet le tudja zárni. Közvetlenül utána pedig, aprólékosan követve az ősi protokollt, az ő feladata, hogy a felelős hatóságokkal együtt felügyelje a lakatost, aki felerősíti a plombákat, hogy mindaz, ami a világ leghíresebb kápolnájában zajlik, valóban titok maradjon. Ezután fémdobozba helyezi a kulcsokat, amely pedig a Gendarmeria, a vatikáni csendőrség őrizete alatt marad, amíg az új pápát meg nem választották.”

„II. János Pál pontifikátusáig, ha egyszer a bíborosok beléptek a konklávé helyszínére, csak akkor hagyhatták el a Sixtus-kápolnát, amikor megtörtént a pápaválasztás. A vatikáni palotaegyüttes különböző termeiben voltak külön-külön elszállásolva, melyeket átmenetileg hálószobákká alakítottak. Mihelyt az extra omnes! felhangzott, és mindenki másnak távoznia kellett, a konklávé marsallja bebiztosította az ajtókat, ablakokat és kulcslyukakat a körzetben, ahol a bíborosok tartózkodtak. Amikor mindent ellenőrzött, beletette a kulcsokat egy piros zsákocskába, és az ott is maradt, amíg a fehér füst fel nem szállt.

A Sixtus-kápolna az a pont, ahol véget ér a kulcsár körútja. 2017 óta megbeszélt időpontban el lehet kísérni őt. Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amely elfogja az embert, amikor belép a sötétségbe, majd felgyulladnak a fények, és hirtelen meglátja, milyen szépség veszi körül. „Amikor idekerültem, 1999-ben – mondja Gianni Crea –, hárman voltunk. Három évig kellett várnom, mire kinyithattam a Sixtus-kápolnát. Hosszú ideig csak elképzelni tudtam, milyen lehet az a pillanat – amely minden alkalommal leírhatatlan. Ma is nehéz elhinni, hogy ilyen megtiszteltetésben van részem, hogy én nyitom ki a kereszténység középpontját a turisták előtt, akik a világ minden tájáról ideözönlenek.”

A quattrocento idején készült freskók között az egyiket most különösen jelentősnek érezzük: Pietro Perugino (Raffaello mestere) műve azt ábrázolja, amikor Péter megkapja a mennyország kulcsait. Az egyik kulcs arany, a másik ezüst – a mennyek országának hatalmát, illetve a pápaság e világi spirituális tekintélyét jelképezik. Jézus szavai Péter apostolt a „mennyek kulcsárává” tették. 

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség

Fotó: Musei Vaticani/Vatican Media

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír