Aki végre próféta lehet a saját hazájában – Prokopp Mária Széchenyi-díjat kapott

Nem csak témafelvetései miatt visszatérő szereplője, kívülről nézve észrevétlen formálója a szerkesztőségi munkának; rendszeresen jelentek és jelennek meg írásai az Új Ember kulturális rovatában, az utóbbi időkben elsősorban a Mértékadóban.

Két évvel ezelőtt, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából készült interjúban fő érdeklődési területeiről, egyetemi tanári indulásáról és az ELTE vonzáskörében kiteljesedett oktatói évtizedeiről is szólt: „A CIHA (Comité International d'Histoire de l'Art) kongresszus nagy sikere után kinevezést kaptam az ELTE BTK Művészettörténeti Tanszékére. Lényegében a mai napig is ott vagyok, immár professor emeritaként. Ötven éve tanítom a középkori magyar és egyetemes művészettörténetet. A kutatómunkám középpontjában a magyar művészet európai elhelyezése áll. Erről szólt a 14. századi gömöri falképeket bemutató doktori disszertációm. A kandidátusi dolgozatom 1976-ban az itáliai protoreneszánsz Trecento-művészet európai kisugárzásával foglalkozott. Ezt az 1983-ban angol nyelven megjelent könyvemet idézik a legtöbben. Kedvelt hősöm V. István királyunk lánya, Magyarországi Mária nápolyi királyné, aki ötvenhárom évi nápolyi tartózkodása alatt megalapozta az Árpád-ház szentjeinek európai tiszteletét. Erről szóló könyvem a Nápolyba látogatók népszerű kalauza.” 

Pályafutásának egyik kimagasló, tán legnagyobb hazai és nemzetközi visszhangot kiváltó szegmense Esztergomhoz, közelebbről az esztergomi várban zajló falkutatásokhoz, feltárásokhoz, rekonstrukciókhoz kötődik – egészen röviden: Botticellihez és Vitéz János dolgozószobájához. Az eredményekről 2019-ben a következőket mondta: „Az 1930-as években a palotaszárny Lepold Antal vezette feltárói a Fehér toronyhoz csatlakozó kápolnát a négy szakállas, illetve a négy szakálltalan mellkép alapján még a »Szibillák kápolnájaként« emlegették. Én a várkápolnával egy időben, még hallgatóként kezdtem foglalkozni Vitéz János esztergomi prímás, érsek studiolójával és az ott megjelenített erényallegóriákkal. 2000-ben, a millennium évében országos pályázat révén nyílt lehetőség a sarkalatos erényeket ábrázoló freskók megtisztítására. A háromszáznegyven éven át a föld alatt rejtőző, a ’60-as évek restaurátorai által átrajzolt, paraloid műanyaggal bevont falképek alkotójának kvalitásáról addig nem is lehetett igazán fogalmat alkotni. A képeknek alig van hordozója, elég sérülékenyek. Wierdl Zsuzsanna festő-restaurátor művész húszévi munkája nyomán ma már világosan felismerhető a képek magas művészi színvonala, és a festő személye is egyértelműen meghatározható volt: Sandro Mariano, akit a ragadványneve után Botticellinek neveztek. Mostanában kevesebb szó esik az esztergomi reneszánsz falképek kutatásáról, de Wierdl Zsuzsanna jeles restaurátor művész vezetésével most is kemény munka folyik. Jelenleg az építészek dolgoznak a teremben az összeállított hevederív visszaállításán, amelyet a zodiákus csillagképek freskódísze ékesít.”

Prokopp Mária nemcsak a középkor, a reneszánsz kivételes ismerője, hanem a hazai egyházművészet támogatója, kortárs alkotók lelkes népszerűsítője és recenzálója is. Sokoldalúságát, naprakészségét igazolják széles látókörű előadásai, írásai: legyen szó Corvin Mátyás örökségéről, Esztergom értékeiről, Nápoly magyar vonatkozású emlékeiről, a Mátyás-templom felújított Budavári Madonnájáról vagy éppen Prokop Péter, Rieger Tibor, Bráda Tibor munkásságának méltatásáról. 

A Mértékadóban legutóbb a Japánban letelepedett Wagner Nándorról értekezett, akinek – a művész özvegye, illetve az alkotói hagyaték gondozására létrehozott Academia Humana Alapítvány jóvoltából a Felkelő Nap Országából hazánkba érkezett – Mózes-szobrát a dunaújvárosi Jézus Szíve-templom előtt állítják fel.

Kitüntetése alkalmából a szerkesztőség és az Olvasók nevében őszinte megbecsüléssel és nagy szeretettel gratulálunk „állandó szerzőnknek”! 

Fotó: Mészáros Ákos

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 28-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.