Akik meghallották a Föld sóhaját – Beszélgetés a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület vezetőivel

Kérdésünkre, hogy mi tette szükségessé az egyesület megalapítását, Nobilis Márió felidézte: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2008-ban kiadta a Felelősségünk a teremtett világért című körlevelét. Ennek szerkesztője (Udvardy György akkori esztergom-budapesti segédpüspök) hangoztatta: a körlevél mellé gyakorlati megvalósítási javaslatokra is szükség lenne. Így született meg három kiegészítő füzet. A lelkipásztori résszel foglalkozó kötet megírásával az Országos Lelkipásztori Intézetet (OLI) bízták meg, amelynek igazgatója akkoriban Nobilis Márió atya volt. Egy kis csoportot szervezett erre a feladatra, s mások mellett Zlinszky János jogász, egyetemi tanár; Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetesnővér és Nemes Csaba meteorológus, klímaváltozási és környezetvédelmi szakértő is igent mondott a felkérésére. Így született meg a „...Hogy művelje és őrizze meg” – Teremtésvédelemről lelkipásztoroknak, közösségeknek című, ma is kapható kiadvány. A közös munka során a szerzőkben felmerült, hogy létre kellene hozni egy szervezetet, amely segíti mindannak a megvalósítását, amiről a kötetben írtak. Megalakult az OLI Teremtésvédelmi Munkacsoportja, előadásokat, képzéseket tartottak. Egy ilyen alkalommal Nobilis Márió megkérdezte a jelenlévőktől, gondoltak-e esetleg arra, hogy egyesületet alapítsanak. Igennel válaszoltak, így a csoportból egyesület lett. Kezdetben tizenketten voltak, többségükben tudósok, akik az elméleti útmutatás mellett cselekedni is akartak.

Törekvésük az volt, hogy a helyi igényekre a helyi közösségek teremtéstudatos szemléletmóddal válaszoljanak, s olyan ötletekkel, amelyek igazodnak a nagy egészhez.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tevékenységéről Nemes Csaba kifejtette: az elmúlt tizenhárom évben sok mindent tettek. Például őshonos gyümölcsfákat ültettek plébániakertekben, és rendszeresen tartanak előadásokat, képzéseket. Tartalmában gazdag, színes honlapot is működtetnek teremtesvedelem.hu címen. Céljuk, hogy aki felkeresi ezt a webhelyet, az ne csak a problémákkal szembesüljön, hanem biztatást is kapjon a cselekvéshez. A Magyar Kuríron egyébként kéthetente jelentkeznek Teremtésvédelmi Kalendárium című sorozatukkal.

Szabó Eszter beszélgetésünk során hangsúlyozta: a teremtésvédelem sok mindenről szól. Rengeteg napjainkban a válságtünet. Emberek tömegei élnek kitaszítottan, hatalmas a társadalmi rétegek közötti szakadék, s a különbségek ép ésszel felfoghatatlanok. A súlyos válságjelenségek a természetben is megmutatkoznak.

A teremtésvédelem egyik kiindulópontja, hogy a   globális válság oka maga az ember, aki nem tölti be azt a szerepet, amit Isten neki szánt a teremtésben.

A teremtésvédelemmel szeretnék megmutatni a keresztény testvéreknek, hogy mértékletességgel, igényeink, vágyaink „lecsavarásával” tompíthatunk a tüneteken, s egyúttal tehetünk a saját boldogságunkért, és mélyebb egységbe kerülhetünk Istennel. Ferenc pápa a Laudato si’ (Áldott légy!)  enciklikájában az ökoszociális válság két fő területét így határozza meg: a szegények és a Föld kiáltása (sóhaja). A „föld sóhajának” enyhítése érdekében az egyesület munkatársai a környezetvédőkhöz nagyon hasonló, egyszerű cselekvéseket javasolnak: komposztálás, faültetés, hulladékmentes bevásárlás és más fontos apróságok, például az, hogy a keresztény közösségek az agapékon ne használjanak eldobható poharakat, evőeszközöket. A teremtésvédelem iránt elkötelezett emberek lépéseket tesznek az élővilág sokféleségének megőrzéséért is, igyekeznek elérni, hogy a kerttulajdonosok legalább a saját kertjeikben óvják a teremtett élet sokszínűségét.

A „szegények sóhaja” pedig a teremtésvédelem egy másik arca, integráns része. Ezen a területen már nagyon régóta aktív a Katolikus Egyház, a karitászon keresztül.

Éppen a közelmúltban jelezte az egyesület egyik Laudato si’- animátor tagtársa, hogy náluk halódni látszik a karitász, de a helyi teremtésvédelmi csoport a jövőben kész átvenni annak feladatait.

Szabó Eszter felhívja a figyelmünket az Egyház szociális tanításából kinőtt, rendkívül sokszínű teremtésvédelmi tanításra is, amelyből konkrét cselekvések fakadnak.  Például az, hogy ne üljünk autóba, ha nem muszáj, ne folyassuk feleslegesen a vizet, korlátozzuk az energiafelhasználásunkat. Ugyanez vonatkozik az étkezési szokásainkra is, vetette közbe Nemes Csaba. Régebben a családokban péntekenként soha nem ettek húst, ez a legtöbb katolikusra jellemző volt. Ma már nincs így, legfeljebb a böjti időszakban. Pedig a húsételek korlátozott fogyasztása kedvező hatással van a lelkületünkre, s a Föld védelmét is segíti. 

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke emlékeztetett rá: Ferenc pápa minden év szeptemberében teremtésvédelmi üzenetet küld nekünk, de máskor is megszólal e témában, egyszerű, közérthető nyelven: ezek egyenes és sokszor szigorú üzenetek a világ vezetőihez. Az egyesületnél több Laudato si’-animátorkurzust is szerveztek már. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a nemzetközi Laudato Si’ Movement és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület együttműködésében öthetes online kurzust tartanak, melyen laikusok és egyháziak, szerzetesek, plébánosok is jelen vannak. A program koordinátora Szabó Eszter. 

Nagyon fontos szerepet tölt be a Nobilis Márió által létrehozott Naphimnusz Műhely is. Márió atya elmondta: ez a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület közös programja. Hét-nyolc évvel ezelőtt az egyesület néhány tagja fölvetette, észrevették, hogy a teremtésről beszélve rendszeresen úgy fogalmaz: az

Atya Krisztusban, „Krisztusra tekintve” teremtette a világot.

Mi az oka ennek a következetes szóhasználatnak? Beszélgetni kezdtek erről, és kiderült: vannak olyan elvi, háttérbeli kérdések, amelyek lényegesek azok számára, akik a gyakorlatban is foglalkoznak a teremtésvédelemmel. Aktivitásuk mellett szükségük van arra is, hogy időnként megálljanak és átgondolják ezeket. Rendben van, hogy tevékenyen részt veszünk a teremtésvédelemben, de milyen elvek alapján cselekszünk? Erre az igényre válaszul hirdették meg, hogy a Sapientia-főiskolán havonta egyszer elővesznek egyes témákat, s megbeszélik azokat. Felvetnek itt például olyan elméleti kérdéseket, hogy mi az a strukturális bűn és mi köze van az ökológiai problémákhoz, vagy arról, hogy a helyi közösségi energiarendszereket milyen elvek alapján és milyen jogi szabályozási keretek között lehet jól kialakítani és működtetni. Olyan találkozások ezek, ahol  a különböző megközelítésekre irányuló kölcsönös figyelemmel próbálják megtalálni a közös bölcsességet.

Az elmúlt csaknem fél évszázad pápái – Szent II. János Pál, XVI. Benedek, Ferenc – gyakran beszéltek arról, hogy a szegénység, az emberi kitaszítottság és a klímaváltozás súlyos hatásai mind ugyanarról a tőről fakadnak: az emberi természet kapzsiságából, önzőségéből, abból a felfogásból, hogy a jövő nem számít, csak a pillanatnyi jólét. Nobilis Márió kifejtette: a problémák egyik forrása éppen ez az attitűd. A másik pedig az, amit Ferenc pápa gyakran hangsúlyoz: amikor azt látom, hogy valaki nem veszélyes rám, nem tud ellenállni az akaratomnak, akkor ledózerolom, úthengerként átmegyek rajta. Nemes Csaba Ferenc pápának erre a magatartásra vonatkozó kifejezését idézte: az eldobás, a selejtezés kultúrájában élünk. De

a Szentatya használja az átfogó ökológia kifejezést is: ebbe nemcsak a természeti ökológia tartozik bele, hanem a társadalmi, a kulturális ökológia, a „mindennapok ökológiája” is.

Ferenc pápa arra is figyelmeztet: globális szemléletváltásra van szükség. Csak akkor lehetünk jók, ha mások jólétéről is gondoskodunk. A levél című dokumentumfilmben pedig úgy fogalmaz: a globális megtérés elengedhetetlen ahhoz, hogy a világ ne pusztuljon el. 

Nobilis Márió szerint vannak, akik kifejezetten félnek a globalizációtól, és vallják, hogy legjobb lenne megszabadulni tőle. A Katolikus Egyház álláspontja ebben a kérdésben kissé különbözik a konzervatív társadalmi felfogástól, amely egyértelműen azt mondja: a globalitás helyett a lokalitásra kell helyezni a hangsúlyt. Ferenc pápa figyelmeztet: nem tehetünk úgy, mintha nem lenne globalitás. Ha vásárolok Magyarországon egy ruhát, azzal hatok a Bangladesben kiszolgáltatott helyzetben élő szegényekre is, akik olcsó pénzért előállítják ezt a terméket. Ha megvásárolom, azzal hozzájárulok a kizsákmányolásukhoz. Ezer ilyen példát lehetne említeni.

A helyi cselekvések sokasodásából és összefogásából indulhat el egy globális szintig ható változás.  Szabó Eszter szerint a jelenlegi életberendezésünk alapparadigmája a fogyasztás és a materializmus. A cél, hogy az egyes cselekedetekkel megváltoztassuk ezt, visszatérve az alapértékekhez. Ne az legyen az érték, hogy két szuperautó áll a garázsban, hanem az, hogy mennyi minőségi időt töltöttem együtt a szeretteimmel! 

Közbevetettük: noha a fiatalok a teremtésvédelem legfőbb hívei, hiszen a jövőjükről van szó, mégis ők utaznak a legtöbbet repülőgéppel, sűrűn cserélik a mobiltelefonjukat, s egyáltalán, ők a legnagyobb fogyasztók. Vajon nem ellentmondás ez? Nemes Csaba így válaszolt erre: vigyázzunk arra, hogy ne mindig a leghangosabban szóló katasztrófaprognózisoknak higgyünk. Akkor se tegyük ezt, ha részint megalapozott megközelítést alkalmaznak. Hiszen ott él bennünk a reménység, hogy van még kiút. Sok száz apróbb-nagyobb tett létezik, ami közelebb visz a megoldáshoz, a legrosszabb elkerüléséhez. A lehetőségeinkhez mérten mindent meg kell próbálnunk. Nobilis Márió a fiatalok általunk ellentmondásosnak nevezett magatartásáról gondolkodva Ferenc pápára hivatkozott: „Azokban az országokban, amelyeknek a legnagyobb változtatásokat kellene végrehajtaniuk fogyasztási szokásaikban, a fiatalok új ökológiai érzékenységgel és nagylelkű szellemiséggel rendelkeznek, és néhányan közülük csodálatosan küzdenek a környezet védelméért. De olyan erősen fogyasztói és jóléti közegben nőttek fel, amely megnehezíti más szokások kialakítását. Következésképpen egy nevelési kihívással állunk szemben.”  (Laudato’ si, 209)

Nobilis Márió hozzátette: a fiatalok akkor tudnak változást elérni a környezetükben, ha pozitív víziót állítunk eléjük. Ha csak fenyegetjük őket, hogy milyen jövő vár rájuk, azzal csupán a klímaszorongásukat növeljük.

Inkább fel kell vázolnunk előttük egy sokkal teremtéstudatosabb, szolidárisabb, örömtelibb jövőt, ami együtt jár a Föld erőforrásainak mérsékeltebb használatával is. Ez azonban csak akkor lesz hiteles, ha az őket nevelő idősebbek magukat is „ránevelik” erre a szemléletmódra és gyakorlatra.

A háromgyermekes Szabó Eszter évek óta rendszeresen biciklizik. Minden ősszel hatalmas élményt él át: a Lánchídon áttekerve egyszer csak meghallja a vadludak hangját. Fölnéz az égre Budapest kellős közepén, és látja, ahogyan rendezetten vonulnak. Ez elementáris hatással van rá – meséli –, ilyenkor átéli, hogy minden teremtménnyel össze vagyunk kötve. 

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnevezésével kapcsolatban Nobilis Márió elmondta: természetesen Assisi Szent Ferenc Naphimnusza alapján választották a szervezet nevét. Pápaságában a Szentatya is a Ferenc nevet választotta magának, és már Szent II. János Pál pápa is Szent Ferenchez kapcsolta ezt a kérdéskört. Ez most különösen aktuális, hiszen 2025 szentév, de egyúttal a Naphimnusz megszületésének 800. évfordulójára emlékező esztendő is. Szent Ferencet nagyon sokan félreértik, pedig Istenhez és a teremtéshez fűződő viszonya kemény, megküzdött szeretet volt.

Nobilis Márió kifejtette: bár a teremtésvédelemről hallva a legtöbbeknek elsőként a Teremtés könyve jut eszükbe, a keresztény hit számára a kérdés megközelítése valójában a megtestesülés logikájából, Krisztusból indul ki.

Jézus Krisztus eljövetele bizonyítja, Isten olyan mértékben szereti a világot, hogy kész megtestesülni, emberré válni benne. Ezen keresztül értjük meg aztán a Teremtés könyvét is, Isten tervét a teremtéssel.

A keresztény teremtésvédő a Krisztussal való találkozásból indul ki. Ezért mondja Ferenc pápa: az ökológiai megtérés a Krisztussal való találkozásunk következtetéseinek levonása. Ilyen értelemben a teremtésvédelem egészen konkrétan a keresztény üzenet szívéhez, lényegéhez kapcsolódik. 

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. január 5-i számában jelent meg.